Gőz Roland arany-, Gyertyás Róza bronzérmet szerzett, Sipőcz Richárd pedig ötödik lett a Kínában megrendezett egyetemi világjátékokon, korábbi nevén az universiadén!




Gőz Roland szerezte a harmadik magyar judós aranyat a világjátékok történetében


Az egyetemi világjátékok judotornájának első versenynapján Gyertyás Róza erőnyerőként kezdhetett, majd a Koroncói Tutti JK 52 kilogrammos versenyzője a tajvani Lin ellen aratott győzelmet. A negyeddöntőben a németek kétszeres U23-as Eb-bronzérmese, Würfel jobbnak bizonyult, de a Nemzeti Közszolgálati Egyetem U23-as Európa-bajnok hallgatója a vigaszágon javítani tudott, előbb legyőzte a kazah Abeuovát, majd a bronzmérkőzésen az üzbég Dzsurajev ellen is nyerni tudott, így felállhatott a dobogó harmadik fokára.




Gyertyás Róza újabb világversenyen nyert érmet



Az egyéni küzdelmek harmadik napján Sipőcz Richárd (+100 kg, Széchenyi Egyetem SE, Széchenyi István Egyetem) erőnyerőként kezdett, s a második körben ipponnal túljutott a tajvani Csenen, majd a negyeddöntőben ugyancsak ipponnal nyert a grúzok junior Európa-bajnoka, Demetrasvili ellen. Az elődöntő nem sikerült jól, a kétszeres világbajnoki bronzérmes dél-koreai Kim Min Dzsong nyert, így a győri óriás a bronzéremért léphetett tatamira. A bronzmeccsen az U23-as Eb-bronzérmes lengyel Kacper Szczurowski egy furcsa dobással lepte meg Sipőcz Richárdot, aki így az ötödik helyetést szerezte meg.




Sipőcz Richárd ötödik helyezést ért el Csengtuban


Gőz Roland (90 kg, MTK Budapest, Wekerle Sándor Üzleti Főiskola) nagy bravúrral fordított a nyitó meccsén, az üzbég Tangrijev vazaris vezetését néhány másodperccel a vége előtt írta felül ipponnal U23-as Európa-bajnokunk. A negyeddöntő az észt Kuusik ellen jóval simább volt, egy perc alatt „jött” a magyar ippon. Az elődöntőben a kétszeres junior-világbajnoki bronzérmes azeri Hajiyev csak fél perccel bírta tovább, így Gőz Roland bejutott a csengtui döntőbe!

A fináléban a dél-koreai Han Dzsu Jop volt az ellenfele. A két huszonnégy éves harcos párviadala magyar szempontból remekül kezdődött, Roland gyakorlatilag az első indításából vazarit szerzett, majd egy perccel később lekopírozta dobását, és ezzel megszerezte az aranyérmet, Magyarország harmadik judós aranyát az egyetemi világjátékok történetében!




Gőz Roland (balról a második) a dobogó tetején


A több magyar induló közül Tóth Benedek (81 kg, MTK Budapest, Budapesti Gazdasági Egyetem) egy győzelem és egy vereség után búcsúzott, Máthé Bence (66 kg, BHSE, Budapesti Corvinus Egyetem), Havasi Bálint (100 kg, Samurai JC, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem) és Varga Brigitta (63 kg, MTK Budapest, Pécsi Tudományegyetem) pedig elveszítette első mérkőzését és már nem kapott javítási lehetőséget.

Ami judósaink universiade-múltját illeti: Csengtu előtt két aranyérmet szereztünk: Kosztolánczy György a 2003-as csedzsui universiadén nyert a 100 kilogrammosok versenyében, Joó Abigél pedig 2013-ban Kazanyban állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A legutóbbi universiadék közül 2007-ben Bangkokban Farkas Bálint (100 kg) hetedik lett, 2009-ben Belgrádban Ungvári Attila (73) ezüst-, Bor Barna (+100 kg) és Csernoviczki Éva (48) bronzérmet szerzett, 2011-ben Sencsenben Krizsán Szabolcs (81 kg) és Erdélyi Lilla (48 kg) a hetedik helyen zárt, 2013-ban Kazanyban Joó Abigél aranyérme mellé Bor Barna (+100 kg) ezüst-, Csoknyai László (81 kg) bronz-, a férfi csapatunk pedig szintén egy bronzérmet szerzett, Ungvári Attila (73 kg) ötödik, Bor Barna (abszolút) hetedik, Baczkó Bernadett (63 kg) pedig a kilencedik helyen végzett. 2015-ben három kilencedik helyezéssel zártunk. 2017-ben egyik judósunknak sem sikerült a helyezettek közé kerülni, 2019-ben, Nápolyban viszont Tóth Krisztián (90 kg) bronzérmet szerzett, Boros Bence (66 kg) ötödik lett, Árvai Péter (+90 kg), Lőrinc Renáta (70 kg) és Kárpáti Emese (open) a hetedik helyen végzett.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2023
Forrás: Gombkötő Roland)