Pénteken bemutatták a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) gondozásában megjelent Sport 2017 című évkönyvet, amelyben nagy terjedelemben kapott helyet szeretett sportágunk, a judo!




„Sohasem gyűjtöttem, mégis néhány példánytól eltekintve az összes megvan. Az első még a Los Angeles-i olimpia után készült el, de azt bezúzták, így a szöuli játékokat követően jelent meg az első” – mondta a sajtótájékoztatón Kulcsár Krisztián MOB-elnök, aki a sport szempontjából jónak minősítette a 2017-es esztendőt, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a 2018-as még jobb lesz.

A sportvezető szerint az első köszönet azoknak jár, akikről írtak, s azt kívánta a sportújságíróknak, hogy legyen muníció jövőre is a kötet megalkotásához, amelyben remélhetőleg akár olimpiai érmek is szerepelnek majd.




Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke azt emelte ki, hogy a sportújságíró feladata méltóképpen közvetíteni az emberek felé azt a katartikus élményt, amit a sport jelent. „Az évkönyv időtálló és van létjogosultsága. A MOB prioritásként kezeli a kötetet” – jehyezte meg Szöllősi György.

A sportolók részéről Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó arról számolt be, hogy azt hitte, a nagy figyelem néhány hét után lecseng az augusztusi sporttörténelmi sikere után, de az még most is tart. Hozzátette, jó élmény volt átélni. „A sikert nem kívánni kell, hanem dolgozni érte” – zárta szavait az Universiade-győztes sportoló, aki távlati céljaként a 2020-as, tokiói olimpiát jelölte meg.




A sajtótájékoztatón kiderült, 71 szerző írta az 512 oldalas könyvet, amelyben 600 fotó és 18 interjú szerepel. A Judoinfo.hu szerkesztője, Gombkötő Roland nyolc oldalas írásában idézi fel az esztendő legfontosabb eseményét, a budapesti SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁGOT, Horváth György, a Judoinfo.hu munkatársa pedig az idei varsói Európa-bajnokság magyar sikereiről írt, de a színvonalas kiadványban olvashatnak a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál emlékezetes pillanatairól is. A kötet ára 7940 forint, forgalmazza a Líra.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
)