Remekül szerepeltek a mieink az esztendő utolsó Grand Slam-viadalán, Tokióban: Cirjenics Miklós a dobogó harmadik fokára állhatott, Karakas Hedvig pedig csupa japán érmes mögött lett ötödik.




Cirjenics Miklós (balról a harmadik) ebben az évben
harmadszor Grand Slam-dobogón!


Sokak szerint legalább világbajnoki erősségű a tokiói viadal, amelyen minden súlycsoportban négy japán judós is tatamira léphet. Van benne valami. A mieink a tokiói Grand Slam-viadalok történetében – egészen eddig a hétvégéig – csupán háromszor sikerült a dobogóig eljutni: 2009-ben a négyszeres világbajnoki érmes Mészáros Anett volt ezüstérmes, három éve az örökifjú Ungvári Miklós, 2015-ben pedig Karakas Hedvig nyert bronzérmet a japán fővárosban.

Ötvenhat japán judós lépett tatamira az idei tokiói viadalon, s ők összesen harminckét(!) érmet szereztek, a házigazdák óriási fölénnyel nyertek az éremtáblázaton, csak két olyan súlycsoport akadt a tizennégyből, amelyben nem japán győztest avattak.

Az is előfordult – például az 57 kilogrammosok között –, hogy mind a négy dobogós a hazaiak közül került ki. Karakas Hedvignek is kijutott a „jóból“, hiába győzte le előbb a budapesti világbajnokság bronzérmesét, a brit Smythe-Davis-t, majd a portugálok hősét, az olimpiai bronzérmes, ötszörös vb-érmes és ötszörös Európa-bajnok Telma Monteirót, sőt, a japánok junior-világbajnokát, Tamaoki Momót, még két japán várt rá ezen a napon.




Karakas Hedvig (balról): japánból is megárt a sok


Az elődöntőben a vb-ezüstérmes Josida Cukasza, a bronzmeccsen pedig a világbajnok Udaka Nae következett, s a két elveszített meccs ellenére kijelenthetjük: Hédi remek formába lendült. Az persze valószínűsíthető, hogy a két hónapos japán edzőtáborozás, és a Grand Slam-tornán kapott három japán ellenfél után egy időre elege lehet az őshazából érkező riválisokból…

Persze, a tokiói tornán szinte mindenkinek jutott egy-egy japán rivális, az 52 kilogrammosok között szereplő paksi reménység, Pupp Réka például a későbbi ezüstérmes Tacukavával mindjárt az első körben összecsapott, ahogyan a miskolciak még nagyon fiatal judósát, Tóth Aport is egy hazai ütött el a továbbjutástól, az aranyéremig menetelő Nagaszava személyében.

A 100 kilogrammos Cirjenics Miklósnak is jutott japán rivális, de Kumasiro Juszuke nem szívesen idézi majd fel ezt a meccset. Az Atomerőmű SE versenyzője az első körben a cseh Hecl elleni „bemelegítés“ után a japán ellen kifejezetten rosszul kezdett, Kumasiro két és fél perc után már két vazaroval vezetett, ám földharcban sikerült fordítani. Mit fordítani? Ipponnal nyerni.

A portugál Fonseca legyőzése már az elődöntőt jelentette Cirjenics Miklós számára, de aztán a pazar formában lévő koreai Cso két vazarival megtörte a magyar fiú lendületét. Szerencsére a bronzmeccsen sikerült javítani, Hangyási László tanítványa az osztrák Böhler elleni meccsen három percen belül ipponig jutott, s ezzel megszerezte a harmadik helyet.

A Grand Slam-tornákat tekintve Cirjenics Miklós szerepelt a mieink közül a legjobban, Jekatyerinburgban győzni tudott, Bakuban és most Tokióban pedig bronzérmes lett. Sikerével a világranglistán is előrébb lépett, ha számításaink nem csalnak, hétfőtől a holland Korrel mögött a második helyen jegyzik majd a paksi sportembert.

Az IJF Judo World Tour még nem ért véget erre az évre, két hét múlva Szentpétervárott rendezik meg a World Judo Masters-viadalt, amelyre minden súlycsoport legjobb tizenhat versenyzője kap meghívást.

Magyar Grand Slam-érmesek

A magyar Grand Slam-történelem első érmese Ungvári Miklós volt a 2009-es párizsi tornán, míg az első aranyra 2010-ig kellett várni, akkor Mészáros Anett állhatott fel a dobogó legfelső fokára.


Aranyérmes (6)
Mészáros Anett (2010, Moszkva, 70 kg)
Joó Abigél (2013, Baku, 78)
Joó Abigél (2013, Moszkva, 78)
Tóth Krisztián (2014, Abu-Dzabi, 90)
Bor Barna (2015, Baku, +100)
Cirjenics Miklós (2017, Jekatyerinburg, 100)

Ezüstérmes (16)
Mészáros Anett (2009, Tokió, 70)
Karakas Hedvig (2009, Moszkva, 57)
Mészáros Anett (2010, Párizs, 70)
Bor Barna (2010, Moszkva, +100)
Ungvári Attila (2010, Rio de Janeiro, 73)
Csernoviczki Éva (2011, Párizs, 48)
Ungvári Attila (2011, Párizs, 73)
Joó Abigél (2011, Moszkva, 78)
Csernoviczki Éva (2014, Abu-Dzabi, 48)
Csernoviczki Éva (2015, Baku, 48)
Cirjenics Miklós (2016, Baku, 100)
Csernoviczki Éva (2016, Baku, 48)
Bor Barna (2017, Baku, +100)
Pupp Réka (2017, Baku, 52)
Ungvári Attila (2017, Jekatyerinburg, 81)
Tóth Krisztián (2017, Jekatyerinburg, 90)

Bronzérmes (26)
Ungvári Miklós (2009, Párizs, 66)
Ungvári Miklós (2009, Moszkva, 66)
Ungvári Attila (2009, Moszkva, 73)
Csernoviczki Éva (2009, Moszkva, 48)
Bor Barna (2009, Moszkva, +100)
Karakas Hedvig (2010, Párizs, 57)
Ungvári Miklós (2010, Moszkva, 66)
Joó Abigél (2010, Moszkva, 78)
Csoknyai László (2011, Párizs, 81)
Joó Abigél (2011, Párizs, 78)
Csernoviczki Éva (2011, Rio de Janeiro, 48)
Bor Barna (2011, Rio de Janeiro, +100)
Joó Abigél (2014, Abu-Dzabi, 78)
Ungvári Miklós (2014, Tokió, 73)
Ungvári Miklós (2015, Baku, 73)
Csoknyai László (2015, Abu-Dzabi, 81)
Tóth Krisztián (2015, Abu-Dzabi, 90)
Joó Abigél (2015, Abu-Dzabi, 78)
Karakas Hedvig (2015, Tokió, 57)
Csernoviczki Éva (2016, Párizs, 48)
Bor Barna (2016, Baku, +100)
Cirjenics Miklós (2017, Baku, 100)
Ungvári Miklós (2017, Baku, 73)
Joó Abigél (2017, Baku, 78)
Joó Abigél (2017, Jekatyerinburg, 78)
Cirjenics Miklós (2017, Tokió, 100)



GRAND SLAM, TOKIÓ

FÉRFIAK

60 KG (28 induló)
1. Takato Naohisza(japán)
2. Amartuvshin Dashdavaa (mongol)
3. Nagajama Rjudzsu (japán)
3. Sisime Toru (japán)
5. Csoj In Hjuk (dél-koreai)
5. Rusztam Ibrajev (kazah)
7. Phelipe Pelim (brazil)
7. Iszlam Jasujev (orosz)

66 KG (35 induló)
1. Abe Hifumi (japán)
2. Marujama Josiro (japán)
3. An Ba Ul (dél-koreai)
3. Iszoda Norihito (japán)
5. Vaza Margvelasvili (grúz)
5. Baruch Shmailov (izraeli)
7. Tumurkhuleg Davaadorj (mongol)
7. Georgij Zantaraja (ukrán)

73 KG (46 induló)
1. Tacukava Arata (japán)
2. Arthur Margelidon (kanadai)
3. An Dzsun Szung (dél-koreai)
3. Hasimoto Soicsi (japán)
5. Nogami Rentaro (japán)
5. Odbayar Ganbaatar (mongol)
7. Jake Bensted (ausztrál)
7. Tommy Macias (svéd)

81 KG (40 induló)
1. Uuganbaatar Otgonbaatar (mongol)
2. Li Szung Ho (dél-koreai)
3. Frank de Wit (holland)
3. Dagvasuren Nyamsuren (mongol)
5. Jonathan Allardon (francia)
5. Anri Egutidze (portugál)
7. Eduardo Yudi Santos (brazil)
7. Vlagyimir Zolojev (kirgiz)

90 KG (32 induló)
1. Nagaszava Kenta (japán)
2. Kobajasi Juszuke (japán)
3. Usangi Margiani (grúz)
3. Mukai Soicsiro (japán)
5. Eduardo Bettoni (brazil)
5. David Klammert (cseh)
7. Zachary Burt (kanadai)
7. Louis Krieber Gagnon (kanadai)
TÓTH APOR (Miskolci VSC) helyezetlen

100 KG (37 induló)
1. Cso Gu Ham (dél-koreai)
2. Michael Korrel (holland)
3. CIRJENICS MIKLÓS (Atomerőmű SE)
3. Toma Nikiforov (belga)
5. Laurin Böhler (osztrák)
5. Jorge Fonseca (portugál)
7. Philipp Galandi (német)
7. Iida Kentaro (japán)

+100 KG (25 induló)
1. Ogava Juszei (japán)
2. Lukas Krpalek (cseh)
3. Kageura Kokoro (japán)
3. David Moura (brazil)
5. Stephan Hegyi (osztrák)
5. Kamikava Daiki (japán)
7. Odzsitani Takesi (japán)
7. Ruszlan Sahbazov (orosz)


NŐK

48 KG (25 induló)
1. Kondo Ami (japán)
2. Urantsetseg Munkhbat (mongol)
3. Dzsong Bo Kjong (dél-koreai)
3. Tonaki Funa (japán)
5. Endo Hiromi (japán)
5. Kang Ju Dzsong (dél-koreai)
7. Anne-Sophie Jura (belga)
7. Jao Hszi-ong (kínai)

52 KG (26 induló)
1. Abe Uta (japán)
2. Tacukava Rina (japán)
3. Amandine Buchard (francia)
3. Sisime Ai (japán)
5. Gili Cohen (izraeli)
5. Alexandra-Larisa Florian (román)
7. Ecaterina Guica (kanadai)
7. Cunoda Nacumi (japán)
PUPP RÉKA (Atomerőmű SE) helyezetlen

57 KG (30 induló)
1. Josida Cukasza(japán)
2. Jamamoto Anzu (japán)
3. Tamaoki Momo (japán)
3. Udaka Nae (japán)
5. KARAKAS HEDVIG (BHSE)
5. Lien Csen-ling (tajvani)
7. Margriet Bergstra (holland)
7. Theresa Stoll (német)

63 KG (29 induló)
1. Tasiro Miku (japán)
2. Nabekura Nami (japán)
3. Tina Trstenjak (szlovén)
3. Cugane Megumi (japán)
5. Doi Maszako (japán)
5. Juul Franssen (holland)
7. Alice Schlesinger (brit)
7. Kathrin Unterwurzacher (osztrák)

70 KG (28 induló)
1. Ono Joko (japán)
2. Arai Csizuru (japán)
3. Maria Pérez (Puerto Ricó-i)
3. Tanaka Siho (japán)
5. Marie Eve Gahié (francia)
5. Fanny Estelle Posvite (francia)
7. Niizoe Szaki (japán)
7. Sanne van Dijke (holland)

78 KG (22 induló)
1. Hamada Sori (japán)
2. Guusje Steenhuis (holland)
3. Szato Ruika (japán)
3. Audrey Tcheumeo (francia)
5. Madeleine Malonga (francia)
5. Umeki Mami (japán)
7. Klara Apotekar (szlovén)
7. Pak Ju Dzsin (dél-koreai)

+78 KG (14 induló)
1. Aszahina Szara (japán)
2. Szone Akira (japán)
3. Maria Suelen Altheman (brazil)
3. Kim Min Dzsong (dél-koreai)
5. Inamori Nami (japán)
5. Anne M Bairo (francia)
7. Sandra Jablonskyte (litván)
7. Csiang Ja-nan (kínai)

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
90 KG. 1. forduló:
 Tóth Apor–Nagaszava Kenta (japán) 0–10
100 KG. 1. forduló: Cirjenics Miklós erőnyerő. 2. forduló: Cirjenics Miklós–Radek Hecl (cseh) 10–0. 3. forduló: Cirjenics Miklós–Kumasiro Juszuke (japán) 10–0. Negyeddöntő: Cirjenics Miklós–Jorge Fonseca (portugál) 7–0. Elődöntő: Cirjenics Miklós–Cso Gu Ham (dél-koreai) 0–7. A 3. helyért: Cirjenics Miklós–Laurin Böhler (osztrák) 10–0
NŐK
52 KG. 1. forduló: 
Pupp Réka erőnyerő. 2. forduló: Pupp Réka–Tacukava Rina (japán) aranyponttal 0–10
57 KG. 1. forduló: Karakas Hedvig–Nekoda Smythe-Davis (brit) 7–0. 2. forduló: Karakas Hedvig–Telma Monteiro (portugál) 7–0. Negyeddöntő: Karakas Hedvig–Tamaoki Momo (japán) 7–0. Elődöntő: Karakas Hedvig–Josida Cukasza (japán) 0–7. A 3. helyért: Karakas Hedvig–Udaka Nae (japán) 0–10

{google_docs}/images/stories/2017/versenykiirasok/tokio.pdf{/google_docs}


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Gombkötő Roland
Fotó: IJF, Maryna Mayorova)