Négy évvel az első Európa Játékok megrendezése után hamarosan ismét Bakura figyel a sportvilág. Az azeri főváros ad otthont július 21. és 27. között a 15. Nyári Európai Ifjúsági Fesztiválnak (EYOF), amelyen tíz sportág százharminc versenyszámában avatnak bajnokot.




Fiúcsapatunk bronzérmes volt a legutóbbi EYOF-on


A multisport-eseményre ötven európai ország mindegyike jelezte részvételét, csaknem háromezer-hatszáz, tizennégy és tizenhét év közötti sportoló versenyez majd az érmekért. A rendezvény sikerét kétezer-ötszáz önkéntes segíti. A megnyitó- és a záróünnepséget a tizenkétezer nézőt befogadó Crystal Hallban rendezik.

Két éve Győr volt az esemény házigazdája, a magyar fiatalok tizenhárom arany-, tizennégy ezüst- és tizennégy bronzérmet szereztek. A rendező ország – a kilenc állandóan a műsoron lévő sportág mellett – egy újat vehet fel a programba; Győrben a kajak-kenu, most a birkózás szerepel majd.



Győrben a judósaink parádésan szerepeltek, az egyéni küzdelmekben a legtöbb érmet szerezték (3 arany, 2 ezüst, 4 bronz), emellett a csapatversenyben is begyűjtöttek egy bronzérmet és egy ötödik helyezést.

A magyar fiatalok atlétikában, birkózásban, judóban, országúti kerékpározásban, teniszben, tornában, úszásban, illetve a lány kézi- és kosárlabda küzdelmeiben állnak rajthoz. A Bakuba uutazó küldöttségben várhatóan csaknem kilencven sportoló kap helyet.

 

Magyar judósok az EYOF-dobogón

Aranyérmes (12)
Csizmadia Eszter (61 kg, 1993, Valkenswaard)
Nagy Viktória (48 kg, 1995, Bath)
Till Regina (52 kg, 1997, Lisszabon)
Szilágyi László (+86 kg, 1997, Lisszabon)
Mészáros Anett (70 kg, 2003, Párizs)
Cserháti Eszter (+70 kg, 2003, Párizs)
Hegedűs Dóra (57 kg, 2005, Lignano)
Maros Barbara (48 kg, 2007, Belgrád)
Pupp Réka (48 kg, 2013, Utrecht)
Feczkó Csanád (50 kg, 2017, Győr)
Szeredás Botond (60 kg, 2017, Győr)
Sipőcz Richárd (+90 kg, 2017, Győr)

Ezüstérmes (9)
Gergely Tamás (71 kg, 1993, Valkenswaard)
Till Regina (52 kg, 1995, Bath)
Nagy Viktória (48 kg, 1997, Lisszabon)
Gáspár Eszter (63 kg, 2005, Lignano)
Juhász Ádám (90 kg, 2005, Lignano)
Polyák Krisztina (63 kg, 2011, Trabzon)
Gercsák Szabina (63 kg, 2013, Utrecht)
Kardos Tímea (44 kg, 2017, Győr)
Tóth Benedek (81 kg, 2017, Győr)

Bronzérmes (16)
Till Barbara (52 kg, 1993, Valkenswaard)
Baczkó Bernadett (52 kg, 2001, Murcia)
Milanovich Dominika (57 kg, 2001, Murcia)
Tóth Lilla (44 kg, 2003, Párizs)
Karakas Hedvig (52 kg, 2005, Lignano)
Batizi Barbara (44 kg, 2009, Tampere)
Fogasy Gergő (81 kg, 2009, Tampere)
Köteles Vivien (57 kg, 2011, Trabzon)
Tamasi Szandra (44 kg, 2015, Tbiliszi)
Tóth Apor (81 kg, 2015, Tbiliszi)
Szigetvári Mercédesz (+70 kg, 2015, Tbiliszi)
Varga Brigitta (48 kg, 2017, Győr)
Özbas Szofi (52 kg, 2017, Győr)
Nerpel Gergely (73 kg, 2017, Győr)
Faragó Petra (+70 kg, 2017, Győr)
Fiúcsapat (2017, Győr)


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Forrás: MOB
Fotó: EJU, Gabriel Juan)