Negyvenegy ország 286 judósa lépett tatamira az év utolsó IJF-versenyén, a tokiói Grand Slam-tornán. A japán judósok az idei esztendőben is toronymagasan a mezőny fölé kerekedtek. Magyar versenyző nem indult, a bírói kart Havasiné Fridrich Annamária erősítette.




Tokióban nem könnyű felférni a dobogóra a japán versenyzők mellé


A már szokásosnak mondható japán dominancia idén sem tört meg a tokiói Grand Slamen, a házigazdák tíz arany-, kilenc ezüst- és tizenhat bronzérmet szereztek, így kétség sem fért első helyezésükhöz az éremtáblázaton. A második helyen Oroszország (1, 0, 3), a harmadikon Mongólia (1, 0, 2) végzett. A tizennégy aranyérmen mindössze öt nemzet osztozott, a dobogósokon kívül Szerbia és Ausztria zsebelt még be egyet-egyet a legfényesebb medálból.

A 90 kilogrammosok között Alekszandar Kukolj sorozatban második Grand Slam-győzelmét aratta, Abu Dzabi után, a japán fővárosban sem tudták megállítani Tóth Krisztián riválisát.

Továbbra is száz százalékos a 100 kilogrammosok közé fellépő Kirill Gyenyiszov, aki a csing-taói Grand Prix-t követően, Tokióban is brillírozott, kijelenthetjük a súlycsoportváltás zökkenőmentes volt számára.

Az 52 kilogrammos mezőnyben debütáló Charline Van Snick a pontszerző ötödik helyig jutott. Érdekesség, hogy előtte csak japán judós végzett.

Az IJF World Tour 2017. február 11-én, a párizsi Grand Slammel folytatódik.


GRAND SLAM, TOKIÓ


FÉRFIAK

60 KG (21 induló)
1. Nagajama Rjudzsu (japán)
2. Takato Naohisza (japán)
3. Csoj In Hjuk (dél-koreai)
3. Robert Msvidobadze (orosz)
5. Amartuvshin Dashdavaa (mongol)
5. Felipe Kitadai (brazil)
7. Mukriddin Tilovov (üzbég)
7. Csen Jen Lun (tajvani)

66 KG (25 induló)
1. Abe Hifumi (japán)
2. Hasigucsi Juuki (japán)
3. Altansukh Dovdon (mongol)
3. Mihail Puljajev (orosz)
5. Takadzso Tomofumi (japán)
5. Iszoda Norihito (japán)
7. An Baul (dél-koreai)
7. Gomboc Adrian (szlovéniai)

73 KG (24 induló)
1. Hasimoto Soicsi (japán)
2. Doi Takesi (japán)
3. Giioszjon Bobojev (üzbég)
3. Tacukava Arata (japán)
5. Musa Moguskov (orosz)
5. Dirk Van Tichelt (belga)
7. Gyenyisz Jarcev (orosz)
7. Arthur Margelidon (kanadai)

81 KG (23 induló)
1. Nagasze Takanori (japán)
2. Dominic Ressel (német)
3. Ivajlo Ivanov (bolgár)
3. Aszlan Lappinagov (orosz)
5. Harujama Juki (japán)
5. Damian Szwarnowiecki (lengyel)
7. Hong Szuk Vong (dél-koreai)
7. Li Hi Dzsung (dél-koreai)

90 KG (25 induló)
1. Alekszandar Kukolj (szerb)
2. Axel Clerget (francia)
3. Nagaszava Kenta (japán)
3. Nisijama Daiki (japán)
5. Kuszen Kalmurzajev (orosz)
5. Kugimaru Taicsi (japán)
7. Alexandre Iddir (francia)
7. Mukai Soicsiro (japán)

100 KG (24 induló)
1. Kirill Gyenyiszov (orosz)
2. Cyrille Maret (francia)
3. Simovada Sohej (japán)
3. Iida Kentaro (japán)
5. Joakim Dvarby (svéd)
5. Grigori Minaskin (észt)
7. Ivan Remarenco (Egyesült Arab Emirátusokbeli)
7. Wolf Aaron (japán)

+100 KG (13 induló)
1. Odzsitani Takesi (japán)
2. Kageura Kokoro (japán)
3. Ota Hjoga (japán)
3. Sicsinohe Rju (japán)
5. Dzsu Jung Szo (dél-koreai)
5. Sven Heinle (német)
7. Kim Kjong Te (dél-koreai)
7. Li Po Jen (tajvani)


NŐK

48 KG (16 induló)
1. Urantsetseg Munkhbat (mongol)
2. Dzsong Bo Kjong (dél-koreai)
3. Kondo Ami (japán)
3. Tonaki Funa (japán)
5. Otgontsetseg Galbadrakh (kazah)
5. Endo Hiromi (japán)
7. Milica Nikolics (szerb)
7. Kang Ju Dzsong (dél-koreai)

52 KG (19 induló)
1. Cunoda Nacumi (japán)
2. Abe Uta (japán)
3. Sisime Aj (japán)
3. Tacukava Rina (japán)
5. Charline Van Snick (belga)
5. Dijora Kelgyijorova (üzbég)
7. Ha Dzsu Hi (dél-koreai)
7. Kvon Ae Rim (dél-koreai)

57 KG (25 induló)
1. Josida Cukasza (japán)
2. Udaka Nae (japán)
3. Sumiya Dorjsuren (mongol)
3. Tamaoki Momo (japán)
5. Isikava Megumi (japán)
5. Helene Receveaux (francia)
7. Marti Malloy (amerikai)
7. Kim Dzsan Di (dél-koreai)

63 KG (26 induló)
1. Kathrin Unterwurzacher (osztrák)
2. Minej Miho (japán)
3. Margaux Pinot (francia)
3. Tina Trstenjak (szlovén)
5. Darija Davidova (orosz)
5. Noucsi Aimi (japán)
7. Katharina Haecker (ausztrál)
7. Mia Hermansson (svéd)

70 KG (23 induló)
1. Niizoe Szaki (japán)
2. Araj Csizuru (japán)
3. Maeda Naeko (japán)
3. Elvismar Rodriguez (venezuelai)
5. Ono Joko (japán)
5. Kelita Zupancic (kanadai)
7. Gulnoza Matnyijazova (üzbég)
7. Fanny Estelle Posvite (francia)

78 KG (13 induló)
1. Szato Ruika (japán)
2. Park Ju Dzsin (dél-koreai)
3. Takajama Rika (japán)
3. Umeki Mami (japán)
5. Klara Apotekar (szlovén)
5. Anna-Maria Wagner (német)
7. Li Dzsong Jun (dél-koreai)
7. Ogata Akari (japán)

+78 KG (10 induló)
1. Aszahina Szarah (japán)
2. Szone Akira (japán)
3. Szu Hszin (kínai)
3. Jamabe Kanae (japán)
5. Li Eun Dzsu (dél-koreai)
5. Rochele Nunes (brazil)
7. Inamori Nami (japán)
7. Szandra Jablonszkitye (litván)


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Fotó: IJF, Gabriela Sabau)