Hatvanegy ország több mint négyszáz judósának részvételével rendezték az idei párizsi Grand Slam-tornát, amelyen sajnos a magyar judósoknak nem sok babér termett.




A mieink közül ezúttal csak dr. Tóth László MJSZ-elnök jutott el a dobogóig Párizsban


A 60 kilogrammos Szabó Csaba és a 81 kilogrammos Ungvári Attila tudott egy-egy mérkőzést nyerni a mieink közül, Bartha Ákos (60 kg), Csoknyai László (81 kg), Cirjenics Miklós (100 kg) és Pupp Réka (52 kg) nem jutott túl az első ellenfelén.

A 2017-es IJF World Tour első állomásán már felfedezhettünk néhány súlycsoportváltást. A legfontosabb számunkra, hogy Pupp Réka eggyel feljebb lépett, immár az 52 kilogrammban állt tatamira, ahogy tette azt az olimpiai bajnok Sarah Menezes, s rögtön az első fordulóban találkoztak is a felek. A grúzok cseréltek, Varlam Liparteliani lett az elsőszámú 100 kilogrammos versenyzőjük, míg Beka Gviniasvili visszalépett a 90 kilogrammba, oda ahol Cseng Hszün-csao Rio de Janeiro után Párizsban is megmutatta, komolyan kell vele számolni.




A kínai judós védjegye: o soto gari


Mára már biztosan mindenki jól tudja, hogy a kínai judós nagy külső horogja életveszélyes, azonban nem sokan találják az ellenszerét egyelőre. Az olimpiai bronzérem után, egy Grand Slam-arannyal kezdeni az évet semmiképp sem rossz teljesítmény.




A döntőben a hazaiak versenyzőjén is bemutatta, amit olyan jól tud


A 154 ezer dolláros összdíjazású viadal éremtáblázatának élén Japán (7 arany, 4 ezüst, 2 bronz) végzett, megelőzve Dél-Koreát (2, 1, 2) és Franciaországot (1, 4, 6).


GRAND SLAM, PÁRIZS


FÉRFIAK

60 KG (41 induló)
1. Takato Naohisza (japán)
2. Sarafuddin Lutfillajev (üzbég)
3. Orkhan Safarov (azeri)
3. Amiran Papinasvili (grúz)
5. Kim Channyeong Kim (dél-koreai)
5. Eric Takabatake (brazil)
7. Moritz Plafky (német)
7. Vincent Limare (francia)

66 KG (40 induló)
1. Abe Hifumi (japán)
2. Anzaur Ardanov (orosz)
3. Vaza Margvelasvili (grúz)
3. Nijat Shikhalizada (azeri)
5. Antoine Bouchard (kanadai)
5. Kherlen Ganbold (mongol)
7. Sergiu Oleinic (portugál)
7. Tal Flicker (izraeli)
BARTHA ÁKOS (Miskolci VSC) és
SZABÓ CSABA (Kecskeméti JC) helyezetlen

73 KG (44 induló)
1. Hasimoto Soicsi (japán)
2. An Csang Rim (dél-koreai)
3. Hidayet Heydarov (azeri)
3. Tohar Butbul (izraeli)
5. Rustam Orujov (azeri)
5. Gijoszjon Bobojev (üzbég)
7. Dzsirigala Szaj-csin (kínai)
7. Loic Korval (francia)

81 KG (36 induló)
1. Frank De Wit (holland)
2. Zebeda Rekviasvili (grúz)
3. Baptiste Pierre (francia)
3. Pape Doudou Ndiaye (francia)
5. Eduardo Yudi Santos (brazil)
5. Hong Szuk Vong (dél-koreai)
7. Szergij Krivcsacs (ukrán)
7. Dagvasuren Nyamsuren (mongol)
CSOKNYAI LÁSZLÓ (Atomerőmű SE) és
UNGVÁRI ATTILA (Ceglédi VSC) helyezetlen

90 KG (33 induló)
1. Cseng Hszün-csao (kínai)
2. Axel Clerget (francia)
3. Mihael Zgank (szlovén)
3. Gvak Dong Han (dél-koreai)
5. Max Stewart (brit)
5. Beka Gviniasvili (grúz)
7. David Tekic (német)
7. Komronsok Usztopirijon (tádzsik)

100 KG (36 induló)
1. Iida Kentaro (japán)
2. Cyrille Maret (francia)
3. Jorge Fonseca (portugál)
3. Varlam Liparteliani (grúz)
5. Grigorij Minaszkin (észt)
5. Michael Korrel (holland)
7. Karl-Richard Frey (német)
7. Zlatko Kumric (horvát)
CIRJENICS MIKLÓS (Atomerőmű SE) helyezetlen

+100 KG (29 induló)
1. Odzsitani Takesi (japán)
2. Sicsinohe Rju (japán)
3. Rafael Silva (brazil)
3. Duurenbayar Ulziibayar (mongol)
5. Harun Sadikovics (bosnyák)
5. Guram Tusisvili (grúz)
7. Faicel Jaballah (tunéziai)
7. Andrej Volkov (orosz)


NŐK

48 KG (25 induló)
1. Dzsong Bo Kjong (dél-koreai)
2. Urantsetseg Munkhbat (mongol)
3. Kondo Ami (japán)
3. Milica Nikolics (szerb)
5. Anais Mosdier (francia)
5. Julia Figueroa (spanyol)
7. Li Janan (kínai)
7. Melanie Clement (francia)

52 KG (24 induló)
1. Majlinda Kelmendi (koszovói)
2. Cunoda Nacumi (japán)
3. Natalija Kuzutyina (orosz)
3. Distria Krasniqi (koszovói)
5. Astride Gneto (francia)
5. Angelica Delgado (amerikai)
7. Sarah Menezes (brazil)
7. Erika Miranda (brazil)
PUPP RÉKA (Atomerőmű SE) helyezetlen

57 KG (23 induló)
1. Kvon Ju Dzsong (dél-koreai)
2. Helene Receveaux (francia)
3. Priscilla Gneto (francia)
3. Josida Cukasza (japán)
5. Nora Gjakova (koszovói)
5. Rafaela Silva (brazil)
7. Aliuska Ojeda (kubai)
7. Catherine Beauchemin-Pinard (kanadai)

63 KG (23 induló)
1. Tina Trstenjak (szlovén)
2. Clarisse Agbegnenou (francia)
3. Margaux Pinot (francia)
3. Vatanabe Kijomi (Fülöp-szigeteki)
5. Lucy Renshall (brit)
5. Noucsi Aimi (japán)
7. Minei Miho (japán)
7. Darija Davigyova (orosz)

70 KG (21 induló)
1. Arai Csizuru (japán)
2. Kelita Zupancic (kanadai)
3. Sanne Van Dijke (holland)
3. Elvismar Rodriguez (venezuelai)
5. Marie Eve Gahié (francia)
5. Ju Dzse Jung (dél-koreai)
7. Sara Rodriguez (spanyol)
7. Niizoe Szaki (japán)

78 KG (14 induló)
1. Audrey Tcheumeo (francia)
2. Szato Ruika (japán)
3. Guusje Steenhuis (holland)
3. Samah Hawa Camara (francia)
5. Klara Apotekar (szlovén)
5. Park Ju Dzsin (dél-koreai)
7. Madeleine Malonga (francia)
7. Natalie Powell (brit)

+78 KG (23 induló)
1. Aszahina Szarah (japán)
2. Jamabe Kanae (japán)
3. Emilie Andeol (francia)
3. Kim Min Dzsong (dél-koreai)
5. Eva Bisseni (francia)
5. Jeljzaveta Kalanyina (ukrán)
7. Szanta Pakenyte (litván)
7. Marina Sluckaja (fehérorosz)


A magyarok eredményei
FÉRFIAK.
60 KG. 1. forduló:
Bartha Ákos erőnyerő, Szabó Csaba–Fraj Dhouibi (tunéziai) 10–0. 2. forduló: Bartha Ákos–Robert Msvidobadze (orosz) intéssel 0–1, Szabó Csaba–Amiran Papinasvili (grúz) 0–10.
81 KG. 1. forduló: Ungári Attila és Csoknyai László erőnyerő. 2. forduló: Ungvári Attila–Safarbek Murodov (tádzsik) 10–0, Csoknyai László–Hong Szuk Vung (dél-koreai) 0–7. 3. forduló: Ungvári Attila–Zebeda Rekviasvili (grúz) 0–10.
100 KG. 1. forduló: Cirjenics Miklós–Clement Delvert (francia) 0–10.

NŐK
52 KG. 1. forduló:
Pupp Réka–Sarah Menezes (brazil) 0–10.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Horváth György
Fotó: IJF, Gabriela Sabau
IFJ, Jack Willingham)