Tizenhat magyar judós, köztük Gercsák Szabina indulhat az izraeli Európa-bajnokságon. A Miskolci Judo Club sportolója szombaton a törökországi Antalyában lép tatamira.




Gercsák Szabina (fehérben) szombaton lép tatamira Antalyában


Döntött a sportág honi szövetsége, amely tizenhat sportolónk szerepelését hagyta jóvá az április 26-28. között Tel-Avivban sorra kerülő kontinensbajnokságon. Az eseményen a férfiaknál és a nőknél is kilenc-kilenc versenyzőt indíthatna Magyarország, viszont Pánczél Gábor szövetségi edző előterjesztésére csak nyolc férfi, míg Toncs Péter javaslata alapján ugyancsak nyolc női versenyző lép majd tatamira. A keretbe kerültek olyanok is, akik nem feleltek meg valamennyi válogatási feltételnek, ezért csak klubköltségen repülhetnek a Földközi-tenger partjára.

Az Európa-bajnokság rendhagyó lesz, hiszen csupán három napig tart majd. Ennek magyarázata az, hogy a csapatversenyt július 18-án az oroszországi Jekatyerinburgban rendezik és ilyen időben és térben eltérő „megoldásra” még sohasem volt példa.

„Izrael még kicsit odébb van, most éppen Tatán dolgozunk – mondta a hét közben készült interj során Flórusz János, a Miskolci Judo Club elnök-vezetőedzője, aki Gercsák Szabina szakmai munkáját irányítja. – Szorgoskodunk, gőzerővel ügyködünk, de köztudott, hogy más a tréning és megint más a verseny. Ennek jegyében a most tanultakat a hétvégén Törökországban tesszük mérlegre. A tengerparti Antalyában a Grand Prix viadalán veszünk részt, ez lesz az Eb előtti utolsó erőfelmérő. Az ilyen és ehhez hasonló viadalok szakmai szempontok alapján nagyon érdekesek: egyrészt láthatjuk, hogy mit tudnak és hol tartanak a riválisok, ugyanakkor Szabinát hasonló szempontok alapján vehetik szemügyre az ellenfelei. Konkrét célunk elsősorban az, hogy tanítványom minél többet meccseljen, ha így alakul, akkor érmet vehet át, vagy legrosszabb esetben pontszerzőként végez.”

A szakembertől az Észak-Magyarország munkatársa megkérdezte, hogy Tel-Avivban felteszik-e már az olimpiai szemüvegüket, mire nemmel felelt, majd így folytatta:

„A 2020-as, Japánban sorra kerülő ötkarikás roham csak májusban kezdődik. Ez persze nem jelenti azt, hogy Izraelbe csupán kikapcsolódni repülünk. Tokióban a jövő hónapban kezdődik a kvalifikációs sorozat, s mivel Szabina egy hajszállal, de lemaradt a 2016-os, Rio de Janeiróban rendezett olimpiáról, most ki kell harcolnia a kiküldetést. Tudása, technikai képzettsége, rutinja és tapasztalata alapján előttem nem kétséges, hogy helye van a távol-keleti mezőnyben, mégis csak akkor lehet majd biztos a dolgában, ha a nemzetközi szövetségben meghúzták a vonalat és felette lesz.”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Észak-Magyarország
Kolodzey Tamás írása
Fotó: EJU, Carlos Ferreira)