A felnőtt válogatott Bakuban, az utánpótlás Zágrábban remekelt a hétvégén. A harmincegy ország csaknem nyolcszáz ifjúsági versenyzőjét felvonultató viadalon Magyarország szerezte a legtöbb érmet, s az aranyak számában is az élen végeztünk.






Harminchárom férfi és huszonhárom női judósunk mérettette meg magát a horvátországi ifjúsági Európa-kupán, az eredmény pedig önmagáért beszél. A magyar csapat négy arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet szerzett, valamint egy ötödik és öt darab hetedik helyezés is bekerült a tarsolyba, ezen kiváló teljesítménnyel pedig magasan az éremtáblázat élén végeztünk.




Csak úgy röpködtek a magyar ipponok a horvát fővárosban! Négy judósunk is megállíthatatlannak bizonyult a hétvégén: Vida András, Tóth Benedek, Sipőcz Richárd és Maróti Alexandra végső győzelme után is felcsendült a Magyar Himnusz. Az 52 kilogrammos Özbas Szofi épphogy csak lecsúszott az aranyról, egy aranypontos küzdelem végén, a fényesen csillogó ezüstéremnek örülhetett. A győztesek mellett, további négy magyar versenyző zárta nyertes mérkőzéssel a hétvégét: Feczkó Csanád, Naji Dávid, Nerpel Gergely és Kármán Andrea is sikeresen vette a bronzcsatát. Pontszerzőink is akadtak szép számmal: Harmath Eszter az ötödik, míg Tóth Csaba, Klein Dorina, Szilli Nóra és Faragó Petra a hetedik helyezésével gyarapította ranglistapontjainak számát.

Kétség sem fér hozzá, nagyszerű judós hétvégét tudhatunk magunk mögött!


IFJÚSÁGI EURÓPA-KUPA, ZÁGRÁB


FÉRFIAK

50 KG (44 induló)
1. Ido Rabin (izraeli)
2. Victor Van Gerven (holland)
3. FECZKÓ CSANÁD (Miskolci VSC)
3. Gabriele Mazzetti (olasz)
5. Victor Mocanu (román)
5. Daan Moes (holland)
7. Daniel Leutgeb (osztrák)
7. Naut Van Dam (holland)
ANDRÁSI GELLÉRT (Mogyi-Bajai JC),
BALOGH LÁSZLÓ (Samurai JC),
GOMBÁS BÁLINT (Nicsi JC) és
MAUKS ÁKOS (UTE) helyezetlen

55 KG (72 induló)
1. VIDA ANDRÁS (Győri AC)
2. Matan Kokolayev (izraeli)
3. NAJI DÁVID (Kaposvári JK)
3. Ivo Verhorstert (holland)
5. Lior Rafailov (izraeli)
5. Dylan Van der Kolk (holland)
7. Artszjom Kolaszu (fehérorosz)
7. Samuel Salvo (olasz)
MÁTHÉ BENCE (BHSE) helyezetlen

60 KG (73 induló)
1. Willian Lima (brazil)
2. Flavio Frasca (olasz)
3. Mateo Cuk (német)
3. Roie Rosen (izraeli)
5. Kevin Dadgarporian (holland)
5. Yair Elkind (izraeli)
7. Ennio Mertens (holland)
7. Artur Paszicsnyik (ukrán)
9. BÓKA BENDEGÚZ (Domaszéki JISE)
HAJDÚ MÁTYÁS (Egri VSI)
HORVÁTH BENCE (Egri VSI),
SZEREDÁS BOTOND (Nippon Sport JC) és
SZATMÁRI GYÖRGY (UTE) helyezetlen

66 KG (81 induló)
1. Adrian Sulca (román)
2. Marcos Santos (brazil)
3. Luca Rubeca (olasz)
3. Giovanni Zaraca (olasz)
5. Guy Kochav (izraeli)
5. Lucca Portella (brazil)
7. Edoardo Mella (olasz)
7. Sagiv Sahar (izraeli)
CSORBA BOTOND (Pénzügyőr SE),
JUHÁSZ PÉTER (Miskolci JC),
MEZEI BERNÁT (Pénzügyőr SE),
ÓCSAI SÁNDOR (Ceglédi VSE) és
ÖTVÖS PATRIK (UTE) helyezetlen

73 KG (79 induló)
1. Mattia Prosdocimo (olasz)
2. Andrei Pirloga (román)
3. NERPEL GERGELY (Rákosvidéke Hajtós DSE)
3. Miroslav Ruttkay (szlovák)
5. Guilherme Schimidt (brazil)
5. Andrea Spicuglia (olasz)
7. Vadym Nazarenko (olasz)
7. Adam Stodolski (lengyel)
DÚL PATRIK (KSI SE) és
JÁNIK VIKTOR (Tatabányai JC) helyezetlen

81 KG (69 induló)
1. TÓTH BENEDEK (Rákosvidéke Hajtós DSE)
2. Razmik Baravi (orosz)
3. Daniele Accogli (olasz)
3. Nuciano Santos Junior (brazil)
5. Kristiyan Anev (bolgár)
5. Vaszil Gyinev (bolgár)
7. Agustin Gil (argentin)
7. Ivan Jureszkul (ukrán)
9. BOROS IVÁN (KSI SE)
BAJCSEV TAMÁS (BHSE),
TOMPA PÉTER (Szatymaz SE) és
VIDA GERGŐ (Mogyi-Bajai JC) helyezetlen


90 KG (42 induló)
1. Eduard Serban (román)
2. Jernej Jarc (szlovén)
3. Emilsz Gerkensz (lett)
3. Shpat Zeka (koszovói)
5. Enrico Bergamelli (olasz)
5. Kylian Bulthuis (holland)
7. Leonardo Carnevali (olasz)
7. TÓTH CSABA (Pénzügyőr SE)
BÖTÖS RAJMOND (Rákosvidéke Hajtós DSE)
GRAFFY MILÁN (Rákosvidéke Hajtós DSE),
HAJDU BALÁZS (Veszprém JSE) és
TURANSZKI ZALÁN (Miskolci VSC) helyezetlen

+90 KG (27 induló)
1. SIPŐCZ RICHÁRD (Győri AC)
2. Filip Miljevic (horvát)
3. Leonardo Sant Ana (brazil)
3. Jonas Schreiber (német)
5. Vincent Hutin (francia)
5. Alexandru Roman (román)
7. Jaroszlav Knyis (szlovén)
7. Wojciech Kordyalik (lengyel)
VARGA DONÁT (KSI SE) helyezetlen


NŐK

40 KG (12 induló)
1. Ivana Nikolics (montenegrói)
2. Lea Metrot (francia)
3. Anasztaszija Balaban (ukrán)
3. Jente Verstraeten (belga)
5. HARMATH ESZTER (UTE)
5. Renee Maas (holland)
7. Ana Bjelics (szerb)
7. Alicja Gowarzewska (lengyel)

44 KG (23 induló)
1. Laura Ferreira (brazil)
2. Liza Gateau (francia)
3. Carlotta Avanzato (olasz)
3. Nikola Szlachta (lengyel)
5. Amy Platten (brit)
5. Ana Viktorija Puljiz (horvát)
7. KARDOS TÍMEA (Győri AC)
7. KLEIN DORINA (Ceglédi VSE)
KÖHLER ZSUZSANNA (Rákosvidéke Hajtós DSE)

48 KG (45 induló)
1. Marta Kuras (lengyel)
2. Naomi Van Krevel (holland)
3. Britt Koolmoes (holland)
3. Andrea Sztojadinov (szerb)
5. Greta Luna Ancora (olasz)
5. Matilda Avila (olasz)
7. Katharina Mossmann (német)
7. Chiara Palanca (olasz)
BROUSIL DORKA (Samurai JC),
GYERTYÁS RÓZA (Koroncó-Tutti),
IKLÓDI ANNA (Ceglédi VSE),
TÓTH ESZTER (Mogyi-Bajai JC) és
VARGA BRIGITTA (KSI SE) helyezetlen

52 KG (47 induló)
1. Ophelie Vellozzi (francia)
2. ÖZBAS SZOFI (Ceglédi VSE)
3. KÁRMÁN ANDRA (UTE)
3. Faiza Mokdar (francia)
5. Roos Deurloo (holland)
5. Yasmin Javadian (brit)
7. Jasmine Hacker-Jones (brit)
7. Joanne Van Lieshout (holland)
HAJDÚ ESZTER (Kőrös Judo) és
KOPASZ FANNI (Szegedi JSE) helyezetlen

57 KG (54 induló)
1. MARÓTI ALEXANDRA (UTE)
2. Josie Steele (brit)
3. Bruna Bereza (brazil)
3. Paula Gliga (román)
5. Lara Cvjetko (horvát)
5. Noa Hooi (holland)
7. Giovanna Fusco (olasz)
7. Zuzana Janiczkova (cseh)
9. NYÍRI NIKOLETT (TOTO Sport SE)
KATZENMAJER KÍRA (Mogyi-Bajai JC) és
KEREKES GRÉTA (Ceglédi VSE) helyezetlen

63 KG (52 induló)
1. Anja Obradovics (szerb)
2. Gabriella Moraes (brazil)
3. Andjela Szamardzics (bosnyák)
3. Annabelle Winzig (német)
5. Lia Ludvik (szlovén)
5. Zarja Tavkar (szlovén)
7. Holly Jones (brit)
7. SZILLI NÓRA (Győri AC)
GODÓ LÍVIA (Szatymaz SE) és
TANDI ALEXA (Leányvár SE) helyezetlen

70 KG (43 induló)
1. Morgane Fereol (francia)
2. Eduarda Rosa (brazil)
3. Renee Van Harselaar (holland)
3. Senna Van de Veerdonk (holland)
5. Laura Fazliu (koszovói)
5. Kim Hooi (holland)
7. Raffaela Igl (német)
7. Betty Vuk (olasz)
TANDI ZSANETT (Leányvár SE) helyezetlen

+70 KG (29 induló)
1. Helena Vukovic (horvát)
2. Marit Kamps (holland)
3. Luiza Cruz (brazil)
3. Laura Fuseau (francia)
5. Tahina Durand (francia)
5. Laislaine Rocha (brazil)
7. FARAGÓ PETRA (Miskolci VSC)
7. Vanessa Origgi (olasz)
FARKAS SZILVIA (Leányvár SE) helyezetlen


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Horváth György
Fotó: EJU, Tino Maric)