A riói olimpia harmadik versenynapján két judósunkért is szoríthattunk a Carioca 2 Arenában: Ungvári Miklós az ötödik, Karakas Hedvig pedig a hetedik helyen végzett.



Az 57 kilogrammosok között huszonhárom judoka lépett tatamira ezen a napon, a sorsolás szeszélye folytán Karakas Hedvig azok közé tartozott, akiknek már az első körben küzdeniük kellett, a tét a legjobb tizenhat közé kerülés volt. Az ellenfél pedig a türkmén Rusana Nurjavova, a világranglista 49. helyezettje, aki kontinentális kvótával jutott ki az olimpiára. Az eddigi legjobb eredménye a budapesti Grand Prix-n elért hetedik helyezése volt. A két lány 2014-ben már találkozott egymással, a cseljabinszki világbajnokságon Hédi nyert. Bíztunk benne, hogy jó partner lesz Hédinek a kezdéshez!

A BHSE csillaga aztán káprázatos, harcos győzelmet aratott! Nurjavova nem sokáig tudott ellenállni, egy földharchelyzetet Hédi nagy rutinnal fordított a maga javára, leszorításért még csak jukót kapott, Nurjavova még valahogy ki tudott szabadulni belőle, de a földharc folytatódott, s a türkmén kénytelen volt kopogni a végén. Ippongyőzelem, Karakas Hedvig a legjobb tizenhat között! Ilyen rajtot képzeltünk erre a napra.

„Egy ilyen rövid meccsből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de Hédi úgy küzdött, ahogy vártuk tőle, rendben volt. A kanadait legutóbb jó taktikával sikerült legyőzni, pedig korábban rendre ő nyert. Most is készülünk, meglátjuk, ők készülnek-e valami új dologgal, és mi mit tudunk kihozni belőle“ — mondta a meccs után a BHSE mestere, Toncs Péter.

Közben doktor Hidas Péterrel, a válogatott keretorvosával is sikerült néhány szót váltani Csernoviczki Évi állapotáról. „Úgy látszik, hogy szerencsére nem túl komoly a baj, Évi néhány héten belül felépülhet“ — adott megnyugtató választ az orvos.



A következő ellenfél, Catherine Beauchemin-Pinard is huszonkét éves (na tessék!), 2014-ből van egy Grand Slam-győzelme, és három kontinensbajnoki érme. Hédivel negyedszer találkozott, eddig kettő-egy arányban nála volt az előny.

Aztán mit éltünk át! A kanadai lány a földharcban olyan volt, mint egy tank. Már az elején volt egy karfeszítési kísérlete, amikor az éghez fohászkodtunk... Nem hiába! Állásban Hédi volt sokkal aktívabb, s szerencsére ezt a bíró is díjazta: a sok kísérletnek egy kanadai intés lett a „jutalma“, s ez a minimális előny kitartott a meccs végéig!

„Ez meleg volt“ — mondta komor arccal Toncs Péter, de aztán mosolyra húzódott a szája. Fontos állomás volt ez a győzelem, most már merészebben álmodhattunk!

Hédi egy nagyon kemény ellenfél ellen lépett tatamira a negyeddöntőben, hiszen Rafaela Silva világbajnok, vb-ezüstérmes. Eddig négyből három összecsapásukat a brazil nyerte, igaz, az az egy győzelem nagyon fontos volt számunkra: a londoni olimpián lábra fogásért leléptették Silvát, Hédi pedig végül ötödik lett. Most úgy vágtunk neki, hogy a győztes az elődöntőben, a vesztes a vigaszégi döntőben folytathatja a harcot az éremért.

A brazilok ezen az olimpián mindenhol óriási hangulatot teremtenek, ráadásul ezen a napon már csak Silvának szurkolhattak. Tették is, teli torokból. De jó lett volna egy kicsit elhallgattatni őket! Sajnos nem sikerült, Silva vazaris előnybe került, aztán már hiába harcolt Hédi az ellenféllel és a gyakran nem kifejezetten sportszerű közönséggel, nem sikerült fordítania. De még nyitva maradt előtte az út a bronzéremig!

A kétszeres Ázsia-bajnoki ezüstérmes Lien Csen-ling várt rá. A tajvani judoka huszonnyolc éves, nagy sikerei között szerepel, hogy tavaly megnyerte a budapesti Grand Prix-viadalt. Hédivel eddig háromszor találkozott, az előny kettő-egy arányban nálunk volt. Sajnos, csak eddig. Az első intést Hédi kapta, majd ezen a téren egyenlíteni tudott. A folytatás azonban sajnos nem alakult jól, Lien jukóval előnybe lerült, Hédi pedig bár becsülettel harcolt, már nem tudott egyenlíteni, így a BHSE versenyzője a hetedik helyen végzett.

„Nagyon erős a súlycsoportunk, legalább huszan vagyunk, akik közül kikerülhetne az érmesek. Jó formában voltam, de a brazil lánynak még jobban ment, egyetlen hiba elég volt neki, hogy nyerjen ellenem. A tajvani judós Japánban edz, magas, kellemetlen ellenfél, készültünk is a várható dobására, de egy kicsi hiányzott, hogy ki tudjak fordulni belőle. Utána már nagyon jól védekezett. Sajnálom, hogy így alakult“ — nyilatkozta Karakas Hédi, aki láthatóan igen nehezen (vagy egyáltalán nem) dolgozta fel a történteket.



Ungvári Miklósnak a 73 kilogrammban Hédinél szerencsésebb volt a sorsolása, abból a szempontból, hogy náluk harmincöt induló volt, de a Közgép-Ceglédi VSE judósa csak a legjobb tizenhat közé jutásért kezdett, méghozzá a portugál Nuno Saraiva ellen. Saraiva is huszonkét éves (tizenhárom évvel fiatalabb Unginál), pillanatnyilag a 39. helyen áll a világranglistán, nyert már junior-világbajnoki bronzérmet, két felnőtt GP-érmet. Még sosem meccselt a magyar klasszissal…

Miki pedig bizonyította, hogy még mindig óriási harcos! Remekül kezdett, a portugálnak pillanatai sem voltak. Az elején még a magyar judós kapott egy intést, de aztán jukóval előnybe került, és minden rutinját latba vetve a földharchelyzetekkel múlatta az időt. Az utolsó ilyen akcióval sikerült is leszorítania Saraivát, s bár a küzdelmi idő már véget ért, a leszorítás ment tovább, egészen a vazariig. Remek rajt!

„Majd a végén“ — hárította el az újságírók érdeklődését Bíró Tamás, a ceglédiek edzője. Azt kívántuk, hogy nagyon későn legyen vége ennek a napnak... Ha hiszik, ha nem, Hédi öve ekkor már két győztes meccsen volt túl! Ungvári Miklós fekete övével szemben valami kifogása volt a versenybíróságnak, így olimpiai ezüstérmesünk kénytelen volt cserélni. Karakas Hédiét kérte kölcsön, s az öv szerencsét hozott… Persze, nagyon gyorsan tegyük hozzá: ez a siker nem a szerencsén múlt. ezért megdolgoztak.



Következett Miklós nyolcaddöntője, a holland Dex Elmont ellen. Ő is fiatalalabb a ceglédi judósnál, de csak három évvel, vagyis már a holland is rutinos „motorosnak“ számít. Hasonlóan jó eredményei vannak, mint Ungvári Miklósnak, nyert Európa-bajnokságot, van három világbajnoki érme, abból kettő ezüst. De nagy versenyen dobogón utoljára tavaly márciusban állt, az dién minden győzelmére jutott egy vereség is. Kettejük párharcában négy-háromra Miki vezetett, igaz, a tavalyelőtti és a tavalyi Európa-bajnokságon Elmont volt a jobb...

A magyar judós aztán újabb fantasztikus győzelmet aratott! Az elejétől kezdve irányította, kézben tartotta a meccset, belefért, hogy tévesen jukót ítéljenek ellene (ezt később visszavonták), hogy az ellenfelet fél perccel a vége előtt egy intéssel visszahozzák a meccsbe. Miki nem várta meg az aranypontos hosszabbítást, az öt percbe még belefért egy parádés ippon… Így Ungvári Miklós is bejutott a legjobb nyolc közé!

Az elődöntőért az azeri Orujovval mérkőzött. Orujov huszonnégy éves, Európa-bajnok, pillanatnyilag második a világranglistán, de volt már első is. Pazar eredménysora van, Ungvári Miklós ellen kettő-egyre vezetett, igaz, kétszer a bakui viadalon nyert az azeri sportoló, 2013-ban viszont Miki volt jobb a világbajnokságon, éppen itt, Rióban…

Sajnos most nem sikerült ismételni, de megítélésünk szerint ebben a bíró is ludas, Ungvári Miklós lábszárátforgatásos indítását úgy értelmezte, hogy Orujovnak is köze volt hozzá, ezért a hátára vetődő Ungvári ellen vazarit adott. Az erejével elkészülő azerit ráadásul csak nem akarta meginteni, hiába menekült és alibizett, sikerült kihúznia a meccs végéig.

Miki a vigaszágon javíthatott, a Pán-amerikai bajnok amerikai Nicolas Delopopolo várt rá. Nick Delpopolo huszonhét éves, montenegrói születésű. Leginkább azzal vívta ki a világsajtó figyelmét, hogy a 2012-es londoni olimpián (ahol a hetedik helyen zárt) cannabis-t talált a szervezetében a doppingellenőrzés. Azzal védekezett, hogy az olimpia előtt véletlenül olyan süteményt ehetett, amelyben marihuána volt. Féléves eltiltást kapott. Ungvári Miklóssal eddig egyszer csapott össze, akkor alul maradt.

Ungvári Miki ezúttal is nagyot harcolt, és legközelebb már a bronzéremért léphet tatamira! Az amerikai az egész meccsen látszólag semmit sem csinált, míg Miklós dobásokkal, földharccal próbálkozott. A jobb végül elnyerte jutalmát, bár csupán egyetlen intéssel, de a magyar judós nyert!



A bronzéremért a belgák harminckét esztendős judósa, az Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki bronzérmes Dirk Van Tichelt ellen lépett tatamira Bíró Tamás tanítványa. Van Tichelt régi ismerősünk, a pekingi olimpia előtt ő nyerte meg az Európa-bajnokságot, a későbbiekben gyűjtötte be a két vb-bronzot, az olimpiákat tekintve Pekingben ötödik lett, Londonban viszont nem volt szerencséje. Ungvári Miklóssal korábban kétszer is összecsapott, 2013-ban még ő nyert, tavaly viszont a budapesti Grand Prix-n a magyar versenyző győzelmét hirdették ki.

Egyenlő felek küzdelmét láthattuk az első másfél percben, majd egy földharc szituációban szem előtt maradt Ungvári Miklós karja, amelyet a belga judós könyertelenül ki is használt, s karfeszítéssel megnyerte a küzdelmet. Ceglédi klasszisunk így a londoni ezüstérme után, Rióban a pontszerző ötödik helyen végzett.

„Már este viszketett az orrom és a szemem, gondoltam, lehet, hogy bosszús leszek, hát ez az ötödik hely tényleg bosszúságot okozott. Egyszerűen kicsit kihagytam fejben, nem tudom, hogyan történt, hogy pont ott, földharcban győznek le, ami az én erősségem. Nem is tudom, hogyan hagyhattam ilyen bután ott a karomat. Nagyon köszönöm az edzőimnek, Katics Lászlónak és Bíró Tamásnak az egész hosszú felkészülést. Nagyon sokat súrlódtunk az edzőmmel az elmúlt hetekben, hónapokban, ő inkább edzéspárti volt, én néha úgy éreztem, hogy elég, fel tudom szívni magam. Kicsit fáradtan érkeztem Rióba, de sikerült összeszednem magam. A negyedik olimpiámon ezzel az ötödik hellyel most nem igazán tudok mit kezdeni, leginkább ez az elveszített bronzmeccs fájdalmas” — mondta Ungvári Miklós, aki válogatottunk első olimpiai pontszerzője lett Rio de Janeiróban, majd hozzátette, kell neki néhány hónap, mire feldolgozza a történteket és dönt az esetleges folytatásról.

 

OLIMPIAI HELYEZÉSEINK

ARANYÉRMES (1)
Kovács Antal (1992, Barcelona)
EZÜSTÉRMES (3)
Hajtós Bertalan (1992, Barcelona)
Csák József (1992, Barcelona)
Ungvári Miklós (2012, London)
BRONZÉRMES (5)
Tuncsik József (1976, Montreal)
Kincses Tibor (1980, Moszkva)
Ozsvár András (1980, Moszkva)
Csősz Imre (1992, Barcelona)
Csernoviczki Éva (2012, London)
ÖTÖDIK HELYEZETT (11)
Hetényi Antal (1972, München)
Szepesi István (1980, Moszkva)
Bujkó Tamás (1988, Szöul)
Hajtós Bertalan (1988, Szöul)
Dubovszky István (1988, Szöul)
Wágner József (1992, Barcelona)
Csák József (1996, Atlanta)
Kovács Antal (1996, Atlanta)
Karakas Hedvig (2012, London)
Joó Abigél (2012, London)
Ungvári Miklós (2016, Rio de Janeiro)
HETEDIK HELYEZETT (11)
Szabó Ferenc (1972, München)
Csák József (1988, Szöul)
Gyáni János (1988, Szöul)
Gránicz Éva (1992, Barcelona)
Hadfi Dániel (2008, Peking)
Csernoviczki Éva (2008, Peking)
Baczkó Bernadett (2008, Peking)
Mészáros Anett (2008, Peking)
Bor Barna (2012, London)
Csernoviczki Éva (2016, Rio de Janeiro)
Karakas Hedvig (2016, Rio de Janeiro)



Olimpia, Rio de Janeiro

FÉRFIAK

73 KG (34 induló)
1. Ono Sohej (japán)
2. Rustam Orujov (azeri)
3. Lasa Savdatuasvili (grúz)
3. Dirk Van Tichelt (belga)
5. UNGVÁRI MIKLÓS (Közgép-Ceglédi VSE)
5. Muki Sagi (izraeli)
7. Nicholas Delpopolo (amerikai)
7. Gyenyisz Jarcev (orosz)

NŐK

57 KG (22 induló)
1. Rafaela Silva (brazil)
2. Samiya Dorjsuren (mongol)
3. Macumoto Kaori (japán)
3. Telma Monteiro (portugál)
5. Corina Caprioriu (román)
5. Lien Csen-jing (tajvani)
7. KARAKAS HEDVIG (BHSE)
7. Pavia Automne (francia)

 

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
73 KG. 1. forduló:
Ungvári Miklós erőnyerő. 2. forduló: Ungvári Miklós–Nuno Saraiva (portugál) 7–0. 3. forduló: Ungvári Miklós–Dex Elmont (holland) intéssel 1–0. Negyeddöntő: Ungvári Miklós–Rustam Orujov (azeri) 0–7. A vigaszágon: Ungvári Miklós–Nickolas Delpopolo (amerikai) intéssel 1–0. A 3. helyért: Ungvári Miklós–Dirk Van Tichelt (belga) 0–10
NŐK
57 KG. 1. forduló:
Karakas Hedvig–Rusana Nurjavova (türkmén) 10–0. 2. forduló: Karakas Hedvig–Catherine Beauchemin-Pinard (kanadai) intéssel 1–0. Negyeddöntő: Karakas Hedvig–Rafaela Silva (brazil) 0–7. A vigaszágon: Karakas Hedvig–Lien Csen-jing (tajvani) 0–7

 

 


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Gombkötő Roland
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás)