Szombaton és vasárnap Moszkvában rendezik meg az esztendő második Grand Slam-viadalát. Az oroszországi viadalon négy magyar versenyző lép tatamira. ÉLŐ EREDMÉNYEK
Mészáros Anett (balról a második) moszkvai Grand Slam-győzelme 2010-ben
Negyvenegy ország 234 judós jelezte részvételi szándékát a hétvégi Grand Slam-tornára, ami jelentős létszámbeli visszaesést jelent az egy évvel korábbi létszámhoz képest (63/458). Mindez jelzi: véget ért az olimpiai kvalifikációs sorozat, a világ legjobb judósai már a közelgő ötkarikás játékokra fókuszálnak – sokan közülük éppen Moszkvát választották a felkészülés következő állomásának.
Teljes létszámmal, vagyis ötvenhat indulóval képviselteti majd magát az orosz válogatott, de a teljes japán férfi olimpiai válogatott is tatamira lép majd, vagyis a színvonalra aligha lehet majd panasz.
A magyar színeket a tavalyi tizenegy indulóval szemben ezúttal négy judósunk képviseli, valamennyien a Honvéd-Kipex versenyzői. Nagy várakozás övezi a hosszú kihagyás után visszatérő Mészáros Anett szereplését: a négyszeres vb-érmes, Európa-bajnok klasszis legutóbb tavaly októberben Abu-dzabiban küzdött nemzetközi versenyen.
„Nagy öröm számomra, hogy végre újra versenyezhetek, nagyon várom már Moszkvát. A 78 kilósok között indulok majd, ahol érmet akarok szerezni. Igaz, többen is ezzel a céllal indulnak majd” – mondta Mészáros Anett, aki két évvel ezelőtt éppen Moszkvában szerezte meg a magyar judósport első Grand Slam-aranyérmét.
A MOSZKVAI GRAND SLAM-TORNÁN RÉSZTVEVŐ MAGYAR CSAPAT
Férfiak. 66 kg: Zámbori Bence (Honvéd-Kipex), Gorjánácz Zsolt (Honvéd-Kipex). 100 kg: Cirjenics Miklós (Honvéd-Kipex)
Nők. 78 kg: Mészáros Anett (Honvéd-Kipex)
MOSZKVAI MAGYAR TÖRTÉNELEM
Megannyi szép emlék fűzi a magyar judót az orosz fővároshoz, elég csaknem három évtizednyit visszatekerni az időben: a moszkvai olimpia tesztversenyén, az előolimpiai „Szpartyakiádon” már volt magyar érmes: Ozsvár András a dobogó harmadik fokára állhatott az abszolút kategóriában, akárcsak egy évvel később az olimpián, ahol rajta kívül a 60 kilós Kincses Tibor is bronzérmes lett.
Három esztendővel később, 1983-ban Moszkva adott otthont a világbajnokságnak, amelyen Bujkó Tamás közel járt a győzelemhez (végül a szovjet Tlecserinek „kellett” nyernie), a 65 kilogrammos magyar csillag ezüstérmes lett, míg Ozsvár „szokásához híven” helyet követelt magának a dobogó harmadik fokán.
1986-ban – nem kevés álszentséggel – az akkor még nem omladozó kommunizmus legerősebb bástyája látta vendégül a Jóakarat Játékok résztvevőit: a judósok versengésében Bujkó Tamás bronzérmet nyert.
Az A-kategóriás versenyek történetéből 1999-ből jegyzik az első magyar érmet, akkor Kovács Antal (100 kg) lett második. Az első magyar olimpiai és világbajnok egy évvel később harmadik, 2003-ban pedig már első lett, de van egy érme 2001-ből is, az ugyancsak Moszkvában megrendezett pénzdíjas GP-n a kanadai Nicolas Gill mögött lett második.
A moszkvai GP-k – igen rövid – történetében akad egy másik magyar érmes is, 2002-ben az újdonsült Európa-bajnok Ungvári Miklós (66 kg) harmadik lett a késő őszi meghívásos versenyen. 2004-ben az egyetemi és főiskolai világbajnokság helyszíne is Moszkva volt – kiugró magyar sikerekkel: Ungvári Miklós arany-, Braun Ákos (73 kg) bronzérmet szerzett, alig egy évvel később Kairóban, a „nagy” világbajnokságon ugyanők szereztek érmeket, “igazságosan” megfordítva az arányt.
2006-ban aztán a Szuper Világkupán is taroltak a magyarok: Ungvári Miklós és az azóta tragikus körülmények között elveszített Perge Ilona győzelmének és Baczkó Bernadett bronzérmének köszönhetően küldöttségünk Oroszország és Franciaország mögött a harmadik helyen végzett az éremtáblázaton, igazi judós nagyhatalmakat lepipálva.
Egy évvel később a Moszkva-specialista Ungvári Miklós a dobogó haramdik fokáig jutott, s először állt az orosz pódiumon a későbbi világbajnoki ezüst- és bronzérmes Mészáros Anett.
Négy évvel ezelőtt csak két versenyzőnk utazott Moszkvába, mindketten helyezetlenül zártak, utána viszont valósággal parádéztak a mieink: 2009-ben öten, 2010-ben négyen szereztek érmet – köztük volt a magyar judo első Grand Slam-aranya is, amelyet Mészáros Anett nyakába akasztottak! Tavaly népes csapatunk indult harcba az olimpiai kvalifikációs pontokért, közülük Joó Abigél a dobogó második fokára állhatott a 78 kilogrammosok között. Ugyanerre a súlycsoportra vasárnap is nagyon figyelünk majd…
A MAGYAR ÉRMESEK ÉS HELYEZETTEK
2011, Grand Slam, Moszkva:
2. Joó Abigél (78 kg)
5. Karakas Hedvig (57 kg)
5. Bor Barna (+100 kg)
2010, Grand Slam, Moszkva:
1. Mészáros Anett (70 kg)
2. Bor Barna (+100 kg)
3. Ungvári Miklós (66 kg)
3. Joó Abigél (78 kg)
2009, Grand Slam, Moszkva:
2. Karakas Hedvig (57 kg)
3. Ungvári Miklós (66 kg)
3. Ungvári Attila (73 kg)
3. Bor Barna (+100 kg)
3. Csernoviczki Éva (48 kg)
2008, Szuper Világkupa, Moszkva:
–
2007, Szuper Világkupa, Moszkva:
3. Ungvári Miklós (66 kg)
3. Mészáros Anett (70 kg)
5. Baczkó Bernadett (57 kg)
7. Bor Barna (+100 kg)
2006, Szuper Világkupa, Moszkva:
1. Ungvári Miklós (66 kg)
1. Perge Ilona (48 kg)
3. Baczkó Bernadett (57 kg)
5. Bor Barna (+100 kg)
2005, Szuper Világkupa, Moszkva:
–
2004, Szuper A-kat. verseny, Moszkva:
3. Ungvári Miklós (66 kg)
5. Nagy Viktória (52 kg)
7. Neu Gábor (66 kg)
2003, Szuper A-kat. verseny, Moszkva:
1. Kovács Antal (100 kg)
5. Braun Ákos (73 kg)
7. Neu Gábor (66 kg)
2002, Szuper A-kat. verseny, Moszkva:
–
2000, A-kategóriás verseny, Moszkva:
3. Kovács Antal (100 kg)
5. Csősz Imre (+100 kg)
1999, A-kategóriás verseny, Moszkva:
2. Kovács Antal (100 kg)
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2012
Gombkötő Roland
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás)