Huszonhét ország 181 judósa lépett tatamira Üzbegisztán fővárosában a hétvégén. A háromfős magyar versenyzői csapatból ketten is felállhattak a dobogóra.



A pénteki versenynapon Csernoviczki Éváért szoríthattunk. Az Ippon Judo Tatabánya olimpiai bronzérmese brit és üzbég ellenfél legyőzésével jutott be az elődöntőbe, ahol ipponnal kikapott a világ- és háromszoros Ázsia-bajnok Urantsetseg Munkhbattól, majd egy több mint hét perces csatában szerezte meg a harmadik helyet az izraeli Noa Minsker ellen.



Szombaton a 21 éves Gercsák Szabina előbb ipponnal megverte kazah riválisát, majd alulmaradt az üzbég Matnijazovával szemben. Csernoviczki Évához hasonlóan, a bronzcsatában a Miskolci Judo Club csillaga is győzni tudott, a belga Roxane Taeymanst utasította maga mögé.

A harmadik magyar indulónk, Ohát Zalán számára nem tartogatott sok örömet az üzbég verseny, az első körben vereséget szenvedett a hazai pályán versenyző Szattorov ellen.

A taskenti Grand Prix éremtáblázatának élén Izrael (3 arany, 1 ezüst, 1 bronz), Üzbegisztán (1, 2, 9) és Mongólia (1, 2, 1) végzett.


GRAND PRIX, TASKENT


FÉRFIAK

60 KG (11 induló)
1. Vugar Shirinli (azeri)
2. Iszlam Jasujev (orosz)
3. Sarafuddin Lutfillajev (üzbég)
3. Abjlajhan Saratov (kazah)
5. Mukriddin Tilovov (üzbég)
5. Doszton Ruzijev (üzbég)
7. Suhrob Bokijev (tádzsik)
7. Rahimjon Szubonov (üzbég)

66 KG (18 induló)
1. Dzmitrij Minku (fehérorosz)
2. Kherlen Ganbold (mongol)
3. Altansukh Dovdon (mongol)
3. Szardor Nurillajev (üzbég)
5. Baruch Shmailov (izraeli)
5. Artur Te (kirgíz)
7. Andraz Jereb (szlovén)
7. Kenneth Van Gansbeke (belga)

73 KG (13 induló)
1. Zanszaj Smagulov (kazah)
2. Gijosjon Bobojev (üzbég)
3. Telman Valijev (azeri)
3. Khikmatillokh Turaev (üzbég)
5. Mirzahid Farmonov (üzbég)
5. Martin Hojak (szlovén)
7. Jakhongir Alimardonov (üzbég)
7. Mod Reshad Aryan (AFG)

81 KG (15 induló)
1. Sagi Muki (izraeli)
2. Dagvasuren Nyamsuren (mongol)
3. Fagan Guluzada (azeri)
3. Sarofiddin Boltabojev (üzbég)
5. Kamoliddin Raszulov (üzbég)
5. Bekzan Abdualijev (kazah)
7. Szuhrob Turszunov (üzbég)
7. Jakub Kubieniec (lengyel)

90 KG (12 induló)
1. Komronsok Usztopirijon (tádzsik)
3. Jahio Imamov (üzbég)
3. Dilsod Csorijev (üzbég)
3. Jahor Varapaju(fehérorosz)
5. Doszton Mejlijev (üzbég)
5. Iszlam Bozbajev (kazah)
7. Sota Vanijev (orosz)
7. Jaszurbek Sukurov (üzbég)

100 KG (12 induló)
1. Ramadan Darwish (egyiptomi)
2. Nijaz Iljaszov (orosz)
3. Davronbek Szattorov (üzbég)
3. Serali Jurajev (üzbég)
5. Sajdzalol Szajdov (tádzsik)
5. Mikita Szvirid (fehérorosz)
7. Temirlan Kolbay (kazah)
7. Erkin Donijorov (üzbég)
OHÁT ZALÁN (Ceglédi VSE) helyezetlen

+100 KG (10 induló)
1. Or Sasson (izraeli)
2. Jurij Krakoveckij (kirgíz)
3. Boltoboy Baltajev (üzbég)
3. Bekmurod Oltibojev (üzbég)
5. Ihtijor Halmuratov (üzbég)
5. Mukszin Kiszomiddinov (üzbég)
7. Uladziszlau Ciarpicki (fehérorosz)
7. Temuulen Battulga (mongol)


NŐK

48 KG (13 induló)
1. Urantsetseg Munkhbat (mongol)
2. Milica Nikolics (szerb)
3. CSERNOVICZKI ÉVA (Ippon Judo Tatabánya)
3. Marija Perszidszkaja (orosz)
5. Nodira Gulova (üzbég)
5. Noa Minsker (izraeli)
7. Anasztaszija Pavlenko (orosz)
7. Jahonoj Turkmanova (üzbég)

52 KG (14 induló)
1. Betina Temelkova (izraeli)
2. Agata Perenc (lengyel)
3. Charline Van Snick (belga)
3. Petra Nareksz (szlovén)
5. Karolina Pieńkowska (lengyel)
5. Ariel Bezalel (izraeli)
7. Tsolmon Adiyasambuu (mongol)
7. Ajgunim Tujtekova (kazah)

57 KG (14 induló)
1. Anna Borowska (lengyel)
2. Timna Nelson Levy (izraeli)
3. Kaja Kajzer (szlovén)
3. Szevara Nisanbajeva (kazah)
5. Sabrina Filzmoser (osztrák)
5. Giulia Caggiano (olasz)
7. Ajgerim Abilkadirova (kazah)
7. Po Sum Leung (hongkongi)

63 KG (15 induló)
1. Kathrin Unterwurzacher (osztrák)
2. Hannah Martin (amerikai)
3. Jekatyerina Valkova (orosz)
3. Catherine Beauchemin-Pinard (kanadai)
5. Busra Katipoglu (török)
5. Andreja Leski (szlovén)
7. Marian Urdabajeva (kazah)
7. Darija Davidova (orosz)

70 KG (13 induló)
1. Gulnoza Matnijazova (üzbég)
2. Emilie Sook (dán)
3. Anka Pogacnyik (szlovén)
3. GERCSÁK SZABINA (Miskolci JC)
5. Roxane Taeymans (belga)
5. Tajszia Kirejeva (orosz)
7. Jana Dibrina (orosz)
7. Alita Cserbakova (kazah)

78 KG (14 induló)
1. Anasztaszija Turcsin (ukrán)
2. Beata Pacut (lengyel)
3. Anasztaszija Dmitrijeva (orosz)
3. Yarden Mayersohn (izraeli)
5. Bernadette Graf (osztrák)
5. Zarina Rajfova (kazah)
7. Albina Amangeldijeva (kazah)
7. Melora Rosetta (olasz)

+78 KG (9 induló)
1. Anamari Velenszek (szlovén)
2. Gulzhan Issanova (kazah)
3. Sarah Adlington (brit)
3. Anzela Gaszparjan (orosz)
5. Darja Karpova (orosz)
5. Rahima Juldosova (üzbég)
7. Nodira Jumanijazova (üzbég)
7. Nazokat Ibragyimova (üzbég)

A magyarok eredményei
Férfiak
100 KG. 1. forduló:
Ohát Zalán–Davronbek Szattorov (üzbég) 0–7.

Nők
48 KG. 1. forduló:
Csernoviczki Éva–Kelly Staddon (brit) 7–0. 2. forduló: Csernoviczki Éva–Nodira Gulova (üzbég) 10–0. Elődöntő: Csernoviczki Éva–Urantsetseg Munkhbat (mongol) 0–10. A 3. helyért: Csernoviczki Éva–Noa Minsker (izraeli) intéssel 1–0.
70 KG. 1. forduló: Gercsák Szabina erőnyerő. 2. forduló: Gercsák Szabina–Aelita Csherbankova (kazah) 10–0. Elődöntő: Gercsák Szabina–Gulnoza Matnijazova (üzbég) 0–10. A 3. helyért: Gercsák Szabina–Roxane Taeymans (belga) 7–0.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Horváth György
Fotó: IJF, Marina Mayorova)