Publikussá tette a tokiói szervezőbizottság a jövő évi nyári olimpiai játékok menetrendjét. A judo 2020. július 25-én kezdődik és augusztus elsején a csapatversennyel ér véget.




Emlékezetes sikerrel kezdte a londoni olimpiát
Csernoviczki Éva (jobbról) 2012-ben


A tokiói olimpia megnyitó ünnepsége július 24-én, helyi idő szerint este nyolc órakor veszi kezdetét az új nemzeti stadionban. Azonban a softball, és a női labdarúgó-mérkőzések, valamint az íjászok és az evezősök küzdelmei kettő, illetve egy nappal a ceremónia előtt már megkezdődnek.

Az első érmeket a nők 10 méteres légpuska versenyszámának indulói között osztják ki július 25-én. A Tokyo Aquatic Center is ezen a napon nyitja meg kapuit és egészen augusztus 2-ig zajlanak majd itt az események. Az első versenynap érmesei között lesznek a férfi 60 és a női 48 kilogrammos judósok is. A játékok történetében először lesz nyolc napon át programon a judo, a súlycsoportos egyéni küzdelmek mellett először kerül sor a vegyes csapatversenyre.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Úszó Szövetség tavaly kötött megállapodásának következtében az amerikai televíziós óriás, az NBC több mint hétmilliárd dollárért vette meg a nyári és téli olimpiák közvetítési jogait egészen 2032-ig. Ennek következtében több versenyszámot is olyan időpontra kellet rakni, amely egyezik az amerikai fő műsoridő intervallumával.

A szervezők szerint a „szuperszombat” és az „aranyvasárnap” augusztus első két napjára esik, ekkor várható ugyanis a legmagasabb nézői szám mind a televíziók előtt, mind a versenyhelyszíneken. A többi versenynap mellett ezen a hétvégén valóban igazán érdemes lesz figyelemmel követni az eseményeket, ugyanis csaknem ötven versenyszámban kerülnek kiosztásra az érmek, valamint több olyan versenyszám is bemutatkozik, amelyek most először kerültek az a játékok programjába.




Az utcai sportoknak Tokió két ismert kerülete, Aomi és Ariake ad majd otthont, itt debütál a férfi és női 3x3 kosárlabda július 25-én, valamint a gördeszkások versenyeit is itt rendezik meg. Az utcai gördeszka július 26-27-ig tart, a gördeszkaparkban pedig augusztus 5-6. között mutathatják majd be trükkjeiket a deszkások.  BMX és a sportmászás megmérettetéseire is augusztus első hetében kerül sor, ugyancsak a fentebb említett kerületekben.

Szintén új olimpiai sportág a hullámlovaglás, amelyre a curigaszaki tengerparton kerül sor előreláthatólag július 26. és augusztus 2. között, ám ez az időjárási viszonyoktól függően még változhat. Az új sportágak közül a karate mutatkozik be legkésőbb, augusztus 6-án. A „sportok királynőjeként” is emlegetett atlétika eseményei július utolsó napján kezdődnek. A közvetítések miatt a döntők közül kilencet is délelőtt tartanak majd.

A játékok utolsó előtti napján harminc döntőt rendeznek majd, ekkor avatnak bajnokot labdarúgásban, kosárlabdában és baseballban is. Az utolsó nap a férfiak maratoni futásával kezdődik tervek szerint fél hatkor, és a férfi vízilabdások döntőjével zárul majd a program. A részletes program itt­ megtekinthető.



LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság
Fotó: IJF, Gabriela Sabau)