A hétvégén Tunéziában kezdetét veszi a 2017-es versenyszezon, a tuniszi Continental Openen két női versenyző képviseli majd a magyar színeket, mindketten vasárnap lépnek tatamira.
ÉLŐ EREDMÉNYEK




Pupp Réka 2015-ös sikere erőt adhat fiatal versenyzőinknek


A tokiói olimpia még távolinak tűnik, ez az idei létszámon jól tükröződik, a tunéziai viadalra előzetesen tizennyolc ország százhuszonhét judósa adta le a nevezését. Legtöbb judóst a hazaiakon kívül Franciaország és Marokkó fog felvonultatni.


A magyar csapat
Nők:
Salánki Evelin (78 kg, Ippon Judo Tatabánya), Nagy Kitti (+78 kg, Szatymaz SE)


Mindkét magyar induló remek évet zárt 2016-ban, Salánki Evelin három Európa-kupán – Szarajevóban, Celjében, Belgrádban – is dobogóra állhatott, az U23-as Európa-bajnokságon pedig a pontszerző ötödik helyen végzett.

Nagy Kitti Belgrádban a felnőttek között megszerezte első nemzetközi érmét, de a junior mezőnyben sem maradtak el a sikerek. Ploiestiben és Pakson is felállhatott a dobogóra, Romániában arany, idehaza bronzérem került a nyakába.

A 2015-ös évben a 81 kilogrammos judósaink, Krizsán Szabolcs és Csoknyai László házidöntőt vívtak Tunéziában, amely a BHSE judósának győzelmét hozta. Bor Barna és Pupp Réka révén pedig további két bronzzal bővült az éremkollekciónk. Tavaly Fogasy Gergőnek egyedüli magyar indulóként sikerült a dobogóra állnia, a BHSE judósa bronzérmet szerzett.


Magyar érmesek a tuniszi African Openen
Aranyérmes:
Krizsán Szabolcs (81 kg, 2015)
Ezüstérmes: Csoknyai László (81 kg, 2015)
Bronzérmes: Fogasy Gergő (100 kg, 2016), Bor Barna (+100 kg, 2015), Pupp Réka (48 kg, 2015)


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Fotó: EJU, Carlos Ferreira
)