Ohát Zalán számára az elmúlt héten derült ki, hogy – Fogasy Gergő sajnálatos sérülése okán – bekerült a válogatott keretbe, s a 100 kilogrammos súlycsoportban képviselheti hazánkat a SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁGON.




Nagyításért KLIKK A KÉPRE!


A huszonegy esztendős judós az Atomerőmű SE csapatából igazolt át a Ceglédi VSÉ-hez, s mindeddig az utánpótlás korosztályokban gyűjtötte szép számmal a nemzetközi érmeket. A ploiesti ifjúsági Európa-kupán még a 81 kilogrammban lett harmadik, majd a juniorok között, a 90 kilogrammba fellépve négy érmet is sikerült bezsebelnie. A hazai pálya előnyét élvező judós a paksi Atom-kupán 2014-ben bronz-, 2015-ben ezüstérmet szerzett, ám idegenben sem mondható sikertelennek, Lignanóban és Prágában is a dobogó alsó fokáig jutott két éve.

Pályafutásában újabb súlycsoportváltás következett, a tavalyi zágrábi Grand Prix-n a felnőttek között, valamint a tel-avivi U23-as Európa-bajnokságon már a 100 kilogrammosok között szerepelt. Mindkét verseny elődöntőjében vállsérüléssel bajlódott, így kihozva magából a maximumot, az értékes ötödik helyen zárta a viadalokat.



A Ceglédi VSE versenyzője a SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁG utolsó egyéni versenynapján, szeptember másodikán lép tatamira a Papp László Sportarénában.

 

A magyar csapat eddig bemutatott tagjai

FÉRFIAK
100 KG
Cirjenics Miklós

+100 KG
Bor Barna

NŐK
+78 KG
Kárpáti Emese
Szigetvári Mercédesz


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)