Ismét nagy ünnepre készül a magyar judo: 2012. február 11-én és 12-én, vagyis szombaton és vasárnap olimpiai kvalifikációs viadalra kerül sor Budapesten: a Körcsarnokban a 49. Hungária Női Judo Világkupa résztvevői lépnek tatamira.  ÉLŐ EREDMÉNYEK    ÉLŐ TV



A rangos tornán a hazai legjobbak mellett a nemzetközi mezőny kiemelkedő alakjaival is találkozhatnak a sportbarátok, olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmesek sora lesz az indulók között. A belépés díjtalan, s a rendezők több meglepetéssel is szolgálnak a Körcsarnokba látogatóknak.

A 49. Hungária-kupa első versenynapján, 2012. február 11-én szombaton a három alacsonyabb súlykategória (48, 52, 57 kilogramm) indulói lépnek tatamira. A torna második napján, február 12-én vasárnap a másik négy súlycsoport (63, 70, 78, +78 kg) küzdelmeire kerül sor. A program mindkét napon 10 órakor kezdődik, az éremért zajló mérkőzések délután 16 órakor rajtolnak.

A LEGRANGOSABB MAGYAR VIADAL: 1963 ÓTA

2006 óta minden páros évben a hölgyek, páratlan években pedig a férfiak csatáznak Vk-érmekért a tekintélyes múlttal büszkélkedő budapesti Hungária-kupán. Az idén a hölgyeken a sor, a torna rangját emeli, hogy a budapesti viadal is része a londoni olimpia kvalifikációs sorozatának.
Éppen húsz éve, 1992-ben szerepeltek először nők is a Hungária-kupán. Mindjárt az első tornán volt magyar aranyérmes, az akkor már Európa-bajnok Nagy Zsuzsanna személyében. Azóta háromszor állhatott a női Hungária-kupákon magyar judós a dobogó legfelső fokára: 1996-ban a később olimpiai bronzéremig jutó Pekli Mária, illetve az olimpiai hetedik Gránicz Éva, legutóbb, 2006-ban pedig a vb-bronzérmes Baczkó Bernadett nyert aranyérmet.

A HUNGÁRIA-KUPA TÁRSADALMI ESEMÉNY


Theodore Roosevelt, Vlagyimir Putyin, Albert herceg, Naomi Watts, Mick Jagger, Guy Ritchie, Michael Schumacher, James Cagney, Melanie Chisholm, Peter Sellers, Simon Le Bon, Balogh Levente, Fenyő Iván. Tudják, mi a közös bennük? Naná, hogy a JUDO. Néhányan közülük fekete öves mesterré váltak, mások ugyan nem jutottak ilyen messzire, de valamennyiük életében fontos szerepet játszott a judo, ez a mély tartalommal bíró életmód-harcművészet. A rendezők célja, hogy Magyarországon is társadalmi eseménnyé váljon a judo legrangosabb rendezvénye.

A Hungária-kupa műsorfüzetében Marius L. Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) elnöke, Sergey Soloveychik, az Európai Judo Szövetség (EJU) elnöke, Czene Attila sportpolitikáért felelős államtitkár és dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke köszöntője szól a vendégekhez.

A szombati megnyitó ünnepségre neves közéleti személyiségeket várnak a szervezők, a „vendéglátók” között lesznek a magyar judo legeredményesebb versenyzői, olimpiai, világ- és Európa-bajnokai, érmesei. Az idei Hungária-kupának két olimpikon lesz a háziasszonya, a kétszeres világbajnoki ezüst- és kétszeres bronzérmes, Európa-bajnok Mészáros Anett, illetve a vb-bronzérmes, háromszoros Eb-ezüstérmes Csernoviczki Éva személyében, mindkét kitűnő sportolótól szép eredményeket várhatunk majd a londoni olimpián!

A HUNGÁRIA-KUPA TÁMOGATÓI


A verseny fő támogatója a Szentkirályi Ásványvíz Kft, tulajdonos-ügyvezetőjének, Balogh Leventének életútját végigkíséri a sport, azon belül is a judo szeretete. A sportban sajátította el azt a küzdőszellemet és alázatot, ami munkája során segíti a sikerek elérésében. Évek óta támogatója a sportágnak, ezzel köszönve meg azt, amit a judótól kapott.
A Hungária-kupa további kiemelt támogatói: az OTP Bank és a NEFMI Sportért Felelős Államtitkársága.

KOVÁCS ANTAL NYERTE A LEGTÖBB ÉRMET

Ami a múltat illeti: a Hungária-kupa 1963 óta íródó történetének legeredményesebb versenyzője az olimpiai és világbajnok Kovács Antal, aki pályafutása során kilenc (!) érmet nyert Budapesten, s háromszor a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Az olimpiai és vb-ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok Hajtós Bertalan nyolcszor vehetett át érmet, kétszer aranyat a Hungária-kupán. Az ugyancsak olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok Csák Józsefnek is ez volt az egyik kedvenc versenye: hétszer akasztottak érmet a nyakába Budapesten, háromszor a legfényesebbet. Ugyancsak három arannyal és másik három éremmel bővítette dicsőséglistáját a vb-ötödik helyezett Illyés Miklós, az MJSZ szakmai alelnöke.

Négy arannyal büszkélkedhet Ipacs László (80 és 93 kg, 1967, 1970, 1975 és 1976) és Varga Imre (93 és +93 kg, 1970, 1971, 1975 és 1976), hárommal Oláh Pál (63 kg, 1966–68); Szabó Ferenc (63 kg, 1970, 1971, 1973); Tuncsik József (63 kg, 1974–76); Petrovszki Mihály (abszolút, 1975–77), Kovács Antal (1994, 1998, 2002), Csák József (1993, 1996 és 1997), Illyés Miklós (1992, 1996 és 1998) és Ozsvár András (+95 kg és abszolút, 1979, 1980 és 1982)
 

MAGYAR NŐI DOBOGÓSOK
A HUNGÁRIA-KUPÁN

ARANYÉRMES (4)
Baczkó Bernadett (2006, 57 kg)
Pekli Mária (1996, 56 kg)
Gránicz Éva (1996, +72 kg)
Nagy Zsuzsanna (1992, 61 kg)

EZÜSTÉRMES (5)
Szabó Brigitta (2006, 63 kg)
Nagy Viktória (2001, 52 kg)
Pekli Mária (1993, 56 kg)
Király Anita (1993, 66 kg)
Király Anita (1992, 66 kg)

BRONZÉRMES (11)
Baczkó Bernadett (2008, 57 kg)
Mészáros Anett (2008, 70 kg)
Mészáros Anett (2006, 70 kg)
Szabó Brigitta (2002, 57 kg)
Till Barbara (1998, 52 kg)
Vészi Klára (1997, 52 kg)
Pekli Mária (1995, 56 kg)
Gránicz Éva (1995, +72 kg)
Vészi Klára (1993, 48 kg)
Parragh Katalin (1992, 52 kg)
Pekli Mária (1992, 56 kg)


A MAGYAR JUDÓÉRT KITÜNTETETTJEI

A Hungária-kupa keretében adják majd át a sportág legmagasabb hazai elismerését, a Magyar Judóért kitüntetés arany fokozatát, amelyet 2012-ben hatan vehetnek át: Toncs Gusztáv, a Fegyelmi és Etikai Bizottság vezetője és alapítója, Nagy György, aki harmincöt éve dolgozik a magyar judóért, s több mint egy évtizede az Észak-dunántúli Regionális Judo Szövetség elnöke. Jelenleg az MJSZ főtitkára és a MOB tagja. Szabó Mihály, Európa-bajnoki ötödik helyezett, elhivatott edző, aki főleg az utánpótlás területén tevékenykedik, legutóbb az UTE szőnyegedzőjeként dolgozott. Nagy Imre, az utánpótlás legsikeresebb támogatója egyesületi és szövetségi szinten. Ozsvár András olimpiai és vb-bronzérmes, mesteredző, aki a világon másodikként létrehozta a judo múzeumot. Dr. Dézsi Csaba András, az MJSZ általános alelnöke, a MOB tagja. A mindenkori kormányok idején hatékonyan lobbizott az MJSZ központi támogatásáért, saját hatáskörében minden évben több millió forinttal támogatta az MJSZ központi programjait.

MAGASABB DANFOKOZATOK

A verseny vasárnap délutáni programja előtt adják majd át a magasabb danfokozatokról szóló diplomákat. A hetedik danfokozatot kapja Keserű József mesteredző, a paralimpiai judóválogatott kapitánya. Az ötödik danfokozatot veheti át Tasnádi László (Farkasvár DSE), míg negyedik danos mester lesz a judo egyik kiemelkedő támogatója, Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. tulajdonosa, a masters világ- és Európa-bajnok Tamás László (Bajai JC). Ebben az évben Járdán Tamás, a Magyar Judomesterek Clubjának tagja sikerrel vizsgázott a negyedik danfokozatra. A harmadik danról szóló oklevelet veheti majd át Korányi Miklós (Budaörs, masters vb-ezüstérmes), Németh Károly (Budaörs, masters Eb-1.), Nagy Aladár (Magyar Judomesterek Clubja, masters vb-3., masters Eb-3.), Horváth Tamás (TFSE, masters Eb-3.), Barcsik Zoltán (Hírös JSE), Tarr Mihály (Ózd) és Vincze Zoltán versenybíró.

JUDO ÉLŐBEN A SPORT TELEVÍZIÓBAN


Hosszú idő után tavaly először került sor arra, hogy a televízió élőben közvetítette a Hungária-kupa eseményeit, erre ebben az évben erre is sor kerül. A Sport Televízió tűzte műsorára az olimpiai kvalifikációs viadalt, szombaton a Sport1-csatornán, vasárnap pedig a Sport2-n élőben láthatják a 16 órakor kezdődő érmes mérkőzéseket, a szakkommentátor az olimpiai és világbajnok Kovács Antal lesz. Igazi különlegesség, hogy a SportTV közvetítéseit az idén már négy országban – Csehországban, Szlovákiában, Romániában és Magyarországon – is láthatják majd a nézők! Jelen lesz a Hungária-kupán a Hajime Judo Magazin stábja is, a népszerű televíziós magazin anyagaiból a nézők bejátszásokat láthatnak az élő közvetítés során.

VIZSGA A VERSENYBÍRÓKNAK

Fontos esemény lesz a Hungária-kupa a kontinens nemzetközi bíróinak is, Budapesten kerül sor ugyanis az idei kontinentális versenybíró vizsgára, vagyis a Körcsarnokban árgus szemek figyelik majd a bírók ténykedését is. A magyar bírók közül Gosztonyi Balázs szerezhet magasabb minősítést a hétvégén.



A Hungária-kupa legutóbbi magyar győztese a nőknél:
Baczkó Bernadett a dobogó tetején 2006-ban 


A GYEREKEKRE IS SZÁMÍTANAK

Tavaly zsúfolásig megtelt a Körcsarnok, a rendezők az idén is sok nézőt várnak a Hungária-kupára, amelyre ebben az évben is ingyenes lesz a belépés. Az MJSZ arra biztatja tagegyesületeit, hogy hozzák el a gyerekeket a Világkupára, ahol a sportág legjobbjait láthatják élőben versenyezni. A rendezők mindkét versenynapon öt-öt judogit sorsolnak ki a jelenlévő 14 évnél fiatalabbak között, s minden gyermek ajándékba megkapja a viadal plakátját – amit rögtön alá is irathat a világ, no és Magyarország legjobb judósaival.

A FÉRFIAK OBERWARTBAN VERSENYEZNEK

Miközben a Körcsarnokban a Hungária-kupa küzdelmei zajlanak, a magyar férfi válogatott tagjai az ausztriai Világkupa-viadalon szerepelnek majd. A oberwarti versenyen történtekről „forró dróton” értesülnek a Körcsarnokban helyet foglaló nézők is, a közönség szurkolása akár a „szomszédba” is elhallatszódhat…


EGYÜTTMŰKÖDÉS A SPECIÁLIS OLIMPIA SZÖVETSÉGGEL

A sajtótájékoztató keretében dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke és Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke együttműködési megállapodást ír alá a speciális olimpikonok sportolási helyzetének, versenyeztetésének javítása érdekében, annak reményében, hogy a közös munka elősegítheti az értelmi fogyatékossággal élő emberek helyzetének javulását, társadalmi integrációjának fejlődését.


AZ ELMÚLT TIZENHAT
ÉV HAZAI DOBOGÓSAI

2011
1. Ungvári Attila (73 kg)
2. Ungvári Miklós (73 kg)
2010

2009
3. Ungvári Attila (73 kg)
3. ifj. Nagysolymosi Sándor (81 kg)
2008
3. Baczkó Bernadett (57 kg)
3. Mészáros Anett (70 kg)
2007
3. Taraba Sándor (66 kg)
2006
1. Baczkó Bernadett (57 kg)
2. Szabó Brigitta (63 kg)
3. Mészáros Anett (70 kg)
2005
1. Ungvári Miklós (66 kg)
1. Hadfi Dániel (100 kg)
1. Bor Barna (+100 kg) 
3. Burján László (60 kg)
3. Braun Ákos (73 kg)
2004
3. Hadfi Dániel (100 kg)
2003
1. Ungvári Miklós (66 kg)
3. Kovács Antal (100 kg)
2002
1. Kovács Antal (100 kg)
2. Kosztolánczy György (100 kg)
3. Szabó Brigitta (57 kg)
2001
2. Nagy Viktória (52 kg)
3. Kovács Antal (100 kg)
3. Csizmadia Zoltán (+100 kg)
2000
2. Tölgyesi Krisztián (81 kg) 
3. Csősz Imre (+100 kg) 
1999
1. Kanczler István (81 kg)
2. Tölgyesi Krisztián (81 kg)
2. Kovács Antal (100 kg)
3. Illyés Miklós (73 kg) 
1998
1. Illyés Miklós (73 kg)
1. Hajtós Bertalan (81 kg)
1. Kovács Antal (100 kg) 
3. Gera Csaba (73 kg)
3. Tölgyesi Krisztián (81 kg)
3. Csősz Imre (+100 kg) 
3. Till Barbara (52 kg)
1997
1. Csák József (65 kg)
2. Hajtós Bertalan (78 kg)
3. Vészi Klára (52 kg)
1996
1. Csák József (65 kg)
1. Illyés Miklós (71 kg)
1. Csősz Imre (+95 kg)
1. Pekli Mária (56 kg)
1. Gránicz Éva (+72 kg)
2. Hajtós Bertalan (71 kg)
2. Kovács Antal (95 kg)

 

 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!

(Judoinfo.hu 2012
Gombkötő Roland
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás)