Csütörtök délután ünnepélyes keretek között átadták a Budai Judo Akadémiát: világszínvonalú létesítménnyel gazdagodott a sportág. Az 1000 négyzetméteres sportkomplexum 400 négyzetméternyi küzdőfelülettel, ideális körülmények között nyújt sportolási lehetőséget az óvodásoktól a veterán korosztályig mindenkinek.

Az átadó ünnepségen jelen volt Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke, Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár, dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere, Markovits László, a Vasas SC elnöke, Bruckner László, a Csíki hegyek utcai Általános Iskola igazgatója, valamint a házigazdák képviseletében dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke, Bere Tamás, az Újbudai Judo SE elnöke, illetve Hadfi Dániel, a Vasas judo szakosztályának vezetője.

Dr. Tóth László köszöntőjében hangsúlyozta, ilyen remek lehetőségekkel rendelkező létesítménnyel mindeddig nem rendelkezett a magyar judosport, reményei szerint ez az út eleje, a következőkben hasonló színvonalú termekkel gazdagodik a sportág. Az MJSZ elnöke köszönetet mondott mindenkinek, aki munkájával, támogatásával lehetővé tette a projekt megvalósulását, külön megemlítve dr. Simicskó István honvédelmi minisztert, aki az ünnepségen nem lehetett jelen, de a Budai Judo Akadémia létrejöttében komoly szerepet vállalt.

Marius Vizer, a Budapesten működő Nemzetközi Judo Szövetség elnöke sok sikert kívánt az akadémia működéséhez, a támogatásért nyújtott segítségért a sportág alapítójáról, Kano Dzsigoro professzorról készült szobrot adott át dr. Hoffmann Tamás polgármesternek, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériumának hathatós támogatása elismeréseként IJF-emlékplakettet nyújtott át Sárfalvi Péter helyettes államtitkárnak.

Sárfalvi Péter köszöntőjében kitért rá, a Budai Judo Akadémia építésének végig szemtanúja lehetett, már az ötlet megszületésekor tudott róla, a megvalósítását pedig példa értékűnek nevezte.

Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere elmondta: nagy büszkeség számára, hogy Budapest XI. kerülete ilyen remek létesítménnyel gazdagodott, a Budai Judo Akadémia a kerület lakosainak, gyerekeknek és felnőtteknek nyújt színvonalas sportolási lehetőséget. Ráadásul a létesítmény még bővülhet, hiszen az építés második üteme előkészítés alatt áll.

Az ünnepélyes átadási ceremóniát követően a létesítmény használói, az Újbudai Judo SE és a Vasas judósai, illetve az Újbudai FC Additional Judo Training nevű, a sportág módszereit alkalmazó program résztvevői tartottak nagy sikerű bemutatót.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Fotó: MJSZ, Horváth György)