Június 21-én kezdődik Minszkben a II. Európa Játékok, amelyen tizenöt sportág százkilencvenkilenc versenyszámában hirdetnek győztest. Magyarország várhatóan csaknem százharminc sportolót indít majd tizennégy sportágban – egyedül strandlabdarúgásban nem lesz magyar.




A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja szerint az Európai Olimpiai Bizottság delegációja a legutóbbi látogatása után arról számolt be, hogy a fehérorosz főváros készen áll a versenyzők és kísérők fogadására. A hivatalos, név szerinti nevezések május 20-án zárulnak. A magyar küldöttség fogadalomtétele június 12-én lesz a MOM Kulturális Központban.

Négy sportágban – judo, kajak-kenu, ökölvívás és tollaslabda – a játékok egyben Európa-bajnokságnak is számít, amíg asztaliteniszben, íjászatban, karatéban és sportlövészetben tokiói kvótát is osztanak.



További négy sportágban – atlétikában, judóban, kerékpárban és tollaslabdában – olimpiai kvalifikációs ranglistapontokat lehet gyűjteni, illetve szintet teljesíteni. A minszki Európa Játékokat június 21. és 30. között rendezik.

A minszki judo Európa-bajnokságon induló magyar csapat kijelölésére a jövő héten kerül sor, a szabályok szerint minden súlycsoportban legfeljebb két versenyzőt nevezhet a nemzeti szövetség, de nemenként összesen kilenc fő a maximális létszám – vagyis összesen tizennégy fős lehet a magyar judoválogatott Minszkben.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Forrás: Magyar Távirati Iroda
)