A Magyar Judószövetség bíróbizottsága jelölő gyűlést hív össze október 14-én az UTE-termében, közvetlenül az ifjúsági csapatbajnokságot követően.
A jelölőgyűlésen az MJSZ bírói vizsgával és érvényes tagkönyvvel rendelkező tagjai vehetnek részt (a jogosultság a gyűlés előtt ellenőrzésre kerül, tagkönyv szükséges).
„Mint tudjátok, az olimpia után tisztújításra kerül sor, így a bíróbizottság igazgatói és igazgató-helyettesi tisztsége is újra választásra kerül az év végén sorra kerülő közgyűlésen. A bíróbizottságnak erre a közgyűlésre kell jelöltet állítania – írta levelében dr. Eleki Zoltán.
– Jelöltet bármelyik részvételre jogosult bíró állíthat október 13-án 20.00 óráig, a BB igazgató-helyettesnek küldött
A gyűlésen szavazatszámláló bizottság felállítására kerül sor, ismertetésre kerül a jelöltek személye, nyilatkozatuk, majd sor kerül a titkos szavazásra. Az egyes tisztségekre külön kell jelöltet állítani. A szavazás alapján az lesz adott tisztségre a BB jelöltje, aki a legtöbb szavazatot kapta (egyszerű többség). Ha két vagy több jelöltre egyforma számú szavazat érkezett, és nincs visszalépő, csak az ő részvételükkel meg kell ismételni a szavazást.
A BB vezetése kér benneteket, hogy minél többen vegyetek részt a szavazáson!”