A mexikói Guadalajarában megrendezett World Masters-viadalon ötvenegy ország 231 judósa lépett tatamira. A mieink közül Karakas Hedvig bronzérmet szerzett, Bor Barna pedig az ötödik helyen végzett.




Az első versenynapon lépett tatamira a BHSE 57 kilogrammos versenyzője, Karakas Hedvig, aki a kedvező sorsolásnak köszönhetően rögtön a negyeddöntőben kezdett, sajnos nem túl jól. Toncs Péter tanítványa bár jukóval vezetett Lien Csen-ling ellen, végül a tajvani judós jött ki győztesen a küzdelemből. A vigaszágon, majd a bronzéremért zajló csatában is az intések domináltak, mindkétszer Karakas Hedvig gyűjtötte a kevesebbet, így a nap végén felállhatott a dobogó alsó fokára. Ez a bronzérem csaknem egyenértékű egy Grand Prix-arannyal, Karakas Hedvig kétszáznyolcvan ponttal gazdagodott.

A szombati versenynapon Csoknyai Lászlóért szoríthattunk a 81 kilogrammos súlycsoportban. Nem sokáig, ugyanis a mongol Dagvasuren Nyamsuren rögtön az első mérkőzésen minimális, intésnyi különbséggel ejtette ki az Atomerőmű SE versenyzőjét.

Szintén a második napon lépett tatamira Barbara Matic, akiért legalább annyira szorítottunk, mint honfitársainkért. Sajnos a sorsolás nem kedvezett az ifjú tehetség számára, a súlycsoport nagyágyúja, Kim Polling várt rá az első összecsapáson. A papírforma érvényesült, a holland klasszis ipponnal győzte le a horvát versenyzőt, ami számunkra azt jelentette, hogy Gercsák Szabina kontinentális kvótája végérvényesen elúszott.

Vasárnap a kvalifikációs időszak egyik legjobb hajráját bemutató 100 kilogrammos Cirjenics Miklós sem járt sikerrel Mexikóban, az egyiptomi Ramadan Darwish állta útját a további pontszerzésben.





Hangyási László harmadik versenyzője Bor Barna kitűnően, két ippongyőzelemmel menetelt be az elődöntőbe, ahol az izraeli Or Sasson egyetlen jukóval jobbnak bizonyult nála. Az ASE óriása a bronzmérkőzésen már nem tudott kiállni a japán Haraszava Hiszajosi ellen, így meg kellett elégednie az ötödik helyezéssel és az érte járó száznegyven ponttal.

Az éremtáblázat élén Japán (5 arany, 0 ezüst, 2 bronz), Azerbajdzsán (2, 0, 2) és az Egyesült Államok (2, 0, 0) végzett. Magyarország egy bronzéremmel és egy ötödik helyezéssel a tizenkilencedik helyig jutott.

Immár nincs több verseny az IJF naptárában, amelyen kvalifikációs pontokat lehetne gyűjteni az augusztusban kezdődő riói olimpiára. Az indulók listája május 31-én válik hivatalossá.


WORLD MASTERS, GUADALAJARA


FÉRFIAK

60 KG (16 induló)
1. Orkhan Safarov (azeri)
2. Vincent Limare (francia)
3. Kim Von Dzsin (dél-koreai)
3. Amartuvshin Dashdavaa (mongol)
5. Boldbaatar Ganbat (mongol)
5. Walide Khyar (francia)
7. Bekir Ozlu (török)
7. Dijorbek Urozbojev (üzbég)

66 KG (17 induló)
1. An Baul (dél-koreai)
2. Tumurkhuleg Davaadorj (mongol)
3. Golan Pollack (izraeli)
3. Nijat Shikhalizada (azeri)
5. Kamal Kan-Magomedov (orosz)
5. Sergiu Oleinic (portugál)
7. Eduardo Araujo (mexikói)
7. Takadzso Tomofumi (japán)

73 KG (17 induló)
1. Hasimoto Soicsi (japán)
2. Odbayar Ganbaatar (mongol)
3. Rustam Orujov (azeri)
3. Gyenyisz Jarcev (orosz)
5. An Csang Rim (dél-koreai)
5. Sagi Muki (izraeli)
7. Mirali Saripov (üzbég)
7. Dirk Van Tichelt (belga)

81 KG (17 induló)
1. Travis Stevens (amerikai)
2. Joachim Bottieau (belga)
3. Roman Musztopulosz (görög)
3. Mohamed Abdelaal (egyiptomi)
5. Alan Kubecov (orosz)
5. Dagvasuren Nyamsuren (mongol)
7. Sirazudin Magomedov (orosz)
7. Ivan Felipe Silva Morales (kubai)
CSOKNYAI LÁSZLÓ (Atomerőmű SE) helyezetlen

90 KG (16 induló)
1. Baker Masu (japán)
2. Kuszen Kalmurzajev (orosz)
3. Mihael Zgank (szlovén)
3. Marcus Nyman (svéd)
5. Axel Clerget (francia)
5. Iliasz Iliadisz (görög)
7. Ciril Grossklaus (svájci)
7. Mammadali Mehdiyev (azeri)

100 KG (17 induló)
1. Elmar Gasimov (azeri)
2. Cyrille Maret (francia)
3. Martin Pacek (svéd)
3. Lukas Krpálek (cseh)
5. Jose Armenteros (kubai)
5. Lyes Bouyacoub (algériai)
7. Ramadan Darwish (egyiptomi)
7. Michael Korrel (holland)
CIRJENICS MIKLÓS (Atomerőmű SE) helyezetlen

+100 KG (17 induló)
1. Daniel Natea (román)
2. Or Sasson (izraeli)
3. Haraszava Hiszajosi (japán)
3. Roy Meyer (holland)
5.
BOR BARNA (Atomerőmű SE)
5. Ushangi Kokauri (azeri)
7. Faicel Jaballah (tunéziai)
7. Aslan Kambiev (orosz)


NŐK

48 KG (17 induló)
1. Kondo Ami (japán)
2. Sarah Menezes (brazil)
3. Julia Figueroa (spanyol)
3. Marina Cserniak (ukrán)
5. Dilara Lokmanhekim (török)
5. Dzsong Bo Kjong (dél-koreai)
7. Dayaris Mestre Alvarez (kubai)
7. Urantsetseg Munkhbat (mongol)

52 KG (17 induló)
1. Nakamura Miszato (japán)
2. Natalja Kuzutyina (orosz)
3. Annabelle Euranie (francia)
3. Odette Giuffrida (olasz)
5. Erika Miranda (brazil)
5. Andreea Chitu (román)
7. Gili Cohen (izraeli)
7. Ma Jing-nan (kínai)

57 KG (17 induló)
1. Sumiya Dorjsuren (mongol)
2. Helene Receveaux (francia)
3. KARAKAS HEDVIG (BHSE)
3. Kim Dzsan Di (dél-koreai)
5. Catherine Beauchemin-Pinard (kanadai)
5. Lien Csen-ling (tajvani)
7. Marti Malloy (amerikai)
7. Nekoda Davis (brit)

63 KG (17 induló)
1. Tasiro Miku (japán)
2. Juul Franssen (holland)
3. Jang Csün-hszia (kínai)
3. Anicka van Emden (holland)
5. Kathrin Unterwurzacher (osztrák)
5. Tserennadmid Tsend-Ayush (mongol)
7. Busra Katipoglu (török)
7. Jekatyerina Valkova (orosz)

70 KG (17 induló)
1. Kim Polling (holland)
2. Bernadette Graf (osztrák)
3. Yuri Alvear (kolumbiai)
3. Kim Szong Jon (dél-koreai)
5. Naranjargal Tsend Ayush (mongol)
5. Sally Conway (brit)
7. María Perez (Puerto Ricó-i)
7. Maria Portela (brazil)

78 KG (16 induló)
1. Kayla Harrison (amerikai)
2. Mayra Aguiar (brazil)
3. Natalie Powell (brit)
3. Guusje Steenhuis (holland)
5. Zhang Zhehui (kínai)
5. Gemma Gibbons (brit)
7. Assunta Galeone (olasz)
7. Viktorija Turksz (ukrán)

+78 KG (17 induló)
1. Idalys Ortiz (kubai)
2. Ma Sziszi (kínai)
3. Larisza Cserics (bosnyák)
3. Jamabe Kanae (japán)
5. Szvitlana Jaromka (ukrán)
5. Nihel Cheikh Rouhou (tunéziai)
7. Maria Suelen Altheman (brazil)
7. Tessie Savelkouls (holland)

A magyarok eredményei
FÉRFIAK.
81 KG. 1. forduló:
Csoknyai László erőnyerő. 2. forduló: Csoknyai László–Dagvasuren Nyamsuren (mongol) intéssel 0–1.
100 KG. 1. forduló:
Cirjenics Miklós erőnyerő. 2. forduló: Cirjenics Miklós–Ramadan Darwish (egyiptomi) 0–7.
+100 KG. 1. forduló: Bor Barna erőnyerő. 2. forduló: Bor Barna–Andrej Volkov (orosz) 10–0. Negyeddöntő: Bor Barna–Faicel Jaballah (tunéziai) 10–0. Elődöntő: Bor Barna–Or Sasson (izraeli) 0–5. A 3. helyért: Bor Barna–Haraszava Hiszajosi (japán) 0–10.

NŐK.
57 KG. 1. forduló:
Karakas Hedvig erőnyerő. 2. forduló: Karakas Hedvig erőnyerő. Negyeddöntő: Karakas Hedvig–Lien Csen-ling (tajvani) 0–10. A vigaszágon: Karakas Hedvig–Nekoda Smythe-Davis (brit) intéssel 1–0. A 3. helyért: Karakas Hedvig–Catherine Beauchemin-Pinard (kanadai) intéssel 1–0.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Horváth György
Fotó: IJF, Gabriela Sabau)