Akárcsak a legutóbbi tizennyolc világverseny alatt, a budapesti SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁG idején is tippversenyt hirdetett a Judoinfo. Nyerhettél kétféle judogit, judós sapkát és judokönyvet, nem volt más dolgod, csak játszani!





A Judoshop.hu által felajánlott nyeremények


A világbajnokság egyéni küzdelmeire lehetett tippelni. A tippelési kedvet a hagyományoknak megfelelően támogatónk, az Judoshop.hu felajánlásából judós nyereményekkel igyekeztünk fokozni. A nyereményalapban szerepelt egy Adidas Champion II IJF judoruha, egy Ippon Gear Fighter judoruha és egy Ippon Gear sapka.




A fentieken kívül ezúttal is gazdára talál három példány A magyar judo aranykönyvéből. A világbajnokság után díjat kap a három legjobban tippelő, a könyvnyereményeket pedig kisorsoljuk a résztvevők között, vagyis akár egyetlen napra leadott voksokkal is lehet majd nyerni.

Az idei első tippversenyen összesen 214-en játszottak velünk, ez a "verseny" történetének eddigi rekordja, még a riói olimpiát is felülmúlta! Az összetett versenyben ezúttal Windischmann Bence, az Atomerőmű SE tehetséges judósa volt a legjobban tippelő (tavaly már volt egy második helye a játékunkban), így a fődíjat, az Adidas Champion II IJF judoruhát ő vehet i majd át a Judoshop képviselőjétől, Neu Gábortól. A második helyen Pupp Szilvia végzett, így ő lesz az Ippon Gear Fighter judoruha tulajdonosa, míg az Ippon Gear sapkát a harmadik helyen záró Horváth Bernadett nyerte el. Az igazsághoz tartozik, hogy a harmadik helyen is holtverseny alakult ki, s a díjról minisorsolást tartottunk. Fájdalomdíjként a másik harmadiknak, Gábor Bélának egy galléros világbajnoki pólót ajánlunk fel.

A magyar judo aranykönyve három példányát sorsoltuk ki a résztvevők között, a szerencsés nyertesek: Szepesiné Krausz Angéla, Szegedi Dániel és Tamási Géza. Minden nyertesnek gratulálunk! A nyeremények átvételének módjáról hamarosan tájékoztatjuk a nyerteseket! Egyben minden kedves játékosunknak köszönjük a részvételt, jövő tavasszal, az Európa-bajnokság idején újra játszunk!


A tippverseny végeredménye:

1. Windischmann Bence 65 pont
2. Pupp Szilvia 62
3. Gábor Béla 60
Horváth Bernadett (detta71@) 60
5. Máhr Péter 57
6. BencE 56
Szepesiné Krausz Angéla 56
8. Gábor Áron 55
9. Csik Laszlo Jozsef 54
10. Alexa 53
Andrási Gellért 53
Krausz Róbert 53
Stadler Ádám 53
Szegedi Dániel 53
15. Balázs Márton 52
Demeter Bemdeguz 52
Judoinfo.hu 52
Lee 52
Papp Erzsebet 52
20. Pap András 51
21. Ducz Barbara 50
22. Csik Attila 49
Gyimesi Péter 49
Horváth György 49
Szeles Viktor 49
26. Komlódi Soma 48
Tóth József 48
Zsombor 48
29. Erdős Szabolcs 47
Kis József 47
Oláh Szilárd 47
Tandi Zsanett 47
33. Őri László 46
Sipos Babett 46
Szilassy Roland 46
Windischmann Ferenc 46
37. Hegedüs Bendi 45
Kiss Norbert 45
Kovács Balázs 45
40. Bertók Attila 44
Haáz Péter 44
Horváth Edina 44
Huszár Máté 44
Kisné Bencze Judit 44
Kurucz Gábor (htboarder24@) 44
Zsombor16 44
47. Bakler Irisz 43
Benczéné Révi Anna 43
Dananaj Tünde 43
Gergely Palinko 43
Hegedüs Hanga 43
Jánovszki Helga 43
Kis Eszter 43
Lacza Gábor 43
Nagy István Levente 43
56. Horváth Bernadett (beszti35@) 42
Márczy Zoltán 42
Monori Dani 42
Szatmari György (kakajo47@) 42
60. Hosnyánszki Dániel 41
Huszár Martin 41
Molnár János 41
Soós Rita 41
64. BRÚNÓ 40
Demeter Marcell 40
Fábián Mihályné 40
Karádi Balázd 40
68. Arató Adrián 39
Marosi Bálint 39
Ürögdi Konrád 39
71. Horváth László 38
Török Ferenc 38
73. Prech Erzsébet 37
Windecker Csenge 37
75. Bathó Vanessza 36
ifj. Kis József 36
Kis Noémi 36
Tabi Jozsef 36
Windeckerne Tóth Gabriella 36
80. Hufnágelné T. Andrea 35
Pósán Edina 35
Vég Milán 35
83. Fekete János 34
Szisz 34
85. Balog Zoltán 33
Karádi Barnabás 33
Rosta László 33
Waczulik Richárd 33
89. Macska Jancsi 32
Sziki Tibor 32
91. 403 31
Balu 31
Pongrácz Bence 31
94. Bognár Péter 30
Bors Ervin 30
Tamasi Szandra 30
97. Arató Sára 29
Béky Sándor 29
Détári Dániel 29
Hangya Gergő 29
Pákozdi Bence 29
Reiner Bálint 29
Szentandrászki János 29
104. Balog Máté 28
bocz robert 28
Hegedüs György András 28
107. Arató Lili 27
Nagy Olivér 27
Pfeffer Árpád 27
Ujvári Sándor 27
111. Alacsony Tibor 24
Róth Tamás 24
Tűz 24
114. Szoke Attila 23
115. Sárhegyi Gábor 22
116. Barczikay Ákos 21
Daka Tímea 21
Hermann Benedek 21
119. Kohut Attila 20
Korán Timea 20
121. Nagy Ronald 19
122. Fejes Boldizsár 18
Petka Roland 18
Tamás Géza 18
125. Klein Dorina 17
Ötvös Patrik 17
127. Fejér Richárd 16
Pölcz Klaudia 16
Szász Tamás 16
130. Borsodi Károly 15
Kurucz Gábor (kurucz.gabor.1987@) 15
Kusztván Boldizsár 15
nikii 15
134. Monori Dominik 14
135. Gyöngyi Bettina 13
Rácz Miklós 13
137. Fejér Barna 12
Szatmári György (szatmari78@) 12
Szentandrászki Gréta 12
Szigetvári Szabolcs 12
Waczulik Dani 12
142. Kovács Zita 11
Réder Enikő 11
székely mátyás 11
Ürögdi Dominik 11
146. Bazsányi Péter (pbazsanyi13@) 10
Bubu 10
Hugyik Rozália 10
Schenker Ivonn 10
150. B. Jules 9
Bálint 9
Baricz Ferenc 9
DaNi 9
Dénes Miksa 9
Nagygyőr Viktória 9
Niikii 9
Róth Dániel 9
158. Bazsányi Péter (peter.bazanyi@) 8
Csörgő Lászlóné 8
Holló Martin 8
Hunyadi Bence 8
Iklódi Máté 8
Illyés Eszter 8
NH 8
Sashegyi gyula 8
Vörös Balázs 8
167. B. Greti 7
Borsodi Mátyás 7
Grassy Dóra 7
Kátai Fanni 7
Ördögh András 7
Patocskai Péter 7
Rácz Szabolcs 7
Szasz Istvan 7
Tóth Botond 7
176. Andrási Barna 6
Dunajcsik Péter 6
Egresits Gabriella 6
Hajnal Patrik 6
Kelemen Adrienn 6
Konig Hanna 6
Lili 6
Paizs Mercédesz 6
Sipos Marcell 6
185. Alex 5
Bajári Bálint 5
Dervalits Boldizsár 5
DPOY 5
Fedorné Németh Ivett 5
Krizsán Szabolcs 5
Majer Zsuzsa 5
Tóth János 5
193. B.Greti 4
Bartók Dániel 4
Bökönyi Áron 4
Havasi Bálint 4
Németi Erik 4
Pósán Milán 4
Rimóczi Judit 4
Szepesi Nándor 4
Vida András 4
Zsolti 4
203. Juccy 3
Orosz Dorottya 3
Rácz Kitti 3
Tóth Imre 3
Zelcsényi Miklós 3
208. Balu12 2
Weinausz Péter 2
210. Fenyvesi Csilla 1
Markó Gábor 1
Zolika02 1
213. Habda Bence 0
Hajdú Lili 0

 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)