Néhány napja kezdődött el az olimpiai kvalifikációs időszak a judósok számára. A következő állomás a Budapest Judo Grand Prix – ez lesz az első alkalom, hogy a magyar főváros ad otthont egy GP-nek. Az olimpiai bronzérmes Csernoviczki Éva egyike lesz a negyvenöt hazai indulónak. Éva olimpiai útja 1992-ben kezdődött, amikor a televízió képernyőjére tapadva követte a barcelonai játékok eseményeit.
„Akkoriban még nem judóztam, sőt, semmilyen sportot nem űztem. A tévében is mindenféle sportot megnéztem, csak éppen nem a judót. Az akkor már egészen világossá vált számomra, hogy olimpiai bajnok akarok lenni, csak az volt a kérdés, hogy melyik sportágban...” – emlékezett vissza a kétszeres Európa-bajnok judoka.
Éva judós pályafutása 1993-ban, a szülővárosában, Tatabányán kezdődött. „Édesapám, nemzetközi szinten judózott, s amikor befejezte sportolói pályafutását, edzősködni kezdett a városban. Mivel én vagyok az egyetlen lánya, sohasem akarta, hogy judós legyen belőlem. Azt javasolta, hogy tornázzak, a judóban akkor még nem látott nagy jövőt nekem, a női judo még nagyon alacsony színvonalú volt Magyarországon, az olimpiai programba is csak 1992-ben került be” - mondta Éva.
„Anyukám dolgozott, apukám edzősködött, és nem volt testvérem, aki vigyázott volna rám, így aztán minden alkalommal elkísértem apát, s végignéztem az edzéseket. Az egyik napon felmentem én is a tatamira, és elkezdtem csinálni, amit apa mondott a többieknek, én is elkezdtem a dobásokat gyakorolni. Nagyon megszerettem, s azt hiszem apu is elfogadta akkor, hogy nemcsak a lánya vagyok, hanem egy judoka is.
Jó néhány év gyakorlás után kezdtem csak el versenyezni, akkoriban még nagyon fiatal voltam, a versenyeken a fiúk és a lányok még együtt indultak. Nyertem kisebb versenyeket, aztán az apám nekem szegezte a kérdést: ’Most már ideje eldönteni, hogy mit szeretnél, mert ha olimpikon akarsz lenni, akkor annak kell alárendelnünk mindent’ – mondta, én meg nem értettem, hogy mit akar, hiszen már 1992-ben döntöttem. Úgyhogy csak ennyit válaszoltam: igen, apa...” – tette hozzá Éva mosolyogva.
Attól a pillanattól kezdve Évának két judós példaképe volt, az egyik a magyarok olimpiai ezüstérmese, Hajtós Bertalan, a másik pedig a japánok olimpiai bajnoka Koga Tosihiko volt. „Imádom a judós stílusukat, s az összes kedvenc dobásom az ő befolyásukra tanultam meg” – magyarázta Éva.
Nem könnyű az út az olimpiai győzelemig, sőt, nagyon időigényes, rengeteg munkát, odaadást, áldozatot követel. De mit csinál Éva, ha van egy kis szabadideje? „Szeretek szörfözni, az tényleg teljesen kikapcsol. Nem is olyan régen részt vehettem néhány raliversenyen, így egy kicsit betekintést kaphattam az autósportba is...”
A Londonban megszerzett olimpiai bronzérem természetesen értékes ereklye a szobájában. S hogy emellett milyen más eredményére a legbüszkébb? „Az olimpiai bronz mellett három másik érmet említenék, az első az ifjúsági Európa-bajnokságon megnyert bronzérmem, amit 2002-ben szereztem, mert ez volt a pályafutásom első kiemelkedő eredménye. A második a világbajnoki bronzérem, amit 2011-ben Párizsban szereztem, mert ezt egy olyan vébén nyertem, amelyen minden súlycsoportban két versenyző indulhatott országonként, és én nagyon boldog voltam, hogy az olimpia előtt dobogóra állhattam. A harmadik pedig az első Európa-bajnoki aranyérmem, amit a családom, a barátaim jelenlétében nyertem 2013-ban Budapesten.”
Éva sikerei üres oldalakat töltöttek meg a magyar judosport történelemkönyvében, ő lett a magyarok első női olimpiai érmese ebben a sportágban, s ő szerezte az első Grand Prix-győzelmet is 2009-ben, Abu-dzabiban. Sőt, ő az egyetlen versenyző a magyar judo történetében, aki meg tudta védeni az Európa-bajnoki címét (2013, 2014). Szokták mondani, hogy Évek óta hordozza a magyar női judót a vállán.
„Mindig nagy elvárásaim vannak önmagammal szemben, így néha fel sem tűnik, hogy bármiféle nyomás nehezedne rám. Ez azért London után egy kicsit megváltozott, amikor mi rendeztük az Európa-bajnokságot. Tudtam, hogy nagy az elvárás, de sikerült. Mentálisan azonban nagyon elfáradtam, s ez rányomta a bélyegét a tavalyi világbajnoki szereplésemre. Szerencsére már túl vagyok ezen az időszakon, s most már nyugodtan mondhatom, megtanultam, hogy a nagy elvárások ne visszavessenek, hanem inkább lökést adjanak...”
2008-ban, Pekingben Éva első olimpiáján legyőzte a brazil Sarah Menezes-t és a dél-koreai Kim Jung Rant, de aztán alul maradt a román Alina Dimitruval és az argentin Paula Paretóval szemben, úgyhogy meg kellett elégednie a hetedik helyen.
„Nagyon ideges voltam, az olimpiai körüli felhajtás nagyon rámtelepedett. Csalódott voltam, de csak az argentin judoka elleni vereség miatt, hiszen egy hónappal Peking előtt még legyőztem őt. Dehát, ilyen a judo...” – emlékeztetett vissza a 2013-as miami GP győztese. Négy évvel később már szó sem volt lelki teherről. „Úgy mentem Londonba, mintha csak egy másik versenyre mennék, és ez sokat segített...”
Vajon elégedett a bronzéremmel? Vagy lehetett volna jobb is? Ezüst... Talán arany...? „Természetesen szerettem volna egy érmet. Korábban még egy női judósunk sem tudott érmet nyerni, de most többen is esélyesek voltunk rá. Én voltam az első, aki megszerezhette, s ez egy kis terhet jelentett, de utólag visszanézve, ezt jól tudtam kezelni. Amikor veszítettem az elődöntőben, azt gondoltam, saját magamnak nehezítettem meg a dobogóra vezető utamat. A japán Fukumit ugyanis korábban még sohasem sikerült legyőzni, végül aranyponttal sikerült. Számomra a bronzérem megszerzése akkor felért az olimpiai győzelemmel!”
Nézzük, a most indult kvalifikációs időszakban mire helyezik Éváék a hangsúlyt! „Főleg stabilizálni szeretnénk a teljesítményemet, ez azt jelenti, hogy érmeket szerezzek azokon a versenyeken, amelyeken elindulok. Szeretnék szellemileg és fizikailag is megfelelő szintre kerülni, majd egy erős felkészülés után utazni a riói játékokra.”
Csernoviczki Évával kapcsolatban gyakran felvetődik a kérdés, hogyan tudja kezelni a kapcsolatát Csernoviczki Csabával. Milyen az apa és lánya, edző és tanítványa viszony. „Azt kell mondanom, nagyon jó, hogy nekem az apám az edzőm. Be kell vallanom, tinédzserként néha azt kívántam, bár ne így lenne, miért kellene az apámra hallgatni. Volt bennem egy kis makacsság, de szerencsére hamar sikerült kinőni belőle. Azóta rájöttem, megfizethetetlen, hogy amikor az embernek nem sikerül valami és csalódott, az edzője egy személyben a családtagja is, akire támaszkodhat. Olyan sűrű a versenynaptár, hogy mások hónapokig nem látják a családukat, nekem nincs ilyen gondom. A lánya vagyok, akit mindenkinél jobban ismer, s néha bizony éppen az extra apai támogatás segít abban, hogy tovább tudjak lépni.”
Sok verseny szerepel a naptárban, szó szerint a világ minden táján, de Éva is szeret visszatérni a híres Bercy sportcsarnokba. „A párizsi Grand Slam egy jól szervezett versenyen, a Bercy hangulata pedig csodálatos, nem hasonlítható hozzá egyik verseny sem. Az edzőtábor az más. Szeretem a tatait, hiszen ez az én városom, és az étel itt a legjobb a táborok közül. Ugyanakkor az antalyai is nagyon kedves számomra, a kitűnő körülmények miatt. Egyedül a vonatozás nehéz, de akkor meg lehet pihenni, kikapcsolódni.”
De most haladjunk az időben előre! Július, 2016, a gép Rio de Janeiróba tart. Vajon milyen eredménnyel térne szívesen haza?
„Rávágnám, hogy arannyal. De tudom, hogy nehéz fenntartani a jó teljesítményt, és egy újabb olimpiáról érmet hazahozni. Így inkább azt mondom, mindenképpen szeretnék egy éremmel hazatérni. Hogy aztán ez bronz lesz vagy arany... Bár még sosem éltem át, de azt hiszem nincs rosszabb, mint elveszíteni az olimpiai döntőt.”
Visszatekintve, mit adott a judo Csernoviczki Évának? „Amikor azt mondják, hogy a judo több mint egy sport, ez nagyon igaz. A judónak köszönhetem, hogy céltudatos, ambiciózus lettem, aki sohasem ad fel semmit... Ennek az életben is nagy hasznát veszem.”
Izgatott a budapesti Grand Prix kapcsán? „Igen, nagyon! A hazai szurkolótábor támogatása sokat segített nekünk tavaly, az Európa-bajnokságom, remélem, ugyanígy lesz ebben az évben is. Ez egy nagyszerű lehetőség az összes magyar judoka számára, hogy ilyen rangos versenyen szerezhet olimpiai kvalifikációs pontokat. Szeretnék dobogóra állni újra a hazai közönség előtt!”
S mi lenne Csernoviczki Éva három kívánsága? „Az életben az egészség a legfontosabb, az olimpiai arany is feltétlenül az első három kívánság között szerepelne. S ha visszavonulok, szeretnék egy családot.”
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2014
Forrás: Európai Judo Szövetség
Szögedi Szandra írása
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás
EJU, Carlos Ferreira
MJSZ, Horváth György)
