Szófiában és Odivelasban folytatódik a felnőttek 2017-es nemzetközi versenyszezonja. A nők a bolgár fővárosban, míg a férfiak ezúttal Portugáliában lépnek tatamira a hétvégén.
ÉLŐ EREDMÉNYEK SZÓFIA ODIVELAS




A szófiai versenyre előzetesen huszonhárom ország 149 judósa adta le a nevezését, a mezőnyben ott lesz a Tuniszban a hetedik helyezett Salánki Evelin is. Az odivelasi viadalra harminc ország 239 versenyzője nevezett, magyar judós nem indul Portugáliában.



A MAGYAR CSAPAT
Nők:
Salánki Evelin (78 kg, Ippon Judo Tatabánya)


CSILLOGÓ SZÓFIAI EMLÉKEK
Ami a mieink „múltját” illeti: Szófiában már a hetvenes évek elején remekeltek a magyarok: 1971-ben Tuncsik József és Petrovszky Mihály ezüst-, Ipacs László és Kiss Endre pedig bronzérmet szerzett a „Szabadság-kupán”. Az első magyar aranyat 1975-ből jegyzik, akkor Szabó Ferenc győzött Bulgáriában (most, negyvenegy esztendővel később ismét fia, Frigyes indul a rangos tornán), akárcsak három évvel később, 1978-ban.

Egy évtizeddel később, 1989-ben Wagner József és Deák Ferenc lett bronzérmes a szófiai A-kategóriás tornán, ahol egyre rangosabb mezőny gyűlt össze. 1991-ben a nőknél Mészáros Krisztina és Gránicz Éva révén volt bronzérmesünk, a barcelonai olimpia évében pedig Csősz Imre győzött, Illyés Miklós második, Pusztai István és Wagner József pedig harmadik lett.

A versenynaptárak átrendezése után a Hungária-kupa közelsége miatt a szófiai viadalra csak ritkán jutottak el a mieink, Kovács Antal ezüstérmét, Gera Csaba és Csősz Imre ötödik helyét, illetve Nagy Viktória hetedik helyét már a sydneyi olimpiai kvalifikációs időszakból, 2000-ből jegyezhetjük fel. Egy évvel később Bere Tamás második, Kosztolánczy György, Csizmadia Zoltán, Illyés Miklós és Kanczler István harmadik, Gera Csaba és Csizmadia Eszter pedig ötödik lett Bulgáriában.

2004-ben itt rendezték meg a junior Európa-bajnokságot, amelyen Baczkó Bernadett, Mészáros Anett és Bor Barna is aranyérmet szerzett! Ugyanebben az évben már csak a nők számára rendeztek Világkupát Szófiában, az athéni olimpia kvalifikációs versenyén Nagy Viktória és Baczkó Bernadett bronzérmet szerzett, Szabó Brigitta pedig a hetedik helyen végzett.

Az elmúlt években egész jól ment a mieinknek Szófiában: 2008-ban Csernoviczki Éva Vk-aranyérmet szerzett, Karakas Hedvig pedig hetedikként zárt. 2009-ből Joó Abigél aranyérme mellett Csernoviczki Éva, Maros Barbara és Karakas Hedvig ötödik helyét jegyezhettük fel, 2010-ben pedig Karakas Hedvig nyert bronzérmet, Szabó Franciska pedig ötödik lett. Öt éve a londoni játékok miatt fontos állomás lett volna Szófia, ám a mieink közül csak Karakas Hedvignek sikerült helyezést elérnie.



2014-ben aztán újra „nagyot dobtak” a mieink a bolgár fővárosban: Karakas Hedvig és Krizsán Szabolcs arany-, Csoknyai László és Bor Barna pedig ezüstéremmel térhetett haza. 2015-ben Cirjenics Miklós állhatott fel a dobogó legalsó fokára, Fogasy Gergő, illetve az év elején visszatérő Mészáros Anett pedig a hetedik helyen végzett. Tavaly sem maradtunk érem nélkül, erről Vér Gábor gondoskodott, aki a harmadik helyen zárt a 90 kilogrammosok mezőnyében, míg 73 kilogrammban Szabó Frigyes a pontszerző hetedik helyen futott be.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Fotó: EJU, Kosztadin Andonov)