Szombaton az Európa Játékok keretében Krynica-Zdrój lesz a házigazdája a harmadik vegyes csapat Európa-bajnokságnak, amelyen tizenegy fős válogatott képviseli a magyar színeket.
ÉLŐ



Az Európa Játékok eseményei már múlt hét szerdán elkezdődtek, de szombaton mi jövünk: aznap kerül sor a judoversenyekre. A „hagyományokkal” szakítva ezúttal egyetlen judós versenyszám szerepel a lengyelországi Európa Játékok programjában, az olimpiai műsoron is szereplő vegyes csapatverseny. Az Európai Judo Szövetség döntése értelmében ez a versenyszám lesz egyben az idei Európa-bajnokság is.

A vegyes csapat Európa-bajnokságok – eddig – rövidke története 2018-ban Oroszországban kezdődött, Jekatyerinburgban Németország nyert Hollandiát megelőzve, a rendkívül fiatal magyar csapat az ukránoktól szenvedett vereséget a selejtező első fordulójában.

Egy évvel később, a 2019-es Európa Játékokon, Minszkben a mieink szoros mérkőzésen alulmaradtak a házigazda Fehéroroszország együttese ellen és helyezetlenül zártak, a végső győzelem Ororszországé lett. 2020-ban a koronavírus-járvány miatt nem rendeztek vegyes csapat Eb-t, 2021-ben pedig a magyarok sérülés és betegségek miatt az utolsó pillanatban léptek vissza a küzdelmektől, akkor Grúzia nyert el az aranyat.

A legutóbbi Európa-bajnokságról viszont szép emlékünk van: fiatal magyar csapat utazott a franciaországi Mulhouse-be, s a mieink az ötödik helyet szerezték meg. A franciák otthon tartották az aranyat.



Eddig tehát négy vegyes csapat Európa-bajnokságot rendeztek az aranyérmet tekintve még senkinek sem sikerült duplázni, s erre csak Németország, Grúzia és Franciaország kap lehetőséget, az orosz judósok ugyanis nem lehetnek ott a lengyelországi eseményen. A viadalra összesen huszonkét ország nevezett, ami rekord ebben a versenyszámban.

A színeinket ezúttal tizenegy judós képviseli, Szabó Áron (73 kg, Ippon Judo Tatabánya), Szegedi Dániel (73 kg, Budaörsi SC), Gőz Roland (90 kg, MTK Budapest), Sáfrány Péter (90 kg, Miskolci VSC), Cirjenics Miklós (+90 kg, Atomerőmű SE), Sipőcz Richárd (+90 kg, Széchenyi Egyetem SE), Gyertyás Rózsa (57 kg, Koroncói Tutti JK), Pupp Réka (57 kg, Atomerőmű SE), Czerlau Jennifer (70 kg, Miskolci VSC), Gercsák Szabina (70 kg, Atomerőmű SE) és Sági Nikolett (+70 kg, KSI SE). A selejtezők július elsején délelőtt tíz órakor kezdődnek, az érmes mérkőzéseket délután öttől rendezik meg.




 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2023
Forrás: EJU
Fotó: EJU, Carlos Ferreira)