Néhány hete jelent meg a Magyar Olimpiai Bizottság évkönyve, a Sport 2021. Ennek kapcsán felidézzük a mögöttünk hagyott tíz esztendő során az évkönyvben megjelent írásokat.
Az a megtiszteltetés ért, hogy a Judoinfo szerkesztőjeként egy évtizede minden évben felkérést kaptam arra, hogy összefoglaljam a sportág legfontosabb eseményeit, történéseit, emlékezetes pillanatait. A sort az második magyarországi felnőtt judo Európa-bajnokság esztendeje folytatta. Íme, a Sport 2013-ban megjelent sportági összefoglaló!
Budapesten ünnepelt a judo
Számunkra világbajnoksággal ért fel a 2013-as Európa-bajnokság, hiszen a kontinensbajnokságot Budapest rendezhette meg, méghozzá a szervezésben és a tatamin egyaránt nagy sikerrel. Az „igazi” vb-n már nem jött ki ilyen jól a lépés, magyar szempontból rossz volt a riói szcenárió...
Gercsák Szabina lett a 2013-as budapesti judo Európa-bajnokság egyik nagy felfedezettje. Tizenhat évesen mutatkozott be a felnőtt mezőnyben, s mindjárt a hetedik helyig jutott. Csúcsdöntésre esélye sem volt, hiszen a „fiatalsági” rekordot egy bizonyos Nagy Zsuzsanna tartja 1991 óta, éppen tizenöt éves és százkilencvenhét napos volt, amikor megnyerte a prágai Eb-t, azóta is ő a legfiatalabb felnőtt judo Európa-bajnok.
Persze, Gercsák Szabinától nem is a Papp László Budapest Sportarénában vártak csodát, számára az volt a cél, hogy 2013-ban a korosztályos versenyeken szerepeljen jól. Nos, ebben nem is volt hiba, az ifjúságiak között egy híján valamennyi mérkőzését megnyerte, s az Eb-arany után megszerezte az első magyar ifjúsági világbajnoki címet is.
S hogy melyik volt az az egy elveszített meccs? A hollandiai Utrechtben megrendezett – sportberkekben többnyire csak EYOF-ként emlegetett – Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál 63 kilogrammos döntője, amelyben egy holland lány volt az ellenfele, aki nem tudott egyetlen értékelhető akciót sem bemutatni a magyar reménység ellen. A bíró azonban úgy látta indokoltnak, hogy másodpercekkel a finálé vége előtt intéssel büntesse Gercsák Szabinát, aki már nem tudott kimászni a slamasztikából – aminek jelentése esetünkben nem balszerencse, sokkal inkább sötét ügylet.
Ennyinek azonban bőven bele kell férnie, az EYOF rajta van a „feláldozhatók” listáján, elvégre Gercsák Szabina útja során már látszanak a nagy cél körvonalai, látni egy kopár dombot, vagy inkább hegyet, a tetején egy hatalmas, széttárt kezű alakot ábrázoló szoborral...
De kanyarodjunk vissza Január folyójától 2013 kikeletjéhez, merthogy az áprilisi budapesti Eb felfedezettjének már adóztunk figyelmünkkel, de a hőseiről még nem szóltunk!
Ott volt mindjárt az első versenynapon Csernoviczki Éva, aki a londoni olimpia nyitónapján megszerzett bronzérme óta országos hírnévre tett szert, s aki a maga huszonhat esztendejével máris a judo bölcs professzorának tetszik az imént említett lányokhoz képest.
Éva az Európa-bajnokságon egyetlen szempillantás alatt meghódította a szíveket, a szurkolók szeretete pedig varázserőt kölcsönzött neki, amellyel szemben valamennyi ádáz ellenfele tehetetlennek bizonyult. Na jó, nem egészen így volt. A valóság az, hogy Csernoviczki Éva egészen kis korától kezdve arra készült, hogy meghódítsa a világot, méghozzá abban a sportágban, amelyben édesapja is komoly sikereket ért el versenyzőként. A tatabányai lány pedig apja irányításával sorra vette a lépcsőfokokat, s dolgozott keményen éveken át, ugyanannyit, vagy éppen többet, mint legnagyobb riválisai. Hónapról hónapra, évről évre lett egyre erősebb, egyre ügyesebb, egyre jobb, merthogy a csodák a judoban sem hétköznaposak.
Az évek során egyre másra gyűjtötte a csillogó medáliákat, sorozatban öt Eb-érmet, ezüstöket, bronzokat, 2011-ben a vitrinbe került végre a régen várt világbajnoki érem is, Londont pedig már említettük, Csernoviczki Éva lett a magyar judo első női olimpiai érmese. Van azonban a tatabányai üveges szekrényben egy polc, amelyre csak arany medálok kerülhetnek, méghozzá kizárólag a három legnagyobb erőpróbáról. Ez a polc üres volt. Egészen 2013. április 25-ig.
Az előjelek nem ígértek sok jót, London után valósággal „szétszedték” hősnőnket, aki egy ideig egyetlen meghívást sem utasított vissza, de aztán a különféle rendezvények között egyre kevesebb lehetősége maradt a szakmájával foglalkozni, saját bevallása szerint is igen távol került sportformájától.
Meg aztán ott volt az a jóllakottság érzés is. Nem, ne keverjük össze azzal, amikor valakinek fejébe száll a dicsőség. A sportolónál ez a jóllakottság olyankor is jelentkezhet, ha az illető a legszerényebben viseli világraszóló sikereit. Olyankor jön, amikor az ember végre megkapja, átéli, amire olyan nagyon, s olyan régóta vágyott, s ezután igen nehezére esik újra elindulni az élményhez vezető, már jól ismert, hosszú és buktatókkal teli úton.
S ha mindez nem lenne elég, általában jön egy sérülés vagy betegség is. Ahogyan esetünkben is történt. Középfül-gyulladás, szaknyelven otitisz média, amely a tartós és erős fülfájás mellett legalábbis hosszan tartó levertséget okoz. Az év versenye előtt néhány nappal nem a legideálisabb állapot.
A legszebb az egészben, hogy a Papp László Sportaréna publikuma mindebből fikarcnyit sem vett észre. Csak azt látta, hogy az olimpiáról ismert, erős, ügyes és céltudatos Csernoviczki Éva előbb szépségdíjas ipponnal elveri az orosz Kuznyecovát, aztán magától értetődő magabiztossággal intézi el a német Kraust, s csak az elődöntőben ingott meg egy kissé, de talán ez is a forgatókönyv része volt, a csarnokban azzal tudott igazi hangrobbanást előidézni, ahogyan vesztett helyzetből, néhány másodperccel a befejezés előtt fordítani tudott a török Sahin ellenében.
A döntő – amelyben az egyik legnagyobb rivális, az ugyancsak olimpiai bronzérmes belga Van Snick volt az ellenfél – végül meglehetősen egyoldalúan alakult, annak első másodpercétől kezdve kétség sem férhetett hozzá, hogy a 48 kilogrammos súlycsoport új Európa-bajnokát, a magyar judo tizenhatodik felnőtt kontinensbajnokát Csernoviczki Évának hívják.
Akadtak még igen szép eredmények a budapesti Eb-n, ilyen volt az első felnőtt világversenyén induló, s mindjárt az elején egy világbajnokot legyőző Zámbori Bence ötödik helye, ilyen volt a londoni olimpia után operáción áteső, hónapokat kihagyó Karakas Hedvig ötödik helye, a fiatal Maros Barbara és a már említett Gercsák Szabina hetedik helye, no és az egyéni küzdelmek utolsó napján nyert két bronzérem.
A nehézsúlyú Bor Barnát egy előre bekalkulált győzelem után meglepte a „Kölyök” becenévre hallgató, 207 centiméter magas dél-uráli Szajidov, az orosz óriás ipponnal győzte le paksi ellenfelét. Szerencsére Bor Barna nem veszítette el a tartását, előbb a német Zimmermant, majd a szlovén Cerajt is ipponnal győzte le, így megszerezte pályafutásának negyedik Európa-bajnoki érmét, három ezüst után egy bronzot.
A 78 kilogrammos Joó Abigéltől bizonyára mindenki aranyat várt volna, ha nem történik Londonban az, ami. A porcleválással, kínzó fájdalmai ellenére is olimpiai ötödik helyig jutó sportolóra az ötkarikás eufória után Budapesten műtét, majd hosszas rehabilitáció várt, ráadásul a visszatérés sem ment zökkenőmentesen, a szabályváltozások ugyanis első blikkre kifejezetten kedvezőtlenül hatottak Joó Abigél judójára. Kétszeres Európa-bajnokként, a súlycsoport címvédőjeként mégis bíztunk benne, hogy dobogóra állhat, s összességében nem is okozott csalódást. Előbb legyőzte a hollandok világbajnokát, Verkerket, majd az elődöntőben kikapott az utódjától, a francia Louette-től, végül a harmadik helyért, a német Malzahn ellen javítani tudott: így aztán a két Eb-aranya mellé nyert egy bronzot is.
Talán mondani sem kell, így lett teljes a dicsőség: nagy fegyvertény volt, hogy Magyarország megrendezhette a sportág egyik legjelentősebb eseményét, ráadásul a külföldiek – és a hazai közönség – elismerését kivívva tette meg ezt, s a sportsikerek sem maradtak el.
Reményeink szerint folytatása is lesz az „ügynek”, dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke az Eb végén bejelentette: immár komoly referenciánk van, amellyel harcba indulunk a 2017-es világbajnokság rendezési jogának megszerzéséért. Annál pedig már nincs nagyobb önálló sportági esemény...
Erről megbizonyosodhattunk augusztusban Rio de Janeiróban is. A sikeres Eb után érmes reményekkel érkeztünk Brazíliába, ahol napokon át pocsék időket éltünk át. Gyakran nem tudtuk, a csillapíthatatlanul ömlő eső miatt érzi magát rosszul az ember, vagy a balszerencsénk miatt sír az ég.
Bor Barna sérülése miatt el sem utazhatott, Brazíliában pedig egy híján valamennyi magyar kiesett, erre pedig egy évtizede nem volt példa. Banánhéjon csúszott el Csernoviczki Éva a kubai Laborde ellen, ahol egyetlen intést kellett volna adni az arra alaposan rászolgáló ellenfelének, de erre hiába vártunk. Két szép győzelem után a későbbi világbajnok japán Onótól kapott ki Ungvári Miklós, ahogyan Joó Abigélt is a jövendőbeli aranyérmes észak-koreai Szol ütötte el a továbbiaktól.
Aztán három borús nap után végre kitisztult az ég a Copacabanán, méghozzá teljesen váratlanul.
Nagyon kevesen számítottak rá, hogy a mindössze tizenkilenc esztendős Tóth Krisztián ilyen remekül szerepel majd. No nem az „előélete” miatt, hiszen a fiatal sportolót a magyar judo egyik legnagyobb ígéretének tartották, nyert aranyat az U23-as Európa-bajnokságon, ezüstöt az ifjúsági világbajnokságon, bronzot az ifjúsági olimpián és a junior vb-n, de a szabályváltozások valósággal megtizedelték technikai arzenálját, kedvenc lábfogásos kontratechnikáit ma már tilos a tatamin alkalmazni. Ráadásul alacsony súlya miatt a mérlegelés körüli változás sem neki kedvezett (az új szabályok szerint a verseny előtti napon tartják a mérlegelést, vagyis a rajtra mindenki „fel tudja tölteni” magát, vissza tudja állítani a fogyasztás előtti súlyát), s ha mindez nem lenne elegendő, az elmúlt hónapokban különféle testi és lelki sérülések tépázták meg a bizalmát. Edzője, Pánczél Gábor tapasztalatszerzési célból utaztatta csak Rióba, pályafutásának első világbajnokságára - legalábbis a mesteredző ezt mondta a vb előtt. Ő talán már sejtette, hogy Krisztián éppen most térhet vissza a győztesek útjára...
A KSI SE fiatalja az uruguayi Romero ellen kezdett, két jukót is elért, majd az utolsó percben leszorítással a győzelmet is megszerezte. A második körben a jordán Kalafot két perc alatt fojtással elért ipponnal győzte le. A legjobb nyolc közé jutásért az azeri Gahramanov, a bakui Grand Slam-torna győztese következett. Jobban kezdett Gahramanov, vazarival már vezetett is, de Tóth Krisztián kivárta a megfelelő alkalmat, a lehető legjobb ütemben kiemelte és földhöz vágta ellenfelét.
A negyeddöntőben az olimpiai ezüstérmes kubai Gonzalez ellen nem a mi fiunk volt az esélyes, de becsületére legyen mondva, keményen odaállt a később világbajnoki aranyéremig jutó karibi judósnak, intéssel sokáig vezetett is, de végül Gonzalez vazarival megnyerte az összecsapást.
Következett a vigaszági döntő, amelyen a litvánok kétszeres Eb-bronzérmese, Karolis Bauza várt Tóth Krisztiánra, aki ezúttal is igen összeszedetten harcolt céljának eléréséért: három perc után vazaris előnyt szerzett, amit már nem is engedett ki a kezéből! Vagyis pályafutásának első világbajnokságán éremért léphetett tatamira!
A bronzmeccs sajnos igen rövidre sikeredett: a budapesten Európa-bajnok orosz Kirill Gyenyiszov ipponnal nyert, de számunkra Tóth Krisztián ötödik helyezése is éremmel ér fel: ez a fiatalember megmutatta, nem szabad őt leírni, higgyék el, valóra fogja váltani az álmát...
Merthogy ő is elhatározta annak idején, hogy a világ legjobb judósa lesz.
És még valamit Rióról: most nem szerettük a brazil várost, hiszen csupán ennek az ötödik helynek örülhettünk. De hat évvel ezelőtt nagy kedvencünk volt „Január folyója”, az akkori olimpiai kvalifikációs vb-n négy érmet is szereztünk, ami azóta is rekord a sportág honi históriájában. És judósaink arra készülnek, hogy 2016-ban újra az akkori hangulatot idézzék fel Rióban, az olimpián...
(Megjelent a Sport 2013 című könyvben, Gombkötő Roland írása)
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2022
Forrás: Sport 2013
Gombkötő Roland írása
Fotó: MJSZ, Horváth György
EJU, Carlos Ferreira
IJF, Gabriela Sabau)
