Szerdán véget értek Bueons Aires-ben az ifjúsági olimpia judotornájának küzdelmei, a különleges vegyes csapatversenyben kiestek a mieink csapatai.




A "moszkvaiak" – jobbról Vég Zsombor


Az egyéniben aranyérmes Özbas Szofira és a bronzérmes Vég Zsomborra még várt egy feladat szerdán: a vegyes csapatversenyben léptek tatamira. Az ifiolimpián nem csupán a nemek szerepeltek vegyesen a csapatokban, de a résztvevő országokat is „összeturmixolták”, így kerülhetett Özbas Szofi a Montreal, Vég Zsombor pedig a Moszkva fantázianevű együttesbe.

Számunkra mindkét város nagyon sokat jelent, elvégre 1976-ban Tuncsik József éppen Montrealban szerezte meg az első judós olimpiai érmet, négy évvel később Moszkvában pedig már dupláztak a magyarok: Kincses Tibor és Ozsvár András is a dobogó harmadik fokára állhatott.




Együtt örült magyar és mexikói


Buenos Aires-ben azonban nem hozott szerencsét ez a két városnév számunkra. A „montrealiak” 2–5 arányban alul maradtak Pekinggel szemben, a „mieink” egyik győzelme Özbas Szofi nevéhez fűződött, a mexikói Pecha ellen nyert ipponnal. A vereség egyben a búcsút jelentette az alkalmi társulás számára.




Összefoglaló a judotorna eseményeiről


A „moszkvaiak” eggyel többször voltak érdekeltek: a nyolcaddöntőben Szingapúr ellen 4–3-ra nyertek, még az is belefért, hogy Vég Zsombor a grúz Szulemanidze ellen elveszítette párharcát. Következett London, s egy újabb szoros csata, amelynek során az egyéni küzdelmek aranyérmese, a kazah Szaduakasz múlta felül a magyar versenyzőt – ez a csata 3–4 arányú „brit” diadallal ért véget.




Özbas Szofi (fehérben) veretlen maradt Argentínában


Ha szigorúan vesszük, Vég Zsomborék az ötödik, Özbas Szofiék pedig a kilencedik helyen végeztek a játékos csapatversenyben, de valójában ennek az eseménynek inkább a „csapatépítő” szempontja volt fontos, a zárónapon szerzett érmeket nem is számolják be az országok eredménysorába.

Csak a történeti hűség kedvéért: a végén Peking csapata örülhetett, soraiban horvát, fehérorosz, olasz, üzbég, mexikói, venezuelai és tajvani judóssal…


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Fotó: IJF, Gabriela Sabau)