Ismét Győrben ír sporttörténelmet a magyar judosport: az egyetlen eddig „hiányzó” korosztályos nemzetközi versenysorozatban is rangos eseménynek ad otthont Magyarország: november 18-án és 19-én kerül sor az első ifjúsági Európa-kupa viadalra.



„A magyar judo történetéből ez a verseny még hiányzott – mondta Nagy András, a Magyar Judo Szövetség sportigazgatója. – Minden évben rendezünk rangos, olimpiai kvalifikációs viadalt a felnőtteknek, Paksra látogatnak minden nyáron a junior korcsoport legjobbjai, az idén tizedszer rendeztük meg Győr-ben a serdülők Európa-kupáját, és most már az ifjúsági korosztálynak is tu-dunk majd kínálni rendszeres lehetőséget. Szerencsésnek tartom a novemberi időpontot, hiszen így egyrészt kapcsolódni tudunk a néhány nappal korábban zajló szlovén viadalhoz, másrészt így ennek a korcsoportnak a világversenyek utáni időszakban is tudunk versenyzási lehetőséget biztosítani.” 
A viadalra előzetesen 26 ország 337 versenyzője adta le a nevezését, vagyis nyugodtan mondhatjuk: máris óriási az érdeklődés a győri esemény iránt!



Főszerepben: Győr!

Győr mindig is komoly szerepet játszott a magyar judosportban, különösen igaz ez a legutóbbi két évtizedre: 1998 óta a Győri Dózsa SE egykori versenyzője, dr. Tóth László a Magyar Judo Szövetség elnöke, aki 2002 óta az Európai Judo Szövetség (EJU) főkincstárnoka. Az MJSZ alelnöke volt Jungi Csaba, Győr korábbi alpolgármestere, s jelenleg is az MJSZ alelnöke az elismert győri szívsebész, dr. Dézsi Csaba András, győri önkormányzati képviselő. Ugyancsak győri kötődésű a junior Európa-bajnok Bejczi Zsuzsanna, aki jelenleg a női ifjúsági válogatott szövetségi edzője.


Győr úttörő szerepet játszott a korosztályos judoversenyek meghonosításában is. 1998-tól ifjúsági Európa-kupát hívott életre a város, majd Győrben rendezték meg csaknem három évtizednyi szünet után először az ifjúsági Európa-bajnokságot is. A 2002-es tornán később a felnőttek között olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címig menetelő klasszisok szerezték meg első Eb-érmeiket. Itt mutatkozott be a magyar judo egyik legsikeresebb generációja is: Mészáros Anett, Csernoviczki Éva, Bor Barna és Baczkó Bernadett azóta felnőtt világ- és Európa-bajnoki érmek tucatját gyűjtötte össze, mind a négyen részt vehettek a pekingi, ahogyan hárman közülük a londoni, sőt, Bor Barna és Csernoviczki Éva jelen volt a riói olimpián is a magyar judo válogatott tagjaként! A győri kezdeményezés egyértelmű sikerét jelzi, hogy 2009-ben – a budapesti Papp László Sportarénában – megrendezték a korosztály első judo világbajnokságát, egy évvel később pedig a szingapúri ifjúsági olimpia programjában is szerepelt a sportág!



Visszatérés az EYOF helyszíneire

Sokáig emlékezetes sikert hozott a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, amely hosszú évekre biztos alapot teremtett arra, hogy a színvonalas helyszínekre a különféle sportágak nemzetközi versenyei vissza-visszatérjenek. A magyar judosport ebben is igyekszik élen járni, ezért döntött a győri helyszín mellett. Az ifjúsági Európa-kupa viadalnak az EYOF tornacsarnokainak is otthont adó központi csarnok lesz a helyszíne, míg a judo Európa-kupát követő háromnapos nemzetközi edzőtáborozást abban a csarnokban tartják majd, amelyben a nyáron az EYOF judotornáját rendezék meg.
Az EYOF szép sikereket hozott a magyar judósok számára is: a mieink 3 arany-, 2 ezüst- és 4 bronzéremmel Grúzia mögött a második helyezést szerezték meg az éremtáblázaton. Az új magyar aranygeneráció novemberben visszatér Győrbe, Feczkó Csanád, Szeredás Botond, Sipőcz Richárd és a többiek visszatérnek a nagy sikerek színhelyére…


Az Európa-kupa programja

November 18. szombat
9.00: férfi 50, 55, 60 és 66 kg; női 40, 44, 48 és 52 kg selejtezők
16.00: megnyitó ünnepség
16.15: bronzmérkőzések, döntők, díjátadás

November 19. vasárnap
10.00: férfi 73, 81, 90 és +90 kg; női 57, 63, 70 és +70 kg selejtezők
16.15: bronzmérkőzések, döntők, díjátadás.


Nagy versenyek Magyarországon

A judo igazi sikersportággá vált: csak az elmúlt 25 évben
6 olimpiai, 17 világbajnoki és 51 Európa-bajnoki érmet sze-reztek felnőtt sportolóink, az utánpótlás sikereket felsorolni is nehéz lenne. A tatami mellett a sportdiplomáciában is jeles-kedik a magyar judo, ezt igazol-ja, hogy a legendás Hungária-kupa mellett, az első, 1978-as korosztályos Eb óta 17 világ-versenyt rendeztek hazánkban. És a sor folytatódik!2018-ban minden korosztály számára rendeznek komoly nemzetközi versenyt Magyarországon, az U23-as Európa-bajnokság mellett az év fő eseménye az olimpiai kvalifikációs Budapest Judo Grand Prix lesz.
Judo világversenyek hazánkban

1963–2013 Hungária-kupa
1978 Utánpótlás Eb, Miskolc
1981 Felnőtt Eb, Debrecen
2001 Junior Eb, Budapest
2002 Ifjúsági Eb, Győr
2003 Veterán Eb, Kecskemét
2004 Junior vb, Budapest
2004 Open Eb, Budapest
2005 Csapat Eb, Debrecen
2006 Ifjúsági Eb, Miskolc
2006 Klubcsapat Eb, Budapest
2009 Csapat Eb, Miskolc
2009 Ifjúsági vb, Budapest
2010 Veterán vb, Budapest
2013 Felnőtt Eb, Budapest
2014– Budapest Grand Prix
2015 Veterán Eb, Balatonfüred
2017 EYOF, Győr
2017 Világbajnoks., Budapest
2017 Ifjúsági Ek, Győr

2018 Serdülő Ek, Győr
2018 Junior Ek, Paks
2018 Budapest Grand Prix 2018 U23 Európa-bajnokság
2018 Ifjúsági Ek, Győr


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Gombkötő Roland
Fotó: EJU)