Egy valóra vált álom, egy egész élet munkája lett hamuvá, amikor a biogazdálkodással foglalkozó négygyermekes Vaskó család háza leégett abban a tűzesetben, mely szombaton történt Decsen.




A levegőben terjengő koromszag és a szinte teljesen leégett ház lesújtó látványa fogadott bennünket, amikor vasárnap délután megérkeztünk a család Decs külterületén álló birtokára. Csak a háromszintes családi ház alsó szintjének téglából épült falai maradtak meg, a két felső, fából készült, egyenként százhatvan négyzetméter területű lakószint teljesen odalett a tűzben. A ház elszenesedett maradványain és az épület körül mindenütt ingóságok hevertek.

Vaskó Sándor, a családfő egy vékony ruhában és egy papucsban várt ránk a tűzoltás nyomán szétázott földes út mentén. Ahogy a család többi tagjának, úgy neki is csak annyi ruhája maradt, ami rajta volt.

Pedig szombat reggel még álomszép épület állt az öthektáros családi birtokon, a felső szinteken Sárpilis felé és a Decsi-hegyre néző teraszokkal, kézzel faragott gerendákkal. A mangalica tenyésztéssel, biogazdálkodással foglalkozó Vaskó család négy, 2,5, illetve 14 év közötti gyermekével élt itt, addig, míg a lángok szombaton mindenüket fel nem emésztették.

– Éppen Siklóson voltam három gyermekemmel egy diákolimpiai judo versenyen, amikor egy ismerősömtől kaptam a szörnyű hírt, ég a házunk. Megfordult velem a sportcsarnok, eldobtam a kávét a kezemből és szóltam a lányomnak, aki ellenfelével küzdött, hogy jöjjön. Azt sem tudom, hogy értünk haza onnan – mesélte Vaskó Sándor. Mire hazaértem már itt voltak a szekszárdi-, a bajai- és a véméndi tűzoltók. Feleségem, Viktória és másik gyermekünk egy születésnapi zsúrra mentek, így ők sem voltak idehaza a tűzeset idején – mondta könnyeivel küszködve a férfi, aki néhány évvel ezelőtt egy súlyos baleset miatt kis híján elveszítette egyik karját.

Vaskó Sándor a baleset miatt három hónapot töltött az intenzív osztályon, azóta is hálás azért, hogy megmentették az életét. Hálája jeléül nemrég adománnyal is támogatta az osztályt, hogy új lélegeztetőgépet tudjanak beszerezni. Balesete után döntött úgy, nem adja fel, hanem megvalósítja álmát.

Talpra állt és létrehozta a biogazdaságot, amelynek ékköve volt a tűzben leégett faház, melyre 2012-ben kapta meg a lakhatási engedélyt, és mely csak most karácsonyra készült el véglegesen. A ház alsó szintjén iroda állt, a két felső szinten lakott a család. A tűzet ismerőse közelben lovagló gyermekei vették észre, azt látták, hogy füst terjeng az alsó szintről. Arról, hogy a tűz, hogyan keletkezett fogalma sincs, mint mondta, második napja, hogy nem gyújtott be a kazánba.

– A lángok mindent porig égettek, semmink sem maradt, csak az állataink: nyolc mangalica koca, két kan és húsz birka, illetve néhány baromfi. Még az állatok etetésére szánt takarmánynövények és a vetőmagok, a rengeteg házi készítésű élelmiszer is odaveszett, ahogy a gyermekek tankönyvei, a bútorok és minden háztartási berendezésünk is. De a lángok martalékává lett az a több százezer forint készpénz is, amelyet az áramszolgáltatónak akartunk befizetni – mesélte Vaskó Sándor.

Mint mondta, egy nagyon szegény paraszti család gyermekeként látta meg a napvilágot és azért kezdett biogazdálkodásba, hogy olyan ételt tehessen a saját és mások asztalára, amelyről biztosan tudja, hogy a lehető legnagyobb körültekintéssel készült. Nemcsak saját gazdaságában dolgozik bevallása szerint közel napi húsz órát, de a Sárköz Ízei Szociális Szövetkezet egyik vezetőjeként is tevékenykedik, ahol az úgynevezett Mikleider módszert alkalmazzák, mely minden vegyi anyagtól mentes.



Vásárlóik közé tartozik többek között a szekszárdi Optimus Étterem, az Ízlelő Családbarát Étterem, de az alsónánai Galagonya táborba is szállítanak. Most éppen azon dolgozott, hogy beindítsa a sajtgyártást, ám ez a terve egyelőre sajnos szó szerint a füstbe ment.

– A házat banki hitelből építettem, a tartozásból még csaknem kétmillió forint maradt fent. Mivel az ingatlant hitel terhelte, ezért volt biztosításunk, ám, az egyelőre bizonytalan, hogy mikor kaphatunk kártérítést. Készpénzük nincs és a kártérítés – már, ha megkapjuk – megküldéséig is meg kell élni valahogy és valahol. A feleségem és négy gyermekünk Szekszárdon, illetve Decsen a szüleimnél és a párom szüleinél aludtak, de én itt maradok és vigyázok a házra, noha már 48 órája nem aludtam – mondta Vaskó Sándor.

A férfi szerint összesen mintegy 45 millió forint kár keletkezett. Persze ez csak arra vonatkozik, amit készpénzben fel lehet mérni, de a pénzben nem mérhető kár felfoghatatlan.

Mint azt hozzáfűzte, ahogy elmentek a tűzoltók, a birtokon máris megjelent egy gyanús autó, melynek vezetője megfordult és elhajtott, amikor a benne ülők észrevették, hogy ő és testvére ott vannak. A kocsi többször is visszatért, de mindig elhajtott, miután meglátták őket. Vaskó Sándor arra gyanakszik, hogy az ismeretlenek fosztogatni jöttek. Az őrzésben számíthat barátaira és a helyi polgárőrségre is, melyben immár húsz éve aktívan tevékenykedik.

A család megsegítésére Facebookon gyűjtést kezdeményeztek Decsen. A bejegyzést mintegy százan megosztották és többen jelezték segítő szándékukat.

– Sokan ajánlották már fel segítségüket, amiért nagyon hálásak vagyunk. Sajnos szükségünk is van rá – mondta szomorúan Vaskó Sándor, aki egész életében maga küzdött meg mindenért, amije volt. A tűzről készült jegyzőkönyvek kiváltása is pénzbe kerül, és még ha nem is nagy összegbe, most ez a kiadás is megterhelő volna, ha nem lennének a segítőkész emberek, akiknek köszönhetően az ehhez szükséges összeg már összejött.

– Néhány ruhát is kaptunk már, hogy egyáltalán legyen miben járnunk, mert az is mind elégett. A Garay János Gimnázium, és a Gyakorló Általános Iskola, ahova gyermekeink járnak, úgyszintén felajánlotta segítségét. Míg előbbi magántanárokkal, utóbbi tankönyvekkel tud segíteni, hiszen négy gyermekünknek a történtek ellenére is folytatnia kell tanulmányait. Szívesen veszünk bármilyen segítséget, mely hozzájárulhat az újjáépítéshez.

– Megígértem gyermekeinknek, ha törik, ha szakad, újjáépítjük az álmunkat, vagyis a házunkat és még annál is sokkal szebb lesz, mint amilyen volt – mondta végezetül Vaskó Sándor.


Elérhetőség:
Vaskó Sándor: +36 70 361 2137

Átutaláshoz:
Bankszámlaszám: K&H Bank 10404247-92056240-01960000
Név: Vaskóné Csigi Viktória
Közlemény: Vissza nem térítendő támogatás


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Kadarka.net)