A Magyar Távirati Iroda sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Az idén rekordszámú, hatvannégy sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére.




A judosportban az esztendő két legnagyobb sikerének főszereplői lettek a legjobbak, a 2023-ban világbajnoki bronzérmes Özbas Szofi (BHSE) a nőknél harmadik, az idén Európa-bajnoki bronzérmes Tóth Krisztián (MTK Budapest) a férfiaknál hatodik alkalommal lett az Év legjobbja a Magyar Judo Szövetségnél.

A voksolás történetében az abszolút csúcstartó Portisch Lajos sakknagymester, aki huszonháromszor lett első 1964 és 1994 között. Az idei győztesek közül kiemelkedik a tájékozódási búvárúszó Balázs Péter huszadik elsőségével, a vitorlázó Érdi Mária tizenegyedik alkalommal, a sífutó Kónya Ádám és a bridzsező Fischer Brigitta tizedszer, a gyorsasági görkorcsolyázó Gardi Dominika, valamint a versenytáncos Andrea Silvestri és partnere, Váradi Martina egyformán kilencedszer, a rövidpályás gyorskorcsolyázó Jászapáti Petra pedig nyolcadik alkalommal bizonyult a legjobbnak.

Az élete első felnőtt-világbajnokságán aranyérmes, tekvondós Márton Luana, a szintén világbajnok birkózó, Losonczi Dávid és Muszukajev Iszmail, az egyéniben világbajnok párbajtőröző Koch Máté, valamint a hazai vb-n ezüstérmes karatés, Hárspataki Gábor, illetve Magyarország legnagyobb sporteseményén, az atlétikai vb-n kalapácsvetésben bronzérmes Halász Bence, a krakkói központú Európai Játékokon aranyérmes sportlövő Pekler Zalán, továbbá az ugyanott győztes teqballos Katz Balázs és Janicsek Zsanett szintén az élen végzett sportágában. Labdarúgásban a Liverpool FC magyar válogatott játékosa, Szoboszlai Dominik érdemelte ki ismét az év legjobbja címet.

A legeredményesebb hazai klubok közül a Ferencváros és az MTK Budapest egyaránt hat, az UTE, a Budapesti Honvéd és a Vasas három elsőséget mondhat magáénak, külföldi egyesület képviseletében tizenkét versenyző zárt az élen. A teljes lista itt olvasható: KLIKK IDE!

 

Az Év judósai Magyarországon

2023 Tóth Krisztián, Özbas Szofi
2022 
Ungvári Attila, Özbas Szofi
2021
 Tóth Krisztián, Pupp Réka
2020 Tóth Krisztián, Karakas Hedvig
2019 Tóth Krisztián, Özbas Szofi
2018 Tóth Krisztián, Csernoviczki Éva
2017 Csoknyai László, Joó Abigél
2016 Ungvári Miklós, Csernoviczki Éva
2015 Tóth Krisztián, Karakas Hedvig
2014 Tóth Krisztián, Csernoviczki Éva
2013 Bor Barna, Csernoviczki Éva
2012 Ungvári Miklós, Csernoviczki Éva
2011 Bor Barna, Csernoviczki Éva
2010 Ungvári Miklós, Mészáros Anett
2009 Ungvári Miklós, Mészáros Anett
2008 Ungvári Miklós, Csernoviczki Éva
2007 Hadfi Dániel, Baczkó Bernadett
2006 Hadfi Dániel, Mészáros Anett
2005 Braun Ákos, Mészáros Anett
2004 Bor Barna, Mészáros Anett
2003 Kovács Antal, Mészáros Anett
2002 Ungvári Miklós, Szabó Brigitta
2001 Kovács Antal, Nagy Viktória
2000 Csák József, Csizmadia Eszter
1999 Ilyés Miklós, Csizmadia Eszter
1998 Hajtós Bertalan, Nagy Viktória
1997 Kosztolánczy György, Nagy Viktória
1996 Csák József, Pekli Mária
1995 Csősz Imre, Nagy Viktória
1994 Hajtós Bertalan, Lámfalusi Anna
1993 Kovács Antal, Pekli Mária
1992 Kovács Antal, Gránitz Éva
1991 Csősz Imre, Nagy Zsuzsa
1990 Tolnai László, Parragh Katalin
1989 Hajtós Bertalan, Pekli Mária
1988 Hajtós Bertalan, Parragh Katalin
1987 Bujkó Tamás, Kékes Ibolya
1986 Hajtós Bertalan, –
1985 Bujkó Tamás, –
1984 Nagysolymosi Sándor, –
1983 Bujkó Tamás, –
1982 Ozsvár András, –
1981 Ozsvár András, –
1980 Ozsvár András, –
1979 Varga Imre, –
1978 Varga Imre, –
1977 Szabó Ferenc, –
1976 Tuncsik József, –
1975 Varga Imre, –
1974 Varga Imre, –
1973 Molnár Károly, –
1972 Hetényi Antal, –
1971 Szabó Ferenc, –
1970 Molnár Károly, –
1969 nem volt díjazott, –
1968 Szabó Ferenc, –
1967 Ipacs László, –


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2023
Forrás: MTI)