Az ifjúsági Európa-bajnok judós, Sipőcz Richárd vitte a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál július 23-i megnyitóján a magyar zászlót. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott sportoló Eb-ezüsttel hangolt a megméretésre.




A Magyar Olimpiai Bizottság az érintett sportági szakszövetségektől kért ajánlást a zászlóvivőre, akinek személyét Fábián László csapatvezető jelentette be. A judósok éppen Mátraházán edzőtáboroztak, amikor Nagy András, a szövetség sportigazgatója tájékoztatta a versenyzőt a megtisztelő feladatról. Sipőcz Richárd elérzékenyülve fogadta a lehetőséget, öröme ráadásul kettős volt.

„Nagyon örültem a felkérésnek, igazi megtiszteltetésnek tartom, hatalmas elismerés nekem és a sportágamnak is, hogy judós viheti a zászlót a megnyitón” – mondta a nehézsúlyú cselgáncsozó, aki óvodásként ismerkedett meg a sportággal, és hamar a Győri Dózsa tatamijára került. Jelenleg a Győri Atlétikai Clubban versenyez, és régóta Gyimes Nikolett a mestere. Tizenháromszoros magyar bajnok, nyert már aranyérmet az idősebbek, a juniorok között is.

Elsőéves ifjúsági versenyzőként tavaly a finnországi Vantaa-ban győzni tudott a korosztályos Európa-bajnokságon, csapatban pedig ezüstérmes lett. Az idén, a litvániai Kaunasban is eljutott az Eb-döntőig, de be kellett érnie az ezüstéremmel. A csapatversenyt ezúttal kisebb sérülése miatt elővigyázatosságból kihagyta, de neki is jutott az újabb ezüstből.

„A döntő után persze szomorú voltam, hogy nem tudtam megvédeni a címemet, de úgy érzem, hogy az adott napon kihoztam magamból a maximumot, így azóta már nekem is szépen csillog az ezüstérem. A csapatversenyben nem akartunk kockáztatni, hiszen a nyáron vár még rám az EYOF és az ifjúsági világbajnokság, így azt inkább kihagytam. De a fiúk nélkülem is nagyon szépen judóztak, rendkívül büszke vagyok rájuk. Persze motoszkál bennem, mi lett volna, ha én is tatamira léphetek, de a második helyezés nagyszerű teljesítmény volt.”

A sérülés már a múlté, a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont és Gimnázium 9. osztályos diákja Mátraházán már teljes erőbedobással tudott dolgozni. A felkészülésben a Mol Új Európa Alapítvány is segíti Ricsit, aki az edzésekhez és a versenyekhez szükséges felszerelésre költötte a támogatást.

„Hasznos volt az edzőtábor, amit szerettünk volna elvégezni, azt elvégeztük. Jól el is fáradtunk, de kellett ez a munka az EYOF előtt. Próbálok nyugodt maradni, kizárni az egészet körülvevő nagy felhajtást, és csak az edzésmunkára koncentrálni. A tatamin úgyis csak az számít, hogy mennyit és hogyan dolgoztam a tréningeken. Amiatt kicsit mégis izgulok, hogy hazai pályán versenyezhetek, de úgy érzem, készen állok a feladatra.”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Utanpotlassport.hu
Fotó: Gyor2017.hu)