Három érmet is szereztek a mieink a Ludovika Arénában zajló U23-as Európa-bajnokság második napján: Sipőcz Richárd és Vég Zsombor ezüst-, Tóth Benedek bronzérmes lett.




Nem sikerült jól a rajt a mieink számára az Eb második napján, délelőtt az első három mérkőzést elveszítették a mieink, Czerlau Jennifer (70 kg, Miskolci VSC), Farkas Szilvia (78 kg, Győri AC) és Rajkai Róbert (81 kg, MTK Budapest) sem tudott továbblépni a második körbe.

Hideg zuhany várt ránk a 90 kilósok küzdelmeiben, ahol a szerb Brasznyovics ellen a korábbi U23-as Európa-bajnok Gőz Roland nagyon jól kezdett, vazarival vezetett, ellenfelét intették is, de az MTK Budapest judósa végül a saját indítása után került a hátára, a bíró úgy látta, a szerb judós is tett érte, hogy így legyen, s ippont ítélt. Gőz Roland nem folytathatta a küzdelmeket.

Később nem sikerült nyernie a 78 kilogrammos Sági Nikolettnek sem, aki a vigaszágon is szerepelhetett, de másodszor is elmaradt a bravúr, így a KSI SE fiatalja a hetedik helyen zárt.




Az első győzelmünket a nehézsúlyú címvédő, Sipőcz Richárd hozta, méghozzá magabiztos judóval, a grúz származású, osztrák színekben versenyző Borchashvili ellen. A Széchenyi Egyetem SE hatszoros korosztályos Európa-bajnoka ezzel bejutott a legjobb nyolc közé, ahol az izraeli Kompaniez várt rá.

Ricsi a folytatásban is ellenállhatatlan volt, rövid idő alatt ipponnal lépett túl az izraeli judóson, majd látványos dobással győzte le a szlovák Fizelt. Gyimes Nikolett tanítványa pályafutásának nyolcadik Európa-bajnoki döntőjébe jutott be, a korábbi hétből hatot meg is nyert, legutóbb 2017-ben, még az ifik között fordult elő, hogy fel tudták tartóztatni.

Ezúttal az orosz Jendovickij vállalta a feladatot, hogy megpróbálkozik ezzel, és heroikus küzdelem végén sajnos sikerült is neki: a hosszabbítás harmadik percének végén le tudta dönteni magyar ellenfelét. A húsz esztendős Sipőcz Richárd pályafutásának nyolcadik utánpótlás Európa-bajnoki érmét szerezte meg, sorozatban harmadszor volt döntős az U23-as Európa-bajnokságokon. S még jövőre, sőt, azután is szerepelhet ebben a korosztályban...

„Szerettem volna megvédeni a címemet, de ez rendkívül nehéz, nyilván rajta van az emberen az esélyesség terhe. Ezt úgy érzem sikerült levetkőzni magamról. A legjobb formámat próbáltam meg kihozni magamból, sajnálom, hogy ez ennyire volt elég, de azért kár lenne most csalódottnak lenni. A döntőben a hitemmel nem volt gond, az állóképességemmel tisztában voltam, úgy éreztem jól osztom be, de tovább tartott a meccs, mint akartam, rendkívül elfáradtam. Minden erőmet minden indulásba beleadtam, egy-két mozzanat miatt fáj a szívem, ahol talán csak pár centi kellett volna. De ez most így sikerült” – mondta Sipőcz Richárd, aki az eredményhirdetés után átvehetett egy különdíjat is: tavaly az Európai Judo Szövetség őt választotta a kontinens legjobb junior férfi judósának.




A 81 kilogrammosoknál két vasat tartottunk a tűzben, Tóth Benedek (MTK Budapest) a bolgár Kaliszterszki ellen kezdett, s végül intésekkel jutott tovább. A negyeddöntőben alaposan megdolgozott az ukrán Szvidrakkal, s végül a meccs nyolcadik percében sikerült is eldobnia.

Következett az elődöntő, a grúz Akalkacival. Ez az összecsapás is hosszabbításba torkollott, de végül Akalkaci bírta jobban szusszal, s be tudta húzni a győzelmet. Benedek így a bronzéremért léphetett tatamira az azeri Tckaev ellen. Gyorsan, már az első fél percben vazaris előnybe került a magyar judós, s végül meg is tudta őrizni az előnyét! Tóth Benedek 2019 után másodszor is felállhatott az U23-as Európa-bajnoki dobogó harmadik fokára!

„Mindenképpen érmet szerettem volna szerezni, ez szerencsére sikerült. Rengeteget készültünk erre a viadalra, erre az évre ezt tűztük ki fő versenyünknek, és úgy sikerült, ahogy elterveztük, s ahogyan én elterveztem magamban. Jól keltem fel, pozitívan, egész nap koncentráltnak éreztem magam, nagyon akartam teljesíteni. Két éve szereztem az első bronzérmet ebben a korosztályban, annak is nagyon örültem, de most, hogy itthon volt az Európa-bajnokság, itt volt a családom, itt voltak a barátaim, végig támogattak, biztattak, ezért úgy érzem, ez az eddigi legbecsesebb érmem lesz” – nyilatkozta az U23-as Európa-bajnoki bronzérmes Tóth Benedek az eredményhirdetés után.




A 100 kilogrammosoknál Vég Zsombor igyekezett kárpótolni önmagát, hiszen néhány hete a koronavírus miatt nem léphetett tatamira az olbiai junior-világbajnokságon. A Ceglédi VSE fiatalja erőnyerőként rögtön a legjobb nyolc között kezdhetett, az ukrán Vehera pedig nem tudta megnehezíteni a dolgát, ipponnal jutott be az elődöntőbe.

Ott keményebb ellenfelet kapott, de végül a törökök kétszeres junior-világbajnoki ezüstérmese, Mert Sismanlar ellen is győzni tudott, vazaris vezetésével nem tudott mit kezdeni a török.




A fináléban a grúzok egyik nagy reménysége, a budapesti felnőtt világbajnokságon bronzérmes, junior-világbajnok Ilja Szulamanidze volt Vég Zsombor ellenfele. Álomszerűen kezdett a ceglédi judós, dobására vazarit kapott, ám a folytatás már nem nekünk tetsző módon alakult, előbb a grúz egyenlített, majd a győzelmet is meg tudta szerezni. Vég Zsombor egy nagyon szépen csillogó Európa-bajnoki ezüstéremmel zárta a budapesti kontinensbajnokság egyéni küzdelmeit.

„Sajnos egy pozitív tesz végett kint ragadtam a junior-világbajnokságon, s ott elgondolkoztam, hogy a karanténidő alatt felszívom magam, megpróbálom kihozni magamból a maximumot, és ez most egy második helyre volt jó. Az ukrán ellenfelem megvertem, a török már felnőttben is teljesített, őt skalpnak számítom, a grúz ellen is lett volna esélyem, nagyon jól kezdtem, de sajnos nem jól folytattam. Azért örülök ennek az ezüstnek. Fokozatosan lépkedek előre, sok bronzzal kezdtem, most a juniorral együtt ez a harmadik ezüstöm, most már jöhetnének az aranyak” – fogalmazott Vég Zsombor.




A budapesti U23-as Európa-bajnokság zárónapján a vegyes csapatversenyre kerül sor, amelyen nyolc ország válogatottja vesz részt. A mieink a negyeddöntőben Románia legjobbjaival mérik össze erejüket, a párharc győztesére a francia-grúz összecsapás továbbjutója vár majd. A másik ágon Németország Ausztriával, Oroszország pedig Törökországgal csap össze. Ezúttal is a helyszínen lehet szurkolni a mieinknek, a belépés – védettségi igazolvánnyal – ingyenes. (A Ludovika Arénában a maszk viselése kötelező!)


A program

2021. november 7., vasárnap
11:00:
selejtezők, majd rövid szünet után bronzmérkőzések és döntő
Vegyes csapatverseny (először rendezik meg; Magyarország indul: Szegedi Dániel, Szeredás Botond, Gőz Roland, Vég Zsombor, Sipőcz Richárd, Kármán Andrea, Kriza Anna, Özbas Szofi, Farkas Szilvia és Sági Nikolett)



U23-as Európa-bajnokság, Ludovika Aréna

FÉRFIAK

60 KG (27 induló)

1. Mailk Karmov (orosz)
2. Biagio D’Angelo (olasz)
3. Mihrac Akkus (török)
3. Vache Adamyan (osztrák)
5. Yehonatan Veksler (izraeli)
5. Konsztantyin Szimeonidisz (orosz)
7. Alessandro Aramu (olasz)
7. Jaume Bernabeu Rico (spanyol)
NAJI DÁVID (Kaposvári JK) és
VIDA ANDRÁS (Győri AC) helyezetlen

66 KG (27 induló)

1. Lucian Bors Dumitrescu (román)
2. Radu Izvoreanu (moldovai)
3. Iszmail Misirov (orosz)
3. Giorgi Tutasvili (grúz)
5. Orlando Cazorla (francia)
5. Amit Bobovich (izraeli)
7. Severin Edmeier (német)
7. Freddy Waizenegger (svájci)
SZEREDÁS BOTOND (Nippon Sport JC) helyezetlen

73 KG (36 induló)

1. Armen Agajan (orosz)
2. Aleko Mamiasvili (grúz)
3. Adil Osmanov (moldovai)
3. Hamzat Ahmarov (orosz)
5. SZEGEDI DÁNIEL (Ceglédi VSE)
5. Jegor Trukan (fehérorosz)
7. Enzo Gibelli (francia)
7. Bayram Kandemir (francia)

81 KG (28 induló)

1. Tato Grigalasvili (grúz)
2. Vlagyimir Akalkacki (grúz)
3. TÓTH BENEDEK (MTK Budapest)
3. Giacomo Gamba (olasz)
5. Catalin Marian (moldovai)
5. Zelim Tckaev (azeri)
7. Georgij Jelbakijev (orosz)
7. Mihajlo Szvidrak (ukrán)
RAJKAI RÓBERT (MTK Budapest) helyezetlen

90 KG (25 induló)
1. Gennaro Pirelli (olasz)
2. Manszur Lorszanov (orosz)
3. Johann Lenz (német)
3. Darko Brasznyovics (szerb)
5. Toni Miletics (bosnyák)
5. Eniel Caroly (francia)
7. Josip Bulic (horvát)
7. Sebastian Oldak (lengyel)
GŐZ ROLAND (MTK Budapest) helyezetlen

100 KG (12 induló)
1. Ilja Szulamanidze (grúz)
2. VÉG ZSOMBOR (Ceglédi VSE)
3. Giorgi Csikovani (grúz)
3. Mert Sismanlar (török)
5. Eduard Serban (román)
5. Kenny Liveze (francia)
7. Daniel Eich (svájci)
7. Jeven Vehera (ukrán)

+100 KG (16 induló)
1. Valerij Jendovickij (orosz)
2. SIPŐCZ RICHÁRD (Széchenyi Egyetem SE)
3. Gela Zaalisvili (grúz)
3. Jonas Schreiber (német)
5. Szaba Inaneisvili (grúz)
5. Marius Fizel (szlovák)
7. Marcel Skalec (horvát)
7. Serafim Kompaniez (izraeli)


NŐK

48 KG (16 induló)

1. Andrea Sztojadinov (szerb)
2. Ramila Aliyeva (azeri)
3. Amy Platten (brit)
3. Mireia Lapuerta Comas (spanyol)
5. Alina Szergejeva (orosz)
5. Sarah Ischt (német)
7. Raquel Brito (portugál)
7. Tamar Malca (izraeli)
MAMIRA LUCA (Toto Sport) helyezetlen

52 KG (21 induló)

1. Ana Viktorija Puljiz (szlovén)
2. Mascha Ballhaus (német)
3. Nagyezsda Petrovics (szerb)
3. Martina Castagnola (olasz)
5. Fiona Vanbiesbroeck (belga)
5. Marina Castello Diez (spanyol)
7. Karina Jefimova (orosz)
7. Naomi van Krevel (holland)
GYERTYÁS RÓZA (Koroncó-Tutti) helyezetlen

57 KG (21 induló)

1. Seija Ballhaus (német)
2. Nora Bannenberg (német)
3. Ophelie Vellozzi (francia)
3. Flaka Loxha (koszovói)
5. KÁRMÁN ANDREA (UTE)
5. Hasret Bozkurt (török)
7. Silvia Pellitteri (olasz)
7. Anastasija Sokirjanska (lett)
KRIZA ANNA (Miskolci VSC) helyezetlen

63 KG (23 induló)

1. Angelika Szymanska (lengyel)
2. Annabelle Winzig (német)
3. ÖZBAS SZOFI (Békés Megyei Kano JSE)
3. Anasztaszija Antipina (ukrán)
5. Anja Obradovics (szerb)
5. Dali Liluasvili (orosz)
7. Marija Bulasevics (ukrán)
7. Zarja Tavcar (szlovén)

70 KG (23 induló)
1. Martina Esposito (olasz)
2. Irene Pedrotti (olasz)
3. Silja Kok (holland)
3. Eliza Wroblewska (lengyel)
5. Serafima Moscalu (román)
5. Marjam Csanturia (grúz)
7. Shaked Ahmai (izraeli)
7. Andela Violic (horvát)
CZERLAU JENNIFER (Miskolci VSC) helyezetlen

78 KG (10 induló)

1. Patricia Sampaio (portugál)
2. Petrunjela Pavic (horvát)
3. Lea Schmid (német)
3. Nagyezsda Tatarcsenko (orosz)
5. Luci Perez Gomez (spanyol)
5. Maria Höllwart (osztrák)
7. SÁGI NIKOLETT (KSI SE)
7. Yuli Alma Mishiner (izraeli)
FARKAS SZILVIA (Győri AC) helyezetlen

+78 KG (14 induló)
1. Elisabeth Pflugbeil (német)
2. Szofio Somkisvili (grúz)
3. Kubranur Esir (török)
3. Hilal Öztürk (török)
5. Erica Simonetti (olasz)
5. Justina Kmieliauskaite (litván)
7. Laura Fuseau (francia)

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
60 KG. 1. forduló:
Vida András–Emiel Jaring (holland) aranyponttal, intéssel 0–10; Naji Dávid–Gabin Supervielle (francia) 0–10
66 KG. 1. forduló: Szeredás Botond–Sztyopa Darbinyan (örmény) 10–0. 2. forduló: Szeredás Botond–Lucian Bors Dumitrescu (román) 0–10
73 KG. 1. forduló: Szegedi Dániel erőnyerő. 2. forduló: Szegedi Dániel–Valteri Olin (finn) 10–0. 3. forduló: Szegedi Dániel–Matthias Czizsek (osztrák) aranyponttal, intéssel 10–0. Negyeddöntő: Szegedi Dániel–Aleko Mamiasvili (grúz) 0–10. A vigaszágon: Szegedi Dániel–Enzo Gibelli (francia) 10–0. A 3. helyért: Szegedi Dániel–Hamzat Ahmarov (orosz) 0–7
81 KG. 1. forduló: Rajkai Róbert–Catalin Marian (moldovai) 0–10; Tóth Benedek erőnyerő. 2. forduló: Tóth Benedek–Dobromir Kaliszterszki (bolgár) intéssel 10–0. Negyeddöntő: Tóth Benedek–Mihajlo Szvidrak (ukrán) aranyponttal 7–0. Elődöntő: Tóth Benedek–Vlagyimir Akalkaci (grúz) aranyponttal 0–10. A 3. helyért: Tóth Benedek–Zelim Tckaev (azeri) 7–0
90 KG. 1. forduló: Gőz Roland erőnyerő. 2. forduló: Gőz Roland–Darko Brasznyovics (szerb) 0–10
100 KG. 1. forduló: Vég Zsombor erőnyerő. Negyeddöntő: Vég Zsombor–Jeven Vehera (ukrán) 10–0. Elődöntő: Vég Zsombor–Mert Sismanlar (török) 7–0. Döntő: Vég Zsombor–Ilja Szulamanidze (grúz) 0–10
+100 KG. 1. forduló: Sipőcz Richárd–Movli Borchashvili (osztrák) intéssel 10–0. Negyeddöntő: Sipőcz Richárd–Serafim Kompaniez (izraeli) 10–0. Elődöntő: Sipőcz Richárd–Marius Fizel (szlovák) 10–0. Döntő: Sipőcz Richárd–Valerij Jendovickij (orosz) aranyponttal 0–7
NŐK
48 KG. 1. forduló:
Mamira Luca–Andrea Sztojadinov (szerb) 0–10
52 KG. 1. forduló: Gyertyás Róza erőnyerő. 2. forduló: Gyertyás Róza–Karina Jefimova (orosz) 0–10
57 KG. 1. forduló: Kriza Anna–Seija Ballhaus (német) 0–10; Kármán Andrea–Maya Leopold (izraeli) 7–0. 2. forduló: Kármán Andrea–Marica Perisics (szerb) aranyponttal 7–0. Negyeddöntő: Kármán Andrea–Nora Bannenberg (német) 0–10. A vigaszágon: Kármán Andrea–Silvia Pellitteri (olasz) 7–0. A 3. helyért: Kármán Andrea–Ophelie Vellozzi (francia) 0–7
63 KG. 1. forduló: Özbas Szofi erőnyerő. 2. forduló: Özbas Szofi–Lia Ludvik (szlovén) aranyponttal 7–0. Negyeddöntő: Özbas Szofi–Annabelle Winzig (német) 0–10. A vigaszágon: Özbas Szofi–Marija Bulasevics (ukrán) 10–0. A 3. helyért: Özbas Szofi–Dali Liluasvili (orosz) 10–0
70 KG. 1. forduló: Czerlau Jennifer–Friederike Stolze (német) 0–7
78 KG. 1. forduló: Farkas Szilvia–Yuli Alma Mishiner (izraeli) 0–10; Sági Nikolett erőnyerő. Negyeddöntő: Sági Nikolett–Petrunjela Pavic (horvát) 0–10. A vigaszágon: Sági Nikolett–Lea Schmid (német) 0–10

 

MAGYAR ÉRMESEK AZ U23-AS
EURÓPA-BAJNOKSÁGOK TÖRTÉNETÉBEN

ARANY (25)
Csernoviczki Éva (48 kg; 2003, Jereván – nem hivatalos Eb)
Neu Gábor (66; 2003, Jereván – nem hivatalos Eb)
Hadfi Dániel (100; 2004, Ljubljana)
Csernoviczki Éva (48; 2006, Moszkva)
Bor Barna (+100; 2006, Moszkva)
Burján László (60; 2007, Salzburg)
Baczkó Bernadett (57; 2007, Salzburg)
Bor Barna (+100; 2007, Salzburg)
Csernoviczki Éva (48; 2008, Zágráb)
Baczkó Bernadett (57; 2008, Zágráb)
Bor Barna (+100; 2008, Zágráb)
Joó Abigél (70; 2009, Antalya)
Ungvári Attila (73; 2010, Szarajevó)
Joó Abigél (78; 2010, Szarajevó)
Zámbori Bence (66; 2011, Tyumeny)
Tóth Krisztián (81; 2011, Tyumeny)
Joó Abigél (78; 2011, Tyumeny)
Szabó Franciska (70; 2012, Prága)
Joó Abigél (78; 2012, Prága)
Hagyó Gábor (66; 2013, Samokov)
Tóth Krisztián (90; 2013, Samokov)
Gercsák Szabina (70; 2015, Pozsony)
Gercsák Szabina (70; 2016, Tel-Aviv)
Özbas Szofi (63; 2019, Izsevszk)
Gőz Roland (90; 2019, Izsevszk)
Sipőcz Richárd (+100; 2019, Izsevszk)
Sipőcz Richárd (+100; 2020, Porec)

EZÜST (12)
Baczkó Bernadett (57; 2003, Jereván – nem hivatalos Eb)
Szabó Brigitta (63; 2006, Moszkva)
Mészáros Anett (70; 2006, Moszkva)
Csernoviczki Éva (48; 2007, Salzburg)
Ungvári Attila (73; 2009, Antalya)
Krizsán Szabolcs (81; 2009, Antalya)
Krizsán Szabolcs (81; 2010, Szarajevó)
Szabó Csaba (60; 2016, Tel-Aviv)
Pupp Réka (48; 2016, Tel-Aviv)
Pupp Réka (48; 2018, Győr)
Vég Zsombor (100; 2020, Porec)
Vég Zsombor (100; 2021, Budapest)
Sipőcz Richárd (+100; 2021, Budapest)

BRONZ (33)
Budai Anita (70; 2003, Jereván – nem hivatalos Eb)
Budai Anita (70; 2004, Ljubljana)
Bor Barna (+100; 2004, Ljubljana)
Perge Ilona (48; 2005, Kijev)
Baczkó Bernadett (57; 2005, Kijev)
Szabó Brigitta (63; 2005, Kijev)
Mészáros Anett (70; 2005, Kijev)
Perge Ilona (52; 2006, Moszkva)
Baczkó Bernadett (57; 2006, Moszkva)
Burján László (60; 2006, Moszkva)
Ungvári Attila (66; 2007, Salzburg)
Joó Abigél (63; 2007, Salzburg)
Mészáros Anett (70; 2008, Zágráb)
Maros Barbara (52; 2009, Antalya)
Gáspár Eszter (63; 2009, Antalya)
Gorjánácz Zsolt (66; 2011, Tyumeny)
Gáspár Eszter (63; 2011, Tyumeny)
Gorjánácz Zsolt (66; 2012, Prága)
Tóth Krisztián (90; 2012, Prága)
Szabó Franciska (70; 2013, Samokov)
Pupp Réka (48; 2015, Pozsony)
Salánki Evelin (78; 2015, Pozsony)
Fogasy Gergő (100; 2015, Pozsony)
Demeter Bendegúz (+100; 2015, Pozsony)
Szabó Katinka (52; 2016, Tel-Aviv)
Gercsák Szabina (70; 2017, Podgorica)
Gercsák Szabina (70; 2018, Győr)
Kárpáti Emese (+78; 2018, Győr)
Tóth Benedek (81; 2019, Izsevszk)
Szigetvári Mercédesz (+78; 2019, Izsevszk)
Gőz Roland (90; 2020, Porec)
Szigetvári Mercédesz (+78; 2020, Porec)
Özbas Szofi (63 kg, 2021, Budapest)
Tóth Benedek (100; 2021, Budapest)



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2021
Gombkötő Roland
Fotó: MJSZ, Horváth György)