Rendőr judo Európa-bajnokságot rendeznek a hétvégén Győrben, amelyen tizenöt ország legjobb egyenruhásai mérik össze tudásukat. A rangos eseménynek az Olimpiai Sportpark ad otthont, védnöke pedig Borkai Zsolt, Győr polgármestere.




A Magyar Rendészeti Sportszövetség 2015-ben vállalta fel, hogy 2019 májusában megszervezi a rendőr judo Európa-bajnokságot. A helyszín kiválasztásában a sportszövetség segítséget kért a Magyar Judo Szövetségtől, amely vállalta a verseny szakmai lebonyolítását. Az MJSZ javaslatára kérte fel a Magyar Rendészeti Sportszövetség Győr városát és Borkai Zsolt polgármester urat, hogy a sport területén több sikeres világ- és Európa-bajnokságnak otthont adó város lehessen a rendőr Eb helyszíne.

„A felkérést a polgármester úr örömmel elfogadta, sőt, a verseny egyik védnökségét is elvállalta – ezt már Tóth Gabriella rendőr alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője mondta el a Győr+ Média érdeklődésére. – A város támogatásával sikerült helyszínt biztosítani, így az EYOF óta folyamatosan bizonyító multifunkcionális csarnokban, az Olimpiai Sportparkban mérkőznek meg a sportolók. A megyei rendőr-főkapitányság pedig az esemény szervezésében kapott szerepet.”

A rendőr judo Európa-bajnokságra egyébként tizenöt ország százötvenhat versenyzője érkezett a városba, a versenyek pedig péntektől-vasárnapig tartanak. Pénteken és szombaton az egyéni versenyszámok zajlanak majd, férfiak és nők egyaránt a tatamira lépnek. A csapatok összecsapását pedig majd vasárnap, az esemény zárónapján rendezik meg.

A belépés az Eb-re ingyenes. A közönség természetesen magyar rendőrökért is szoríthat a sporteseményen.

„A magyar versenyzők közül azok indulhatnak a hétvégén, akik az elmúlt évben az országos rendőr judoversenyen, illetve a Magyar Judo Szövetség által szervezett civil versenyeken a legjobb teljesítményt nyújtották. A magyar színek dicsőségéért tíz férfi és hat nő harcol, egyéniben és csapatban is” – zárta Tóth Gabriella rendőr alezredes, sajtószóvivő.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Forrás: Győr+)