A Judoinfo olvasói az év végi szavazáson Bor Barnát választották 2011 legjobb judósának. A paksi Atomerőmű SE judósa tavaly világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, emellett megnyerte a bukaresti Világkupát, és bronzérmet szerzett Rio de Janeiróban, a brazil Grand Slam-viadalon. A huszonöt éves csillagot faggattuk Paksről, partnerekről, erősségekről, ételekről, no és az olimpiáról.
HALLOTTAM, HOGY SOKAT KELL DOLGOZNI
– Jövőre lesz tíz esztendeje, hogy Paksra kerültem, miután Laci bácsi felajánlotta a lehetőséget, apuval pedig megbeszéltük, hogy ott folytatjuk – idézi fel a kezdeteket Oszi, alias Bor Barna, a paksiak nehézsúlyú kedvence. – Nagyon sokat nem tudtam akkor még a paksi műhelyről, de annyit azért hallottam, hogy nagyon sokat kell dolgozni. Laci bácsi még az elején elmondta, az a feltétel, hogy vállalom a kemény munkát, különben nincs értelme az egésznek.
– Azt hallani rólad, hogy bírod a gyűrődést.
– Hát persze… Bevallom, sokszor nem esik jól, de bírom, csinálom, próbálok lelkiismeretesen, szorgalmasan készülni.
– Az edzéseken kívül mi várt Pakson?
– Egyből kaptam egy szolgálati lakást, egy olyan épületben, ahol sok más judós is lakik, többek között Braun Ákos is. Ez egy kényelmes lakótelepi lakás, ahová hamar berendezkedtem, s ahol nagyon szeretek élni.
– Hogyan zajlik egy átlagos napod?
– Reggel korán felkelek, mert negyed hétkor kezdődik az edzés. Ha kondizunk, akkor egészen nyolcig tart. Az edzés előtt nem jut időm az evésre, de sokszor még wc-re sem jutok el előtte. Edzés után megreggelizek, aztán hazamegyek. Ha aznap nincs angolórám, akkor tudok egy kicsit pihenni, délután az edzés előtt is szakítok időt egy-két óra pihenésre, mert este hattól nyolcig edzés következik. Ez egy átlagos hétköznapom.
– És a hétvégéd? Ha nincs verseny, akkor is van edzésetek?
– Előfordul. Sőt, olyan is előfordul, hogy szombaton kettő is van, ha Laci bácsi úgy érzi, hogy valamit be kell pótolnunk. De azért többnyire a pihenésé a hétvége, szükség is van rá. Általában maradok Pakson, tévézek, sétálgatok, pihenek, ez a semmittevés ideje.
– Baráti összejövetelek, bulik?
– Néha összejövünk a többiekkel, beszélgetünk, kártyázgatunk, csak ritkán fordul elő, hogy elmegyünk bulizni.
– Nagyon szigorú vagy magadhoz?
– Annyira azért nem. Nem tartom elítélendőnek, ha hétvégén az ember megiszik egy-két sört, de a bulizás már következményekkel jár, akkor másnap is aludna az ember, nem tudja kipihenni magát rendesen. Azt gondolom, nagyjából havonta egyszer ki kell engedni a gőzt, másképp ezt nem is lehetne csinálni, de a judo az életem, ennek rendelek alá mindent.
– Említetted, hogy angolul tanulsz. Más irányban is képezed magad?
– Foglalkoztatna a továbbtanulás, de egyelőre várnom kell vele. Már megvan a testnevelő tanári diplomám, de még kell hozzá a nyelvvizsga. Ha ez meglesz, szívesen tanulnék tovább mesterképzésen a TF-en, szakedzői vagy sportmenedzseri szakon.
KELL EGY JÓ EDZŐPARTNER
– Sokszor szóba kerül, hogy nagyon kevés itthon a jó edzőpartner. Fokozottan igaz lehet ez a nehézsúlyra. Te kivel tudsz készülni?
– Az én edzőpartnereim közé tartozik az Anti, meg az Anti. És még az Anti is…
– Kovács Antal az idén lesz negyven esztendős. Olimpiai bajnok, világbajnok, példás családapa, az Atomerőmű munkatársa, az Atomerőmű SE elnöke, a MOB felügyelő bizottságának tagja, aki még számos további társadalmi funkciót tölt be. Mennyi ideje jut az edzésekre?
– Anti minden reggel ott van, hogy segítsen nekem felkészülni a londoni olimpiára. Mindig odaáll keményen, és nagyon jó partner, technikailag még mindig fantasztikus. Más kérdés, hogy már hosszabb idő kell neki, amíg bemelegszik, beolajozza magát, és hamarabb elfárad, mint régen, de ma is nagyon kemény ellenfél.
– Meddig akar odaállni egy százegynéhány kilós fiatalembernek?
– Szerintem már nem akar – válaszol Bor Barna mosolyogva –, de szeretne segíteni nekem, és ezért nem lehetek elég hálás neki.
– Azért vannak itthon más partnerek is?
– Sokszor gyakorolunk Petró-Józsa Ákossal, aki tavaly felnőtt magyar bajnoki címet szerzett, van egy-két száz kilós fiatal is, mint Ömböli Renátó, de néha átjönnek hozzánk Pécsről is partnerek. A budapesti keretedzéseken Juhász Ádámmal, Kaszás Andrissal küzdünk nagyokat, de szoktam menni Tóth Krisztiánnal is… Nagyon kellenek a jó partnerek, ezért járunk sokat edzőtáborokba. Ha megtudjuk, hogy a közelben rendeznek egy tábort, már csomagolunk is.
MENTÁLISAN KELLENE FEJLŐDNI
– Fussunk végig, kik lehetnek a legkomolyabb ellenfeleid a londoni olimpián! Nyilván az első számú közülük napjaink legnagyobb judós sztárja, az ötszörös világbajnok Teddy Riner. Meg lehet fogni valamivel?
– Teddy nagyon magas, hosszú lábakkal, hosszú kezekkel. Nagyon sokat erősödött az elmúlt évekhez képest is, tényleg nagyon egyben van, ráadásul még judózni is nagyon tud. Sokat segítene, ha már az első meccsekre komolyabb ellenfeleket kapna, akiken nem tudna néhány másodperc alatt átgázolni. Talán azzal lehetne megfogni, ha az ember komoly harcra tudná kényszeríteni. Ez az egyetlen, amihez nem szokott hozzá, eddig nem kellett nagyokat verekednie. Talán ez lelkileg egy kicsit meg tudná gyengíteni…
– Kit tartasz a második legnagyobb riválisnak?
– Nagyon jó az egyiptomi Iszlam el-Sehabi és a japánok közül Szuzuki Kejdzsi is. Az egyiptomi nagyon erős, végighajtja a meccseket, bedarálja az ellenfeleit, még dobni is tud. Viszont eléggé kötött figura, meglehetősen sérülékeny, mostanában ezért nem olyan kiegyensúlyozott a teljesítménye. A japánoknál több jó judós is pályázik Londonra, szerintem ha olimpiai érmet akarnak, akkor Szuzukit kell indítaniuk. Kamikava sem ügyetlen, legutóbb Almatiban például jó formában volt, én nem voltam abban, golden score-ban ki is kaptam tőle, de ha ő jön az olimpiára, meg tudom verni. Szuzuki már keményebb dió, robbanékony, nagyon technikás, rutinos judós, igaz, már ellene is sikerült nyerni…
– Andreas Tölzer?
– Ő is nagyon sokat erősödött, biztos vagyok benne, hogy jó lesz az olimpián. Eldobni engem még sosem tudott, mindig ezekkel a buta leszorításokkal járt túl az eszemen.
– Pedig a paksiak messze földön híresek voltak földharcos tudásukról.
– Pakson most is nagyon sokat földharcozunk, Laci bácsinak nagyon sok türelme van ezen a téren is, nagyon jól bemutatja a technikákat, ráadásul még mindig nagyon erős. De a mostani fiatalok már nem olyan ügyesek a földharcban, mint a korábbi generációk, én sem vagyok olyan jó ebben, mint Ákosék. A nehézsúlyban egyébként is nagyon ritka a földharc, nagyon fárasztó a nagyobb tömegek miatt, a nehézsúlyúak többnyire legfeljebb ráugranak az ellenfélre és pihennek egyet rajta.
– Térjünk vissza a leendő ellenfelekre. A brazil Rafael Silva egy időben Pakson készült, jól ismeritek egymást.
– Technikailag azt gondolom nem egy nagy durranás, dobni nem nagyon tud, fogásban viszont nagyon jó, jó nagy darab, százötven-százhatvan kiló, le tudja fogni az emberét, és legfeljebb végig intik őket.
– A koreai Kim Szung Min?
– Van egy pár ipponerős dobása, és nagyon jó a fogásfelvétele.
– Abdullo Tangrijev?
– Sokszor megvertem már, igaz, ő is engem. Szerintem le lehet győzni.
– Kikkel kell még számolni?
– Ott van még az orosz Mihajlin, a fehérorosz Makarov, mindketten nagyon rutinosak. A kubai Brayson is nagyon jó, vele ritkán találkozik az ember, mert nincs pénzük az európai versenyekre.
– Neked mik az erősségeid, vannak-e gyengeségeid?
– Azt hiszem, a munkabírásom nagyon jó, a hozzáállásommal sincs baj, sokat áldozok azért, hogy jó formában legyek, mindent megteszek a sportért. Technikailag sem vagyok a legbénább, a súlycsoportomban a mozgékony judósok közé tartozom. Jó az állóképességem, ezt már nem nagyon lehet fejleszteni. Ellenben sokat kell technikázni, hogy pontosabb legyek, erőnlétben is kell fejlődni, de erre nagyon kell vigyázni, ne vigye túlzásba az ember, mert akkor nem fogja végig bírni a meccseket, ráadásul elmegy a pontos technikai végrehajtás is. Leginkább mentálisan kellene sokat erősödnöm az olimpiára…
– A terheket nem bírod elviselni?
– Sajnos több döntőm is elúszott már ezen. Ezen a téren mindenképpen fejlődnöm kell, valószínűleg az is segít majd, ahogy egyre rutinosabb leszek.
BOR BARNA
Súlycsoportja: +100 kg
Világranglistás helyezése: 7.
Született: 1986. december 12., Kerepestarcsa
Klubja: Paksi Atomerőmű SE
Edzője: Hangyási László
Legjobb eredményei: vb-2. (2011, Tyumeny); 2x Eb-2. (2010, Bécs; 2011, Isztambul); Eb-5. (2005, Rotterdam), Eb-7. (2006, Tampere); Grand Slam-2. (2010, Moszkva); 2x Grand Slam-3. (2009, Moszkva; 2011, Rio de Janeiro); Grand Prix-2. (2010, Tunisz); Grand Prix-3. (2009, Tunisz); 2x Vk-1. (2005, Budapest; 2011, Bukarest), 3x Vk-2. (2005, Varsó; 2005, Bukarest; 2007, Baku); 3x Vk-3. (2006, Rotterdam; 2007, Róma; 2010, Sao Paulo); egyetemi vb-1. (2006, Szuvon); Universiade-3. (2009, Belg-rád); 2x ob-1. (2008-); csapat Európa-bajnok (2009, Miskolc); 3x U23-as Európa-bajnok (2006, Moszkva; 2007, Salzburg; 2008, Zágráb), U23 Eb-3. (2004, Ljubljana); junior-vb-2. (2004, Budapest); junior Európa-bajnok (2004, Szófia), junior Eb-2. (2003, Szarajevo); ifjúsági Európa-bajnok (2002, Győr)
– A súlyodra mennyire kell figyelni?
– Szerencsére nem kell idegeskednem miatta. Fontos, hogy ne menjek százhuszonöt kiló alá, és ne legyek százharmincnál több, mert az már a mozgékonyságom rovására menne. Most százhuszonhét-százhuszonnyolc kiló körül van a súlyom, ha jobban rápihenek egy versenyre, akkor százhuszonkilencre is felmegy. Tanultam az egyetemen a megfelelő táplálkozásról, a versenyek előtt több szénhidrátot viszek be, általában sok zöldséget, gyümölcsöt és húst fogyasztok, de olykor megeszem a szemét kajákat is, hamburgert, pizzát, és próbálok kevesebb kólát fogyasztani. Persze, a versenyek előtt ez utóbbiakat nagyon kerülöm.
– Te főzöl magadra Pakson?
– Szerencsére nem, ebben nagy szerencsém van. Egy időben próbálgattam magamnak főzni, majdnem fel is robbant a konyha. Most a londoni olimpiág egy paksi kifőzdében, a Duna Pálmában annyit ehetek, amennyit akarok. Ebédre kapok egy nagy adag levest, két-három adagnak megfelelő második fogást, de csomagolnak nekem vacsorát is, így este otthon az edzés után hamar le tudok feküdni, jobban tudok koncentrálni a másnapi munkára.
– Azt lehet-e tudni, hogy mi vár rád Londonig?
– Nagyjából megvan már a programunk. Versenyezni biztosan fontos még, de nem mindegy hogy hol, lehet, hogy az Európa-bajnokságot sem fogjuk erőltetni, viszont sok táborba megyünk majd.
– Tudom, hogy még nagyon messze van az olimpia, de hogyan tervezitek az utazást?
– Pekingbe korán ki kellett mennünk, az nagyon rossz volt, minden nap láttam azokat az arcokat, akikkel meccselnem kellett, egy helyen edzettünk, nagyon nagy volt a nyüzsgés. Most jó lenne csak egy-két nappal a saját versenyem előtt kimenni, szeretnék úgy megérkezni, hogy megnézhessem Csoknyai Lacit. Nagyon jó barátok vagyunk, remélem, hogy kijut, az ő sikere nekem is nagyon sok erőt adna.
EZ NEM EGY SZAKMAI RANGSOR
– Figyelted, hogy hogyan áll a Judoinfo Év judósa szavazása?
– Tudtam róla, de az túlzás lenne állítani, hogy rendszeresen követtem volna. Nagyon jól esett, hogy engem választottak a szavazók, ugyanakkor nem gondolom, hogy ez egy szakmai rangsor lenne, hiszen mások is legalább ennyire megérdemelték, számomra például Ungvári Miki harmadik Európa-bajnoki aranya vitt mindent 2011-ben, egészen káprázatos dolog háromszor megnyerni az Eb-t…
– Maradjunk annyiban, hogy nem érdemtelenül lettél az Év judósa a szavazók szerint. Emlékezetes versenyeid voltak 2011-ben, igaz ez az isztambuli Európa-bajnokságra, a párizsi világbajnokságra és a tyumenyi open-világbajnokságra egyaránt.
– Még 2010 nyarán Moszkvában elszakadt a keresztszalagom, sokáig csak kondizhattam, a judós munka csak januárban kezdődött. Nagyon nehezen indult az évem, az év elején még alig bírtam judózni, újból meg kellett tanulnom befordulni, dobni, elszokott a kezem a ruhától… Elmentünk az edzőtáborba, nagyon erős voltam, de egyáltalán nem éreztem magam judósnak. Az első két versenyen oda sem értem, aztán az Európa-bajnokságon kijött a lépés, jó embereket vertem el, a lett Osnacsot, a német Zimmermant, az orosz Volkovot, a magas grúz Kandzsaliasvilit, aztán jött a döntőben Riner Teddy. Az volt a baj, hogy ráakasztott hátsó gáncsra, át akartam emelni, de nem tudtam, úgy estem el, hogy még bele is hidaltam. Mégis nagy sikerként éltem meg az ezüstérmet, egy ilyen sérülés után visszajönni, ez egyből rendbe tette a lelkemet. Éreztem, hogy már nem kell félteni a térdemet, mert egyben van. Utána a Világkupákon is elég jól ment, szereztem egy Vk-aranyat Bukarestben, Grand Slam-bronzérmet Rióból, volt több ötödik helyem, aztán jött a világbajnokság, ahol nem tudtam visszameccselni, ezt pedig nagyon nehezen viseltem.
– A negyeddöntőben a francia Rinerrel küzdöttél, ahol megsérültél, így a vigaszágon mérkőzés nélkül lépett tovább az orosz Mihajlin.
– Teddy mögém lépett, én pedig a könyökömre estem, komoly izombevérzés lett az eredménye, több mint másfél hónapot ki kellett hagynom. A meccsen nem is tudtam hirtelen, hogy a hátam fáj vagy a mellkasom, de fél órával utána mondtam Laci bácsinak, hogy butaság lenne így odaállni Mihajlinnak. Pedig nagyon erős és felkészült voltam. Ha ez a sérülés nem történik…
ZSÁKBAMACSKÁRA NEM MEGYEK KI
– A sors keze lehet, hogy Tyumenyben kaptál még egy lehetőséget.
– Párizs miatt nagyon komoly hiányérzetem volt, éremért utaztam, és előttem volt lehetőség. Többet vártam magamtól, magamat hibáztattam a történtekért, lelkileg szinte megrohamoztam magam. Ezek után utaztunk el Tyumenybe. Szinte csak Teddy hiányzott a mezőnyből, de ott volt négy orosz, a koreai, a brazil, négy japán, és két másik francia, ráadásul a legdurvább ágra kerültem. Mindig meg szoktam nézni a sorsolásomat, zsákbamacskára nem megyek ki. Most csak néztem, és nem hittem el. Már az afrikai bajnok sem gyenge judós, a kontinensbajnokságon el-Sehabit is elverte, de utána jön a japán… A többivel már nem is foglalkoztam. Az előjelek sem voltak a legjobbak, a verseny előtti napon technikáztam a koreai Kimmel, valósággal bohócot csinált belőlem. Láttam Laci bácsi arcán, hogy ebből semmi jó nem lesz holnap. A koreai mondta is nevetve, hogy velem akar majd a döntőben meccselni…
– Rajtad nem múlt, te ott voltál…
– Ahogy vártam, az afrikai nagyon kemény ellenfél volt, csak hosszabbításban lett meg, aztán jött a japánok világbajnoka, Kamikava. Az universiadén az egyéni versenyben kikaptam tőle, de a csapatversenyben rögtön vissza tudtam vágni neki. Erőből megfogtam, próbáltam kiucsikomizni. Kamikava nagyon laza, de nincs kondija, el is fáradt. Mihajlinnal kemény meccs vívtunk, már amikor kimentünk a tatamira zúgott a publikum, éreztem, hogy most nagyon oda kell tenni magam, ilyen lehetett régen a harc a Colosseumban. Mihajlin az elején le se bírta bontani a fogásomat, meg is lepődött rajta. Aztán ő is elfáradt.
– Az olimpiai bajnok Szuzuki következett az elődöntőben, róla már voltak emlékeid.
– Igen, 2010-ben a tunéziai Grand Prix döntőjében három percig vezettem ellene, aztán egy kicsit elfáradtam, ő pedig nagyon ügyes volt, bokával kirúgta a lábam és leszorított. Szuzuki technikailag nagyon erős, még Wojnarowiczot is eldobja, de erőben nem a legjobb. Tudtam, hogy ezt a meccset erőből meg kell oldanom valahogy. Aztán jött az ippon. Valójában csak elő akartam készíteni, de éreztem, hogy megingott, tovább belecsavartam kézzel…
– Feledhetetlen ippon volt, amivel bejutottál a döntőbe, ahol az üzbég Tangrijev volt az ellenfeled.
– Az elején jó volt az üzbég, aztán kipukkadt, egyre gyengébb lett, én meg vártam. Nem akartam bírói döntést, de vártam a megfelelő pillanatra, aztán saját magamat hoztam csikicsuki helyzetbe, amiből már nem volt visszaút.
– Van, aki úgy tartja, mindennek megvan a maga szerepe az ember életében. Ki tudja, ennek az ezüstnek milyen szerepe lesz a pályafutásodban.
– Azt hiszem, rosszat nem tett volna, nem vagyok az a típus, aki egy siker után leáll és ünnepli magát, inkább még többet beleadok. Mondjuk, ugyanez igaz az elveszített döntőre is. Most még többet beleadok…
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2012
Gombkötő Roland
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás)
