A judósok kedden állhattak tatamira először az Olimpiai Sportparkban. Hétfőn megtartották a sorsolást, így a versenyzők már azt is tudják, hogy ki lesz az első ellenfelük, illetve milyen ágra kerültek a döntőig vezető úton.




A sportolóktól, sportvezetőktől hallottuk, hogy a cselgáncsozókat segítő önkéntesektől szinte lehetetlen olyasmit kérni, amiben ne tudnának a rendelkezésükre állni. Mindenki tudja a feladatát, és az felkészülten is látja el. Képben vannak a sportolók igényeivel, hiszen legtöbbjük szintén judós.

– Ötvenkilenc önkéntessel dolgozunk, mindenkinek megvan a saját feladata a termek felügyeletétől a frissítők kiosztásáig. A csarnok mellett található infópultnál legalább hárman mindig vannak, ők mindenre találnak megoldást. Egyszerre hat csapat tréningezhet egy teremben, ezek beosztását is az önkénteseink koordinálják. A sportolók bekísérése a versenyekre is komoly feladat lesz, hiszen itt szigorú protokoll van – mondta Diviki Barbara.

– Igyekszünk közös programokat is szervezni, játékokkal összefogni a csapatot – vette át a szót az önkéntesek másik koordinátora, Veszi Klára. Létrehoztunk egy Facebook-csoportot, ahol lehet tippelni a magyar csapat tagjainak eredményére. Természetesen nyeremény is jár majd annak, aki a legjobb jós volt. Ebben a csoportban a leghatékonyabb a kommunikációs, sok mindent ezen keresztül beszélünk meg egymással, ide töltjük fel a közös fotókat is.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Gyor2017.hu
Fotó: Kun Zoltán)