Bevallottan feszélyezte, hogy ő volt a Hungária-kupa plakátján, de Joó Abigél végül is megszolgálta a bizalmat: az 57 ország judósait felvonultató viadalon – amely az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik állomása is volt – bronzérmes lett a 78 kilogrammos súlycsoportban.


Joó Abigél (jobbról) a Hungária-kupa dobogóján


A még csak huszonegy éves, de 2010-ben Bécsben már felnőtt Európa-bajnoki címet szerzett Joó Abigél vasárnap a Körcsarnokban legyőzte a pekingi ötkarikás játékokon ezüstérmes kubai Castillót is, s mivel a többi magyar versenyző korán búcsúzott, egyedül mentette meg a válogatott becsületét.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a négy, már olimpiai résztvevőnek tekinthető judósunk közül a kétszeres vb-ezüstérmes Mészáros Anett (70 kg) térdsérülése után még a lábadozás időszakában nem lépett szőnyegre, a háromszoros Eb-ezüstérmes, vb-harmadik Csernoviczki Éva (48) pedig a sűrű versenyprogramja miatt hagyta ki a viadalt.

Az ugyancsak vb-bronzérmes Karakas Hedvig az 57 kilogrammban az első mérkőzésén vereséget szenvedett, az ő kiesése kellemetlen meglepetés volt. A Magyar Judószövetség vezetése is megkönnyebbülhetett, amikor Joó Abigél a 78 kilogrammos kategória első bronzmeccsén legyőzte a kanadai Roberge-et.

– Nagy teher volt, hogy ha ránézett a Hungária-kupa plakátjára, onnan saját maga köszönt vissza? S ehhez még hozzávehetjük, hogy a többi magyar versenyző szombaton és vasárnap is korán búcsúzott.
– Igen, mindkettő plusz teher volt rajtam, s miután szombaton Hédi kiesett, egyértelmű volt, hogy tőlem várják a jó eredményt. De igyekeztem magam nyugtatgatni, hogy akkor sem dől össze a világ, ha nekem sem sikerül érmet szereznem. Szerencsére azonban sikerült.

– A bronzzal mennyire elégedett?
– Az biztos, hogy most sokkal jobban szerepeltem, mint az előző három versenyemen, mert azokon összesen egy meccset nyertem. Így most éppen háromszor annyit. Sajnos a döntőbe jutásért az orosz Moszkaljuktól kikaptam, ami bosszant, mert korábban kétszer találkoztunk, és mind a kétszer én nyertem. Most nem jött össze a győzelem, de van ilyen. A harmadik helynek is örülök, mert már kezdtem elkenődni, hogy semmi sem sikerül. Ez a bronzérem nagyon jót tett a lelkemnek, kellett ahhoz, hogy visszajöjjön az önbizalmam.

– Előrenézve az olimpiára, a Hungária-kupának mi a legfőbb tanulsága?
– Folyamatosan tanulok új technikákat, de más az, ha ezeket edzéseken gyakorlom küzdelmekben, illetve ha versenyen próbálom alkalmazni. Ebben már benne van a rizikó, így át kell törni egy pszichés gátat, hogy éles meccsen is el merjem vállalni a dobás indítását. Ezt a gátat igyekeztem most is áttörni, de tanulság, hogy még ezen a téren is van hova előrelépnem.

– Az elkövetkezendő hetekben milyen versenyeken indul?
– A hét végén jön a düsseldorfi Grand Prix, április végén pedig indulok a cseljabinszki Európa-bajnokságon. Az Eb-vel lezárul a kvalifikáció, ám természetesen utána az olimpiáig még részt veszek versenyeken.

– Egy közösségi portálon megosztotta, hogy január végén Londonban volt. Edzőtáborban vagy szabadságon?
– Tulajdonképpen egyszerre mindkettőn. Kimentem meglátogatni egy kint élő judós barátnőmet, Szögedi Szandrát, és én is bejelentkeztem edzésre, ahova ő jár. De ki is kapcsolódtam, kószáltam a városban, és rengeteget fényképeztem. Mivel iskolába járok, és február elején megkezdődött a félév, ez volt az utolsó lehetőségem arra, hogy egy kis szabadságot még engedélyezzek magamnak.

 

 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!

(Judoinfo.hu 2012
Forrás: Magyar Nemzet,
Fábik Tibor írása
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás)