Sipőcz Richárd megvédte Európa-bajnoki címét, Varga Brigitta és Vég Zsombor ezüst-, Sáfrány Péter bronzérmet szerzett a luxemburgi junior konetinensbajnokságon, amelyen a miénk lett a negyedik legeredményesebb válogatott!




Sipőcz Richárd (balról a második) újra junior Európa-bajnok!


Az Európa-bajnokság nyitónapján, csütörtökön a Koroncói Tutti fiatalja, Gyertyás Róza hívta fel magára a figyelmet, az 52 kilogrammos reménység három szép ippongyőzelemmel jutott el az elődöntőig, ott azonban az oroszok korábbi ifjúsági világbajnoki ezüstérmese, Nyugajeva feltartóztatta, majd a bronzmeccsen az ugyancsak ifjúsági vb-ezüstérmes horvát Puljiz is jobbnak bizonyult. Gyertyás Róza az ötödik helyen végzett, pályafutásának eddigi legnagyobb sikerét érte el.

Sajnos a többieknek nem sikerült a nyitónapon kiugró eredményt elérni, Farkas Bence (60 kg, Rákosvidéke Hajtós DSE), Szatmári György (66 kg, UTE), Barczikay Ákos (66 kg, Óbudai JC), Keller Rebeka (52 kg, Ippon Judo Tatabánya) és Kriza Anna (57 kg, Miskolci VSC) egyaránt egy győzelemmel és egy vereséggel búcsúzott, Mamira Lucát (48 kg, Toto Sport) és Kőszegi Rebekát (48 kg, BHSE) pedig az első ellenfele akadályozta meg a továbbjutásban. Amióta a világversenyeken az utánpótlásban is megszűnt a teljes vigaszág, egy-egy ilyen egymeccses búcsú nem mindig tükrözi hűen az erőviszonyokat...




Gyertyás Róza (balról) ötödik lett Luxembourgban


A luxemburgi kontinensbajnokság második versenynapján aztán mindhárom magyar induló elverekedte magát a legjobb nyolcig, Adorjáni Gergely (73 kg, BHSE) és Czerlau Jennifer (70 kg, Miskolci VSC) egyaránt a hetedik helyen zárt, Varga Brigitta pedig felállhatott a dobogóra! A KSI SE 63 kilogrammos ifjúsági világbajnoka nagyon nehéz ágon jutott el a fináléig, előbb az orosz Galickaja ellen kényszerített ki három intést, majd a rendkívül agilisan kezdő spanyol Vazquez Fernandez ellen harcolta ki türelmesen a győzelmet, s az elődöntőben valósággal leiskolázta a francia Turpint.

A döntőben a horvát Kristo ellen már nem sikerült az újabb bravúr, leszorítással a rivális nyert, de a junior Európa-bajnoki ezüstérem óriási eredmény, amely hitet és erőt adhat Gosztonyi Zsolt tanítványának a folytatáshoz. Varga Brigitta 2017-ben üstökösként robbant be a nemzetközi mezőnybe, meglepetésre ifjúsági világbajnoki címet szerzett, azóta azonban nagyon nehéz időszakokat vészelt át. Több mint négy esztendő alatt, három súlycsoportváltás közepette a nemzetközi porondon a legfontosabb viadalokon az igazán kiugró eredményekhez nem sikerült közel kerülnie, egészen mostanáig. Egy karrier szempontjából ez az ezüst aranyat érhet...




Varga Brigitta (balról) sokat tett a fényesen csillogó ezüstéremért


Az egyéni küzdelmek utolsó napján, szombaton aztán elkápráztattak bennünket fiataljaink. A nehézsúlyúak versenyében a címvédő Sipőcz Richárd gondoskodott róla, hogy ismét az ő nevével kezdődjenek a tudósítások: akciódús, olykor igen látványos judóval, a riválisoknak esélyt sem adva menetelt a hatodik korosztályos Európa-bajnoki aranyérméig!

Gyimes Nikolett tanítványa kétszer lett ifjúsági, kétszer U23-as és immár kétszer junior Európa-bajnok is, a Széchenyi Egyetem SE judósa néhány hét múlva a világbajnokságon búcsúzhat el a húsz évnél fiatalabbak korcsoportjától.




Sipőcz Richárd (fehérben) parádézott Luxemburgban


Ugyancsak a döntőig menetelt a Ceglédi VSE 100 kilogrammos reménysége, Vég Zsombor, aki három ippongyőzelemmel jutott be a fináléba. Az orosz Kanyikovszkij ellen ezen a napon senki sem ismerte a receptet, sajnos Zsombor sem tudta feltartóztatni. Bíró Tamás tanítványa pályafutásának negyedik Európa-bajnoki érmét gyűjtötte be, az U23-as ezüst-, a junior és az ifjúsági Eb-bronz után egy junior Európa-bajnoki ezüstérmet is.




Vég Zsombor (balról) negyedik Európa-bajnoki érmét szerezte meg


A 90 kilósoknál a nap során négy ippongyőzelmet is begyűjtött a Miskolci VSC fiatalja, Sáfrány Péter, aki görög, svéd és török rivális leküzdésével jutott be az elődöntőbe, ahol a későbbi aranyérmes grúz Harazisvili megállította. A vazaris vereség is jelezte, hogy alighanem a nap két legjobbja csapott össze ezen a találkozón, hiszen Harazisvili ellen csak Sáfrány Péter állt négy percen keresztül a talpán...

A bronzmeccsen aztán egy másik török, Omer Aydin próbálta meg feladni a leckét Bartha Ákos tanítványának, végül aztán ő is ipponnal maradt alul. Sáfrány Péter pályafutásának harmadik Európa-bajnoki bronzérmét szerezte meg, a másodikat a juniorok között. S neki még van egy éve ebben a korcsoportban.




Sáfrány Péter (jobbról) – akárcsak tavaly – az idén is felállhatott a junior Eb-dobogóra


Nem mindenki számára alakult ilyen jól ez a nap, Farkas Szilvia (78 kg, Győri AC) egy vereséggel volt kénytelen búcsúzni, Nerpel Gergelynek (90 kg, Rákosvidéke Hajtós DSE) pedig a visszalépés mellett kellett döntenie, sérülése nem engedte meg, hogy tatamira léphessen Luxembourgban.

A kontinensbajnokság zárónapján, vasárnap a vegyes csapatok küzdelmeire került sor. A résztvevő tizenegy ország válogatottjai között ott volt a magyar is, de a bemérkőzés nem sikerült, az Adorjáni Gergely, Sáfrány Péter, Vég Zsombor, Kriza Anna, Czerlau Jennifer, Farkas Szilvia összeállítású együttes 4–1 arányban alul maradt a török válogatottal szemben, a mieink győzelmét Vég Zsombor szerezte meg. A vereség a búcsút jelentette, hiszen nem sikerült a legjobb nyolc közé kerülni, ezzel számunkra véget ért az Európa-bajnokság.

A magyar csapat remek mérleggel, egy arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel a negyedik helyezést szerezte meg az éremtáblázaton. Első lett Oroszország (4, 1, 1), második Franciaország (3, 4, 1), harmadik pedig Grúzia (1, 2, 2).




Arany, ezüst, bronz: szombaton parádéztak a magyar fiúk!

 

Már huszonnégynél tartunk!

A mieink eddig huszonnégy Európa-bajnoki aranyérmet szereztek ebben a korcsoportban. A sort 1977-ben Ozsvár András nyitotta, az évek során Nagy Viktória, Mészáros Anett, Joó Abigél és Gercsák Szabina is duplázni tudott. A korábbi junior Európa-bajnoki aranyérmeseink közül negyvenöt százalékban (Ozsvár András, Bujkó Tamás, Bor Barna, Baczkó Bernadett, Mészáros Anett, Joó Abigél, Karakas Hedvig és Özbas Szofi) felnőttként olimpiai résztvevők lettek, harmincöt százalékban (Ozsvár András, Bujkó Tamás, Bor Barna, Baczkó Bernadett, Mészáros Anett és Karakas Hedvig) felnőtt világbajnokságon is tudtak érmet nyerni, összesen tizenkét darabot...




JUNIOR EURÓPA-BAJNOKAINK (24)

Ozsvár András 1977, Berlin
Tóth Béla 1978, Miskolc
Bujkó Tamás 1981, San Marino
Deák Ferenc 1986, Leonding
Nagy Viktória 1997, Ljubljana
Szilágyi László 1999, Róma
Nagy Viktória 2000, Nicosia
Bejczi Zsuzsanna 2001, Budapest
Szabó Brigitta 2002, Rotterdam
Rajcsányi Gergő 2003, Szarajevó
Bor Barna 2004, Szófia
Baczkó Bernadett 2004, Szófia
Mészáros Anett 2004, Szófia
Mészáros Anett 2006, Tallin
Joó Abigél 2008, Varsó
Joó Abigél 2009, Jereván
Karakas Hedvig 2009, Jereván
Gercsák Szabina 2014, Bukarest
Gercsák Szabina 2015, Oberwart
Pupp Réka, 2015, Oberwart
Szigetvári Mercédesz, 2018, Szófia
Özbas Szofi, 2019, Vantaa
Sipőcz Richárd, 2020, Porec
Sipőcz Richárd, 2021, Luxembourg



Junior Európa-bajnokság, Luxembourg

FÉRFIAK

60 KG (30 induló)
1. Romain Valadier Picard (francia)
2. Giorgi Szardalasvili (grúz)
3. Oleh Verediba (ukrán)
3. Matan Kokolayev (izraeli)
5. Antonin Dvoracek (cseh)
5. Emirhan Karahan (török)
7. Deny Altemirov (belga)
7. Maximilian Standke (német)
FARKAS BENCE (Rákosvidéke Hajtós DSE) helyezetlen

66 KG (42 induló)
1. Maxime Gobert (francia)
2. Kantemir Kodzov (orosz)
3. Jeven Honcsarko (ukrán)
3. Vladiszlav Kazimirov (ukrán)
5. Tengo Zirakasvili (grúz)
5. Georgiosz Balardzsisvili (ciprusi)
7. Viljar Lipard (észt)
7. Dylan van der Kolk (holland)
SZATMÁRI GYÖRGY UTE) és
BARCZIKAY ÁKOS (Óbudai JC) helyezetlen

73 KG (36 induló)
1. Adrian Sulca (román)
2. Jus Mecilosek (szlovén)
3. Javier Pena Insausti (spanyol)
3. Vincenzo Pelligra (olasz)
5. Luigi Centracchio (olasz)
5. Jano Ruebo (német)
7. ADORJÁNI GERGELY (BHSE)
7. Rosztiszlav Bereznyij (ukrán)

81 KG (31 induló)
1. Ibragimgadzsi Szulejmanov (orosz)
2. Arnaud Aregba (francia)
3. Adam Kopecky (cseh)
3. Danyil Dranovszkij (orosz)
5. Eetu Ihanamaki (finn)
5. Giorgi Serazadisvili (grúz)
7. Eljan Hajiyev (azeri)
7. Aurelien Bonferroni (svájci)

90 KG (31 induló)
1. Nika Harazisvili (grúz)
2. Tigo Renes (holland)
3. SÁFRÁNY PÉTER (Miskolci VSC)
3. Tornike Poladisvili (grúz)
5. Omer Aydin (török)
5. Ihvan Jegyilszultanov (orosz)
7. Maksims Duinovs (lett)
7. Ahmet Cuhadar (török)
NERPEL GERGELY (Rákosvidéke Hajtós DSE) helyezetlen

100 KG (23 induló)
1. Matvej Kanyikovszkij (orosz)
2. VÉG ZSOMBOR (Ceglédi VSE)
3. Ilja Szulamanidze (grúz)
3. Michal Jedrzejewski (lengyel)
5. Viktor Adam (szlovák)
5. Miheil Dzsaparidze (grúz)
7. Orso Dermee (francia)
7. Lars Vissers (holland)

+100 KG (17 induló)
1. SIPŐCZ RICHÁRD (Széchenyi ESE Győr)
2. Szaba Inaneisvili (grúz)
3. Losseni Kone (német)
3. Wojciech Kordyalik (lengyel)
5. Olekszij Halaka (ukrán)
5. Irakli Demetrasvili (grúz)
7. Igor Vracar (szerb)
7. Yves Ndao (belga)


NŐK

48 KG (18 induló)
1. Irena Hubulova (orosz)
2. Ajdan Valijeva (azeri)
3. Lea Beres (francia)
3. Assunta Scutto (olasz)
5. Sindi Vainshtein (izraeli)
5. Raquel Brito (portugál)
7. Joshlyn Supusepa (holland)
7. Gemma Maria Gomez Antona (spanyol)
KŐSZEGI REBEKA (BHSE) és
MAMIRA LUCA (Toto Sport) helyezetlen

52 KG (26 induló)
1. Lilija Nyugajeva (orosz)
2. Chloe Devictor (francia)
3. Ana Viktorija Puljiz (horvát)
3. Erza Muminoviq (koszovói)
5. GYERTYÁS RÓZA (Koroncó-Tutti)
5. Federica Silveri (olasz)
7. Giulia Carna (olasz)
7. Marie Polnicka (cseh)
KELLER REBEKA (Ippon Judo Tatabánya) helyezetlen

57 KG (28 induló)
1. Kerem Primo (izraeli)
2. Faiza Mokdar (francia)
3. Özlem Yildiz (török)
3. Lisa Grabner (osztrák)
5. Veronica Toniolo (olasz)
5. Olivia Gertsch (svájci)
7. Vladiszlava Sznitko (ukrán)
7. Marta Garcia Martin (spanyol)
KRIZA ANNA (Miskolci VSC) helyezetlen

63 KG (23 induló)
1. Katarina Kristo (horvát)
2. VARGA BRIGITTA (KSI SE)
3. Joanne van Lieshout (holland)
3. Sara Lisciani (olasz)
5. Melodie Turpin (francia)
5. Laura Vasquez (spanyol)
7. Habibe Afyonlu (török)
7. Kamile Nalbat (holland)

70 KG (21 induló)
1. Natalija Csisztyakova (ukrán)
2. Lara Cvjetko (horvát)
3. Joana Crisostomo (portugál)
3. Ai Tsunoda (spanyol)
5. Kaila Issoufi (francia)
5. Samira Bock (német)
7. CZERLAU JENNIFER (Miskolci VSC)
7. Sarah Mehlau (német)

78 KG (12 induló)
1. Anna-Monta Olek (német)
2. Yael van Heemst (holland)
3. Raffaela Igl (német)
3. Lieke Derks (holland)
5. Irina Lohojda (ukrán)
5. Una Dolgilevica (lett)
7. Yuli Alma Mishiner (izraeli)
7. Habi Magassa (francia)
FARKAS SZILVIA (Győri AC) helyezetlen

+78 KG (13 induló)
1. Lea Fontaine (francia)
2. Coralie Hayme (francia)
3. Marit Kamps (holland)
3. Hilal Öztürk (török)
5. Kinga Wolszczak (lengyel)
5. Justina Kmieliauskaite (litván)
7. Asya Tavano (olasz)
7. Carmen Dijkstra (holland)

Csapatverseny
1. Franciaország
2. Törökország
3. Oroszország
3. Hollandia
5. Grúzia
5. Lengyelország
7. Németország
7. Portugália
Magyarország helyezetlen

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
60 kg. 1. forduló:
Farkas Bence–Rafael Chambel (portugál) 10–0. 2. forduló: Farkas Bence–Romain Valadier Pickard (francia) 0–10
66 kg. 1. forduló: Szatmári György és Barczikay Ákos erőnyerő. 2. forduló: Szatmári György–Rashad Guluzade (azeri) 10–0; Barczikay Ákos–Lennart Slamberger (német) aranyponttal 7–0. 3. forduló: Szatmári György–Tengo Zirakasvili (grúz) 0–10; Barczikay Ákos–Georgiosz Balardzsisvili (ciprusi) 0–10
73 kg. 1. forduló: Adorjáni Gergely erőnyerő. 2. forduló: Adorjáni Gergely–Bogdan Jizdan (moldovai) 7–0. 3. forduló: Adorjáni Gergely–Daniel Pochop (cseh) 10–0. Negyeddöntő: Adorjáni Gergely–Luigi Cetracchio (olasz) aranyponttal 0–10. A vigaszágon: Adorjáni Gergely–Jano Ruebo (német) 0–7
90 kg. 1. forduló: Nerpel Gergely–Rodrigo Boavida (portugál) mérkőzés nélkül 0–10; Sáfrány Péter–Szimon Gkaralov (görög) 10–0. 2. forduló: Sáfrány Péter–Karl Baathe (svéd) 10–0. Negyeddöntő: Sáfrány Péter–Ahmet Cuhadar (török) 10–0. Elődöntő: Sáfrány Péter–Nika Harazisvili (grúz) 0–7. A 3. helyért: Sáfrány Péter–Omer Aydin (török) aranyponttal 10–0
100 kg. 1. forduló: Vég Zsombor erőnyerő. 2. forduló: Vég Zsombor–Jean Carletti (olasz) 10–0. Negyeddöntő: Vég Zsombor–Ádám Viktor (szlovákiai) 10–0. Elődöntő: Vég Zsombor–Mihail Dzsaparidze (grúz) 10–0. Döntő: Vég Zsombor–Matvej Kanyikovszkij (orosz) 0–10
+100 kg. 1. forduló: Sipőcz Richárd erőnyerő. 2. forduló: Sipőcz Richárd–Alin Bagrin (moldovai) 7–0. Negyeddöntő: Sipőcz Richárd–Losseni Kone (német) 10–0. Elődöntő: Sipőcz Richárd–Irakli Demetrasvili (grúz) 10–0. Döntő: Sipőcz Richárd–Szaba Inaneisvili (grúz) 7–0
NŐK
48 kg. 1. forduló:
Kőszegi Rebeka és Mamira Luca erőnyerő. 2. forduló: Kőszegi Rebeka–Irena Hubulova (orosz) 0–10; Mamira Luca–Joshlyn Supusepa (holland) aranyponttal 0–7
52 kg. 1. forduló: Gyertyás Róza–Fanny Amman (osztrák) 10–0; Keller Rebeka–Rafaella Marinaki (görög) 10–0. 2. forduló: Gyertyás Róza–Leonie Gonzalez (francia) aranyponttal 10–0; Keller Rebeka–Federica Silveri (olasz) 0–10. Negyeddöntő: Gyertyás Róza–Marie Polnicka (cseh) 10–0. Elődöntő: Gyertyás Róza–Lilija Nyugajeva (orosz) 0–7. A 3. helyért: Gyertyás Róza–Ana Viktorija Puljiz (horvát) 0–10
57 kg. 1. forduló: Kriza Anna–Bettina Bauer (német) 7–0. 2. forduló: Kriza Anna–Veronica Toniolo (olasz) 0–7
63 kg. 1. forduló: Varga Brigitta erőnyerő. 2. forduló: Varga Brigitta–Kszenyija Galickaja (orosz) intéssel 10–0. Negyeddöntő: Varga Brigitta–Laura Vazquez Fernandez (spanyol) 7–0. Elődöntő: Varga Brigitta–Melodie Turpin (francia) 7–0. Döntő: Varga Brigitta–Katarina Kristo (horvát) X–0
70 kg. 1. forduló: Czerlau Jennifer erőnyerő. 2. forduló: Czerlau Jennifer–Anna-Lena Schuchter (osztrák) 7–0. Negyeddöntő: Czerlau Jennifer–Kaila Issoufi (francia) 0–7. A vigaszágon: Czerlau Jennifer–Samira Bock (német) 0–10
78 kg. 1. forduló: Farkas Szilvia–Irina Lohojda (ukrán) 0–10


 


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2021
Gombkötő Roland
Fotó: EJU, Carlos Ferreira
EJU, Boris Teofanovic)