Január 20-án szombaton Győrben kerül sor a Magyar Judo Szövetség idei edzői-bírói szemináriumára. A programból szemezgettünk.




A győri EYOF-judocsarnok lesz a szeminárium gyakorlati képzésének helyszíne 


A szemináriumra a győri Olimpiai Sportparkban, a 2017-es EYOF-ra készült judocsarnokban és a multicsarnok konferenciatermeiben kerül sor. A regisztrációt követően 9:45-től dr. Tóth László, az MJSZ elnöke a 2017-es Központi Sportágfejlesztésről számol be az érdeklődőknek, majd Nagy András sportigazgató és dr. Eleki Zoltán, az MJSZ bíró bizottságának vezetője a diák korosztály szabályaival kapcsolatos kérdéseket, illetve az orvosi engedélyekkel kapcsolatos információkat járja körül, ezt követően pedig Kovács Gábor utánpótlás koordinátor számol be a hátország helyzetéről, párhuzamosan a versenyelnökök, versenybírók külön megbeszéléseket tartanak.




A szabályváltozásokrl Frdirich Annamária számol be


Az ebédszünet után az aktuális doppingkérdésekkel foglalkozik dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatójának előadása, majd gyakorlati foglalkozás következik: a riói olimpián közreműködő nemzetközi bírónk, Fridrich Annamária ismerteti az IJF bírói-edzői továbbképzésén elhangzottakat a szabályváltoztatásokkal kapcsolatban. Másnap, január 21-én ugyancsak Győrben rendezik meg a felnőtt és junior országos rangsorversenyt.

Részletes információk a szeminárium kiírásában: KLIKK IDE!


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: MJSZ
Fotó: EJU)