Húsz ország mintegy négyszáz fiatal versenyzője vesz részt a Magyar Diáksport szövetség (MDSZ) szervezésében Budapesten sorra kerülő iskolai küzdősport-világbajnokságon (ISF World Schools Combat Games), amely vasárnaptól jövő péntekig tart.




Az esemény sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a BOK Csarnokban és a Körcsarnokban négy sportágban – birkózás, judo, karate, tekvandó – versenyeznek majd a tizenhárom–tizennyolc éves sportolók. Az első vb-t 2017-ben az indiai Agrában rendezték meg, hat ország 227 versenyzőjének részvételével. A mostani, lényegesen magasabb létszám mutatja a vb azóta megnőtt népszerűségét.

„Ez az esemény közel áll a szívemhez, különösen fontos számomra, mert ez volt az első előterjesztés, amit az államtitkárságon én indítottam el útjára, egykori öttusázó társam, Balogh Gábor MDSZ-elnök kérésére” – mondta Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár. Kiemelte: az MDSZ-szel közösen több sikeres rendezvényen vannak túl, és ezúttal is bízik a hasonlóan remek rendezésben.

Balogh Gábor emlékeztetett: ez már a harmadik nagy nemzetközi esemény lesz az elnöksége alatt – korábban mezei futásban és úszásban rendeztek iskolai vb-t –, ám az eddigiek közül a küzdősport a legösszetettebb. Kiemelte: ezzel a vb-vel csatlakoztak a Budapest Európa Sportfővárosa 2019 rendezvénysorozathoz. „Sok fiatal számára ez lesz az első rangos megméretés, amely meghatározhatja pályafutásának további alakulását, ezért is fontos, hogy szép élményekkel távozzanak Budapestről – mondta Balogh Gábor. – A küzdősportok iskolai oktatása Magyarországon a hazafias nevelés miatt is nagyon fontos.”

Az érintett sportágak képviselő kiemelték: fiatal versenyzőik számára későbbi karrierjük szempontjából rendkívüli jelentőséggel bír egy hazai rendezésű vb, amelynek nagykövetei Bácsi Péter világ- és Európa-bajnok, valamint Barka Emese Európa-bajnok birkózók lesznek. Bácsi Péter felidézte, hogy 1997-ben indult az első világversenyén, amelyen hamar kiesett ugyan, mégis nagy élmény maradt számára, mert megvalósult egy álma: címeres mezben szerepelhetett. A budapesti vb-n negyvenhét magyar induló lesz, a versenyekre a belépés ingyenes.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Forrás: Magyar Távirati Iroda)