A „Magyar Judóért Aranyfokozat” kitüntetést vehette át vasárnap prof. dr. Dézsi Csaba András győri kardiológus főorvos, hatodik dan övfokozattal rendelkező judómester, a Magyar Judószövetség általános alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja.
 


A professzor a budapesti körcsarnokban a 49. Hungária Judo Női Világkupa vasárnapi döntői előtt dr. Tóth Lászlótól, a Magyar Judószövetség elnökétől a judósport területén végzett kiemelkedő munkájáért vehette át a kitüntetést.

Dézsi Csaba András 1970-ben a Győri Dózsa szakosztályában kezdett el judózni.

„Eleven gyerek voltam, a szüleim abban bíztak, ott majd rendesen kimozgom magamat – emlékszik visssza a kezdetekre, majd hozzáteszi: – leragadtam ennél a sportnál, ez ugyanis életforma is, nem lehet abbahagyni.”

S hogy ez mennyire így van, jól mutatja, hogy élete legnagyobb judóeredményét 2000-ben érte el: megnyerte az orvosvilágbajnokságot. Jelenleg a sportág sikerén munkálkodik.



„A sportág számára is kedvező, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt is győri, nem kell hát a fővárosba menni lobbizni a judóért” – jegyzi meg, s hozzáteszi sok segítséget kapnak tőle.

Az olimpiai kilátásokról annyit mond: sohasem volt ennyire egyységes a csapat, mindenkiben benne van egy olimpiai érem lehetősége.

 

 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!

(Judoinfo.hu 2012
Forrás: Győr Plusz)