A húszéves judóst, Kovács Antalt tanulni vitték az olimpiára, de mind az öt meccsét megnyerte, és a sportág hazai történetének eddigi legnagyobb sikerét érte el. Magyarország az olimpiák történetében százhetvenhét aranyérmet nyert, az Index sorozata időrendben emlékezik a győztesekre, Hajós Alfrédtól a rövidpályás gyorskorcsolya-váltóig.
1992. július 28-án este 22 óra 55 perckor sporttörténelmi győzelmet ért el a 95 kilós Kovács Antal a barcelonai olimpián, amikor megszerezte a magyar judo első és mindmáig egyetlen olimpiai aranyérmét.
Az 1988-as olimpia idején még a paksi szőlőjükben szüretelt, amikor hallott Darnyi Tamás úszásáról, majd a tizennégy éves Egerszegi Krisztina meglepetésgyőzelméről. Számára félistenek voltak, és már azt nagy sikernek könyvelte el, hogy egyáltalán felülhet arra a repülőre, amin a címvédők utaznak. Aztán ugyanolyan aranyéremmel tért haza, mint az említett úszók, nem túlzás, hogy az övé volt a barcelonai olimpia meglepetésaranya.
Pakson törvényszerű volt, hogy a judót választja, hiszen az atomerőmű felépítése után a sportélet is beindult a városban. A bátyja is judózott, ő Fodor Józsefnél és Tóth Bélánál kezdett, onnan került át Hangyási László műhelyébe. Az elején kajla volt, koordinálatlanul mozgott az edzőteremben, és az átlagnál jóval magasabb volt ugyan, de alig volt rajta izom. Viszont az átlagnál sokkal nagyobb kitartással rendelkezett.
Még magyar bajnok sem volt, úgy jutott ki az olimpiára. Előtte 1990-ben megnyerte az Ifjúsági Barátságversenyt, 1992-ben, az olimpia előtt pedig a párizsi Európa-bajnokságon szerzett egy bronzérmet, de csak ennyit lehetett tudni róla. A csapatban ráadásul nagy nevek voltak mellette, mint például Hajtós Bertalan, akit nagyon tisztelt.
Rendkívül jól felkészítették valamennyi versenyzőt Moravetz Ferenc kapitányék, ezért minden idők legsikeresebb szereplése lett a barcelonai, és Kovács Antal tette fel a koronát a válogatott teljesítményére. Az olimpián az angolai Moraessel szemben ujjgyakorlattal kezdett, utána viszont kemény ellenfelek jöttek. Az ő elemzésével vesszük végig a meccseit.
Dmitrij Szergejev (Független Államok Közössége) – jukó nulla akció ellen
„Volt egy sokat vitatott akcióm, amikor még ráadásul a kontaktlencsémet is elhagytam. De a veszélyt még fél szemmel is észleltem, mert egy kivételesen jó ellenfél volt Szergejev, aki abban az évben épp előttem második volt az Európa-bajnokságon. Ő volt az egyik favorit, a másik a francia Traineau. Ami mellettem szólt, az ismeretlenség. És hogy kvázi tét nélkül mentem az olimpiára, mert csak tanulni akartam. A sorsolás képes összenyomni az embert, ha végignézi valaki, milyen ellenfelek vannak az ágán. Könnyű visszagondolni ugyanis arra, mi történt legutóbb, amikor egymással küzdöttünk, és mi nem ment, mennyire erős volt legutóbb vagy azelőtt. Ezért nem is figyeltem, kik várnak rám. Egy kis külső horoggal döntöttem el a meccset.”
Aurelio Miguel (Brazília) – vazari egy jukó ellen
„Szinte biztos voltam, hogy Aureliót meg tudom verni, mert még abban az évben megnéztem egy osztrák versenyen. Bár tudtam, hogy ő a címvédő, de tudtam azt is, hogy a hosszabb kihagyás nem tett jót neki. Nem volt leengedett, de nem volt olyan gyors, mint évekkel korábban. Így amikor hátrányba kerültem, nem hatott rám bénítólag. Elhajítottam egy ipponnal. A bírók másként látták, és csak vazarinak adták meg. Videózásról akkor még csak nem is hallottunk, nem nálunk, más sportágban sem. Mivel így is fordítottam, nem bántam, és nem is volt különösebb jelentősége, hogy nem lett vége azonnal a meccsnek.”
Theo Meijer (Hollandia) – jukó nulla akció ellen
„Erősebb volt nálam, jó korban volt, hét évvel idősebb, ami ilyenkor nagy előny. Még nem erősödtem bele ebbe a súlycsoportba, hiszen még lényegében gyerek voltam, majdnem három kilóval a súlyhatár alatt. Ő már meglett férfi. Felőrölt volna, ezért meglepőt húztam az elején egy keresztbe húzással. A judóban nemcsak két versenyző, hanem két út, két technika is találkozik a tatamin. Azon a meccsen az útkeresésem sikeres volt. Nem szeretnék nagyon szakmázni, ez a fogás ma már szabálytalan lenne, akkor értelemszerűen nem volt az, és Theót meglepte. Pontot kaptam érte. Jól védekeztem, a végén már alig álltam a lábamon, megintettek. Abban a meccsben annyi volt, kicsavartam belőle a maximumot. Na, az volt a legnehezebb meccsem, akkor tényleg csak kapkodtam a levegő után, és nagyon örültem, hogy vége.”
Raymond Stevens (Nagy-britannia) – két jukó nulla akció ellen
„Szerencsére az olimpia meccseit egy nap alatt lebonyolították, így nem tudtam azon gondolkodni, hogy most mi lesz. Jött a döntő, én pedig előre feljegyzéseket készítettem az ellenfelekről. Tudtam, hogy a brit Stevens földharcban az egyik legjobb. A képlet számomra egyszerű volt, nem szabad, hogy levigyen. Ezt kellett helyre tennem a fejemben. Ettől persze rögtön levitt a meccs elején. Na, akkor kellett összeszorítani a fogakat, és arra gondolni, hogy ha már itt vagyok, akkor nem lehet olyan könnyen vége, hogy szétfeszíti, kitöri a karomat. Kijöttem az akcióból, aztán kétszer elhajítottam. A combom erős volt már akkor, húszévesen is. Olimpiai bajnok lettem.”
Az olimpia után 1993-ban a kanadai Hamiltonban megnyerte a sportág világbajnokságát is, ezzel ő lett a hazai judo első világbajnoka is. Még négy olimpián indult el, negyedszerre, 2004-ben egy nagy meccsen maradt alul a japán Inouéval szemben, akit annyira lefárasztott, hogy a következő körben kiesett, így nem vihette magával a vigaszágra. Pedig 2004-re úgy tekintett, hogy akkor állt fizikálisan és mentálisan is készen arra, hogy egy éremmel fejezze be sikeres pályafutását. Később két diplomát szerzett, jelenleg az atomerőmű kommunikációs igazgatója.
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2020
Forrás: Index
Ághassy Attila írása
Fotó: Magyar Távirati Iroda)
