Miután a felnőttek az olimpiai érmekért harcoltak Londonban, a juniorokra fontos verseny várt Prágában. Az Európa-kupa viadalon két judósunk is felállhatott a dobogóra.
Őri Felícián (jobbról) az Európa-kupa dobogóján
Igazán erős és népes mezőny várt a prágai indulókra, az európai menőkön kívül a brazil és a dél-koreai válogatott is legjobbjaival érkezett a cseh fővárosba.
A mieink közül a paksi Őri Felícián szerezte a legszebb meglepetést, az Atomerőmű SE 66 kilósa cseh, lengyel, ukrán, holland és brazil judós legyőzésével lett bronzérmes, csak az orosz Kalasov előtt kellett fejet hajtania, pályafutása során először érte el a korosztályos Európa-kupa dobogóját.
A 90 kilogrammosok között tulajdonképpen igazolta a papírformát a KSI SE junior-világbajnoki bronzérmese, Tóth Krisztián ugyanis ukrán, török és hollan ellenfelét is legyőzve jutott el az elődöntőig, ahol a súlycsoport egyik legnagyobb csillaga, az orosz Halmurzajev állította meg. A bronzmérkőzés magyar csatát hozott, az éremért Tóth Krisztián legyőzte a kecskeméti Fogasy Gergőt.
Tóth Krisztián (balról a harmadik) bronzérmes lett Prágában
Fogasy ötödik helye mellett Polyák Krisztina (63, Kecskeméti JC-KESI), Bartha Ákos (55, Miskolci VSC) és Kárpáti Emese (+78, Kaposvári SI) is az ötödik helyen zárt, míg a nehézsúlyúak között Demeter Bendegúz (Kaposvári SI) hetedik lett.
A prágai junior Ek eredményei: KLIKK IDE!
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2012
Gombkötő Roland
Fotó: EJU, Miroslav Petrik)