A hétvégén a hölgyek és a férfiak számára is European Open-viadalt rendeztek, s a mieink nem maradtak érem nélkül: Gorjánácz Zsolt ezüst-, Szigetvári Mercédesz pedig bronzérmet szerzett.




Gorjánácz Zsolt alaposan meglepett mindenkit, no nem azért, mert nem remek judós, tudásáról már a juniorok között is sokszor számot adott, csak a legjobbak képesek arra, hogy kétszer is felálljanak a korosztályos világbajnoki dobogóra. Csakhogy az áttörés a felnőttek között éveken át váratott magára. Olyannyira, hogy sokan már lemondtak róla.

Góré – ahogyan judós berkekben becézik – azonban a jelek szerint „másodvirgázásba” kezdett, Szófiában legalábbis parádézott: érett, s mégis agilis judót bemutatva, egy-egy montenegrói és spanyol, illetve két ukrán judóst legyőzve jutott be a fináléba, ahol az orosz Csaszigov előtt már fejet kellett hajtania.

A BHSE huszonhét esztendős judósa pályafutása során először állhatott fel a dobogóra az European Open-sorozat valamelyik versenyén, reményeink szerint ez egy új sorozat jeles nyitánya volt!

A többiek számára sajnos nem jelentett mérföldkövet a szófiai szereplés: Szabó Frigyes (81 kg, Leányvár) és Vér Gábor (90 kg, BHSE) egy-egy mérkőzést tudott nyerni, Szabó Csaba (60 kg, Kecskeméti JC) és Monori Dániel (60 kg, UTE) pedig egy vereséggel búcsúzott.

Szófiában 29 ország 244 judósa lépett tatamira, az éremtáblázat dobogósai: első Oroszország (3 arany, 2 ezüst, 2 bronz), második holtversenyben Kanada és Franciaország (1, 1, 1). Magyarország Gorjánácz Zsolt sikerének köszönhetően a hetedik helyen végzett, holtversenyben Izraellel.




A hölgyek portugáliai viadalán hat versenyzőnkért szoríthattunk, közülük Szigetvári Mercédesz (Mogyi-Bajai JC) állhatott fel a dobogóra: a bajaiak nehézsúlyú judósa azukrán Szapszaj legyőzésével jutott az elődöntőbe, ahol az ukrán Taraszovával szemben alul maradt. A bronzmeccsen honfitásrnőjével, Kárpáti Emesével (KSI SE) került szembe, s a párharcban ezúttal bajai győzelem született.

Éremközelbe került Salánki Evelin (78 kg, BHSE) is, aki egy-egy izraeli és portugál skalpot begyűjtve jutott be az elődöntőbe, ám ott izraeli, a bronzmeccsen pedig portugál ellenfele bizonyult jobbnak, így a Honvéd judósa az ötödik helyen végzett.

Odivelas-ban 19 ország 141 judósa szerepelt, az éremtáblázat dobogósai: első Japán (2, 1, 2), második Kanada (2, 0, 1), harmadik Németország (1, 1, 1). Magyarország Szigetvári Mercédesz bronzérmével a kilencedik helyen zárt, holtversenyben Belgiummal és Franciaországgal.


FÉRFI EUROPEAN OPEN, SZÓFIA

60 KG (23 induló)
1. Tofig Mammadov (azeri)
2. Szahavat Gadzijev (orosz)
3. Artyom Leszjuk (ukrán)
3. Luka Mkheidze (francia)
5. Alon Aharon (izraeli)
5. Valentin Alipiev (bolgár)
7. Mehman Sadigov (azeri)
7. Raul Diaz Lopez (spanyol)
SZABÓ CSABA (Kecskeméti JC) és
MONORI DÁNIEL (UTE) helyezetlen

66 KG (43 induló)
1. Izmail Csaszigov (orosz)
2. GORJÁNÁCZ ZSOLT (BHSE)
3. Bogdan Jadov (ukrán)
3. Karo Marandjan (ukrán)
5. Yarin Menaged (izraeli)
5. Oleh Ovcsarenko (ukrán)
7. David García Torne (spanyol)
7. Gar Uriarte (spanyol)

73 KG (46 induló)
1. Georgij Jelbakjev (orosz)
2. Benjamin Axus (francia)
3. Oleg Babgojev (orosz)
3. Marcel Cercea (román)
5. Nils Stump (svájci)
5. Christopher Wagner (osztrák)
7. Murat Bektas (török)
7. Daniel Powell (brit)

81 KG (50 induló)
1. Etienne Briand (kanadai)
2. Antoine Valois-Fortier (kanadai)
3. Sami Chouchi (belga)
3. Robin Pacek (svéd)
5. Magomed Abdulkagirov (orosz)
5. Damian Szwarnowiecki (lengyel)
7. Arszo Milics (montenegrói)
7. Nikola Guszics (montenegrói)
SZABÓ FRIGYES (Leányvár) helyezetlen

90 KG (39 induló)
1. Piotr Kuczera (lengyel)
2. Li Kochman (izraeli)
3. Adrian Nacimiento Lorenzo (spanyol)
3. Louis Krieber Gagnon (kanadai)
5. Joachim Bottieau (belga)
5. Asaf Chen (izraeli)
7. Ivajlo Ivanov (bolgár)
7. Rafal Kozlowski (lengyel)
VÉR GÁBOR (BHSE) helyezetlen

100 KG (24 induló)
1. Clément Delvert (francia)
2. Mirab Margijev (orosz)
3. Danylo Hutsol (ukrán)
3. Hajbula Magomedov (orosz)
5. Bojan Doszen (szerb)
5. Patrik Moser (svájci)
7. Karolis Bauza (litván)
7. Emil Mattsson (svéd)

+100 KG (19 induló)
1. Alekszandr Mihajlin (orosz)
2. Benjamin Harmegnies (belga)
3. Ushangi Kokauri (azeri)
3. Andrij Kolesnyik (ukrán)
5. Goran Prgonjics (szerb)
5. Sztanyiszlav Bondarenko (ukrán)
7. Feyyaz Yazici (török)
7. Ignas Mecajus (litván)

A magyarok eredményei
60 KG. 1. forduló:
Monori Dániel–Boriszlav Janakov (bolgár) 0–10; Szabó Csaba erőnyerő. 2. forduló: Szabó Csaba–Alon Aharon (izraeli) 0–7
66 KG. 1. forduló: Gorjánácz Zsolt erőnyerő. 2. forduló: Gorjánácz Zsolt–Juszuf Nurkovics (montenegrói) 7–0. 3. forduló: Gorjánácz Zsolt–Artyom Falkivszkij (ukrán) 7–0. Negyeddöntő: Gorjánácz Zsolt–David Garcia Torne (spanyol) aranyponttal intéssel 10–0. Elődöntő: Gorjánácz Zsolt–Bogdan Jadov (ukrán) 10–0. Döntő: Gorjánácz Zsolt–Izmail Csaszigov (orosz) 0–10
81 KG. 1. forduló: Szabó Frigyes–Petar Kandinszki (bolgár) intéssel 10–0. 2. forduló: Szabó Frigyes–Robin Pacek (svéd) intéssel 0–7
90 KG. 1. forduló: Vér Gábor erőnyerő. 2. forduló: Vér Gábor–Predrag Sztanjevics (montenegrói) 10–0. 3. forduló: Vér Gábor–Joachim Bottieau (belga) aranyponttal 0–10


NŐI EUROPEAN OPEN, ODIVELAS

48 KG (25 induló)
1. Jamazaki Tamami (japán)
2. Umekita Mai (japán)
3. Catarina Costa (portugál)
3. Cinta Garcia Mesa (spanyol)
5. Celia Hidalgo Ledo (spanyol)
5. Scarlett Gabrielli (francia)
7. Erin Morgan (kanadai)
7. Joana Diogo (portugál)
ERDÉLYI LILLA (Budaörsi SC) helyezetlen

52 KG (24 induló)
1. Ecaterina Guica (kanadai)
2. Karolina Pienkowska (lengyel)
3. Nieke Nordmeyer (német)
3. Gefen Primo (izraeli)
5. Ljudmila Plijeva (ukrán)
5. Vatanabe Takako (japán)
7. Cécile Herate (francia)
7. Tinka Easton (ausztrál)
KNETIG EMŐKE (Mogyi-Bajai JC) helyezetlen

57 KG (26 induló)
1. Degucsi Kriszta (japán)
2. Jaione Equisoain (spanyol)
3. Tecla Cadilla (spanyol)
3. Vatabe Juka (japán)
5. Julia Kowalczyk (lengyel)
5. Lisa Marchese (francia)
7. Pauline Starke (német)
7. Marija Szkora (ukrán)
SIROKI IBOLYA (Budaörsi SC) helyezetlen

63 KG (23 induló)
1. Karolina Talach (lengyel)
2. Cristina Cabana (spanyol)
3. Isabel Puche (spanyol)
3. Cloe Yvin (francia)
5. Araki Honoka (japán)
5. Katharina Hacker (ausztrál)
7. Larissa Csatári (svájci)
7. Paz Liebel (izraeli)

70 KG (13 induló)
1. Giovanna Scoccimarro (német)
2. Sarah Makelburg (német)
3. Emily Burt (kanadai)
3. Lola Mansour (belga)
5. Maria Paredes (spanyol)
5. Valentyina Malceva (orosz)
7. Aoife Coughlan (ausztrál)
7. Agathe Devitry (francia)

78 KG (18 induló)
1. Umezu Siju (japán)
2. Yarden Mayersohn (izraeli)
3. Laia Talarn (spanyol)
3. Yahima Ramirez (portugál)
5. SALÁNKI EVELIN (BHSE)
5. Vanessa Dureau (francia)
7. Patricia Sampaio (portugál)
7. Maike Ziech (német)

+78 KG (12 induló)
1. Jelizaveta Kalanyina (ukrán)
2. Galina Taraszova (ukrán)
3. SZIGETVÁRI MERCÉDESZ (Mogyi-Bajai JC)
3. Kodama Hikaru (japán)
5. KÁRPÁTI EMESE (KSI SE)
5. Anasztaszija Szapszaj (ukrán)
7. Anna Guscsina (orosz)
7. Anna Zaleczna (lengyel)

A magyarok eredményei
48 KG. 1. forduló:
Erdélyi Lilla–Cheyenne Mounier (francia) 0–10
52 KG. 1. forduló: Knetig Emőke–Stephanie Gerno (francia) aranyponttal intéssel 10–0. 2. forduló: Knetig Emőke–Ljudmila Piljeva (ukrán) aranyponttal intéssel 0–10
57 KG. 1. forduló: Siroki Ibolya erőnyerő. 2. forduló: Siroki Ibolya–Marija Szkora (ukrán) 0–10
78 KG. 1. forduló: Salánki Evelin erőnyerő. 2. forduló: Salánki Evelin–Raz Hershko (izraeli) 10–0. Negyeddöntő: Salánki Evelin–Patricia Sampaio (portugál) 10–0. Elődöntő: Salánki Evelin–Yarden Mayersohn (izraeli) 0–10. A 3. helyért: Salánki Evelin–Yahima Ramirez (portugál) 0–10
+78 KG. 1. forduló: Kárpáti Emese és Szigetvári Mercédesz erőnyerő. Negyeddöntő: Kárpáti Emese–Kodama Hikaru (japán) 0–10; Szigetvári Mercédesz–Anasztaszija Szapzsaj (ukrán) 10–0. Elődöntő: Szigetvári Mercédesz–Galina Taraszova (ukrán) 0–10. A vigaszágon: Kárpáti Emese–Anna Zaleczna (lengyel) intéssel 10–0. A 3. helyért: Kárpáti Emese–Szigetvári Mercédesz 0–7


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: EJU
Fotó: EJU, Kostadin Andonov
EJU, Rui Telmo Romao)