Hosszas sportdiplomáciai előkészületek után hivatalossá vált: 2017-től Magyarországon is lesz állomása az ifjúsági Európa-kupa sorozatnak.




Tóth Krisztián (balról) a 2009-es budapesti ifjúsági világbajnokság dobogóján


A jó hírt dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke jelentette be szerdán: hazánk 2017-től Győrben adhat otthont az ifjúsági Európa-kupa sorozat állomásának és az azt követő edzőtábornak. Az első magyar versenyre 2017. november 18-án és 19-én kerül sor, a tornát háromnapos edzőtábor követi.

Amint ismeretes, Győr eddig is komoly szerepet kapott a fiatalabb korosztályok nemzetközi versenyeztetésében, 1998-tól ifjúsági Világkupát hívott életre a város, majd Győrben rendezték meg csaknem három évtizednyi szünet után először az ifjúsági Európa-bajnokságot is. A 2002-es tornán később a felnőttek között olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címig menetelő klasszisok szerezték meg első Eb-érmeiket.

A győri kezdeményezés egyértelmű sikerét jelzi, hogy 2009-ben – a budapesti Papp László Sportarénában – megrendezték a korosztály első judo világbajnokságát, egy évvel később pedig a szingapúri ifjúsági olimpia programjában is szerepelt a sportág!




A 2017-es győri EYOF judoversenyeinek ez a csarnok ad majd otthont


Miután az ifjúsági korcsoportban immár ugyanolyan rangos versenyeket rendeznek, mint a felnőttek számára, Győrben egy újabb korosztály felé fordult a figyelem. 2008-ban rendeztek először Világkupa-viadalt a serdülők, vagyis a 15 évnél fiatalabbak számára, s a győri serdülő Ek azóta is minden évben csaknem háromszáz fiatalt lát vendégül.

Ráadásul jövőre az egész kontinens Győrre figyel majd, hiszen az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a judo is a sportágak között szerepel, reményeink szerint szép magyar sikert is hoz majd az EYOF.

Hazánk immár minden korcsoportban jelen lesz a nagy sorozatokban, a győri ifjúsági Ek mellett Pakson minden nyáron junior Európa-kupa versenyt rendeznek, a felnőtteknél pedig a 2017-es budapesti világbajnokság után 2018-tól Grand Slam-viadalt rendezne a Magyar Judo Szövetség.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Gombkötő Roland
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás
EYOF 2017 Győr)