Ha nem történik változás a sportorvosok képzésében, és anyagi megbecsülésében, akkor a számuk lassan, de biztosan el fogja érni a nullát, írja dr. Hidas Péter, a judo- és röplabdaválogatott orvosa, aki szerint az ötvenes éveikben járó sportorvosok fiatalnak számítanak a szakmában.
“Sportorvosok, sportsebészek csak reménykedünk, hogy a call-center kialakítása csak az első lépés a sportegészségügyi helyzet rendezése felé. A sportot szerető kormányra még rengeteg feladat vár, hogy a sportorvoslás valóban megüsse az európai és észak-amerikai színvonalat.
Szakmánk erkölcsi és anyagi megbecsülése már a múlté. A rendszerváltás előtt leginkább azért volt karrier sportorvosnak lenni, mert el lehetett jutni külföldre. Ennek mind kulturális, mind gazdasági előnyei akkor kiemelkedőek voltak.
Ma már ez nem jelent vonzerőt. Ma már nem elérhetetlen egy repülőút, vagy egy hosszú hétvége bármely európai fővárosban. Más vonzó tényező viszont nem lépett helyébe. Marad a sport szeretete. Képzeljünk magunk elé egy kézilabda-világbajnokságot mondjuk Távol-Keleten.
A sportorvos gyakorlatilag teljesen egyedül, napi huszonnégy órában, három héten át rendelkezésre áll, vizsgál, dönt, kezelést kezd, szükség esetén kórházba juttatja az érintett sportolót, kommunikál az ottani orvosokkal, majd dokumentál, és természetesen mindezért felelősséget vállal. A családjától mindeközben távol van, a rendes munkahelyét, ahol tulajdonképpen pénzt keres, szintén mellőzi.
Ilyen feltételek mellett a sport szeretete már kevés ahhoz, hogy nagyobb számú fiatal orvos válassza ezt a szakterületet. Ha nem történik változás a sportorvos képzésben, illetve annak erkölcsi illetve anyagi megbecsülésében, akkor a sportorvosok száma lassan, de biztosan el fogja érni a nullát.
A régi nagy öregek, sportorvos példaképeink, akiktől tanultunk, mára hetven év feletti kollégák. Mi, negyven-ötvenesek fiatalnak számítunk. Csináljuk, mert szeretjük a sportot, megszerettük ezt a közeget, ismerős területen mozgunk, ismerjük a sportvezetőket, sportolókat, egyeseket gyerekkoruktól.
Más vonzerőt már mi is nehezen találunk. Egyszerűen nincs utánpótlás. Vidéki csapatoknál, de néhány válogatottnál is sok helyen sportszakorvosi képesítés nélküli „sportorvosok” végzik a munkát, sokszor baráti szívességből. Néhány esetben a gyakorlat valamelyest helyettesítheti a szakvizsgát, de honnan és kitől szerzi valaki a gyakorlatot, ha nincs a környékén senki, aki bevezetné a szakmába?
És még egy, az egészségügy ernyője alá tartozó terület, ami hiányzik: a megfelelő, nemzetközi szintű rehabilitációs háttér. Sokan úgy gondolják, a sebész elvégzi a műtétet, és a sportoló máris fut az olimpia, világbajnokság, világkupa felé. A műtét után egy kitűnő sportrehabilitáció gyorsíthat a gyógyuláson. Sőt, amennyiben rendelkezésre állnak a legújabb eszközök, a megfelelő tudású terapeutákkal, akkor sok esetben a műtétek is elkerülhetőekké válhatnak.
Egy biztos, nem elég egy jókezű sebész, egy jól időzített, legmodernebb technikával elvégzett műtét, ha az utána következő rehabilitáció nem megfelelő. Sok sportolóval is nehéz megértetni, hogy a rehabilitáció nem azért van, hogy foglalkoztassuk a terapeutákat. Ennek pontos algoritmusa van, mikor, milyen izmokat, ízületeket, milyen fokban lehet és kell mozgásba hozni, mikor, mennyire terhelhető a sportoló.
Jól képzett sport-fizioterapeuták nélkül lehetetlen komoly eredményt elérni. Pillanatnyilag e területen is nagy az űr.
Dr. Hidas Péter,
a magyar judo-, és röplabdaválogatott orvosa
az Európai Judo Szövetség Orvosi Bizottságának tagja”
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2012
Forrás: Index
Fotó: Vörösvári Újság)
