A magyar csapat harmadik ifjúsági olimpiai aranyérmét a 63 kilogrammos judós, Özbas Szofi szerezte meg a Buenos Aires-i játékokon. A Ceglédi VSE sportolója az utanpotlassport.hu-nak nyilatkozott elsőként, miután eljátszották neki a magyar Himnuszt.




Remélni és bízni lehetett a 63 kilogrammos ifjúsági Európa-bajnok, világbajnoki bronzérmes Özbas Szofi jó szereplésében, ám amit hétfőn produkált, az minden várakozást felülmúlt...

„Bemelegítésként” a kanadai Rachel Krapman ellen lépett tatamira a nyolcaddöntőben, s nem is totojázott sokat; 2:56 perc alatt ipponnal legyőzte. A következő körben a tét már a legjobb négy közé kerülés volt, és a holland Marin Visser már jóval keményebb diónak ígérkezett. A két judós már már idén is kétszer találkozott egymással. Májusban, a kolozsvári Európa-kupán – ahol Szofi nyert –, majd júniusban, a korosztályos Európa-bajnokságon, ahol a holland visszavágott, s végül meg is nyerte a kontinensviadalt.

„Egyértelműen a Visser elleni mérkőzésem volt a legnehezebb – így Özbas Szofi. – Magamra kellett koncentrálnom, nem érdekelt, hogy kivel kell megküzdenem. Örülök, hogy a taktikám most bevált ellene, és sikerült leszorítanom. Nagyon izgultam, ennek ellenére összeszedett voltam, ennek köszönhettem, hogy meg tudtam verni.”

A döntőbe jutásért jöhetett a korosztályos Eb-bronzérmes belga, Alessia Corrao, akivel szemben Szofi egy vazari értékű akciót hajtott végre, s ezt az előnyt a meccs végéig meg is tudta tartani, tehát biztossá vált: a Ceglédi VSE sportolója érmes lesz a játékokon.




A legkomolyabb erőpróba, az aranycsata azonban még előtte állt, amelyet a tunéziai Marjem Klifi ellen kellett megvívnia. Az afrikai sportolót két perc alatt kétszer megintették, majd Szofi is kapott egy büntetést. A vezetőedző, Bíró Norbert szerint meg kellett volna kapnia Klifinek a harmadik intését is, ám ez senkit sem érdekelt, hiszen a hosszabbításban Özbas Szofi leszorította a tunéziait, így ifjúsági olimpiai bajnok lett!

„Nem tudom, mi lesz öt perc múlva, és azt sem, mi lesz néhány nap múlva. Az biztos, hogy egyelőre nem tudom felfogni, ami történt velem. Képtelen vagyok rá, hogy körülírjam, hogy mennyire boldog vagyok. Ilyenkor érzem, hogy megéri a rengeteg munka, amit ebbe a sportba fektetek. Ma én voltam a legerősebb fejben, nem foglalkoztam semmivel és senkivel, csak azzal, hogy meg kell csinálnom” − mesélte Szofi az Utanpotlassport.hunak, miután eljátszották neki a magyar Himnuszt.

A ceglédi lány korántsem pihenhet még, ugyanis október 16-án utazik tovább a Bahama-szigetekre, ahol a junior-világbajnokságon is bizonyítani szeretne, tehát a munka továbbra sem állhat meg. Szofi elmondta, nagyon sajnálja, hogy nem maradhat az olimpia végéig szurkolni a többieknek, ugyanakkor bízik benne, hogy az eggyel nagyobbak között is nagy dolgot tud letenni az asztalra.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Utanpotlassport.hu
Krasznai Bence írása
Fotó: IJF, Gabriela Sabau)