Világranglista-vezetőként és címvédőként várja a pénteken kezdődő ifjúsági Európa-bajnokságot a Győri AC 16 éves kiválósága, Sipőcz Richárd. A Mol Új Európa Alapítvány által támogatott sportoló az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF) is nagyon várja, amelynek az egyik nagyköveteként hazai pályán versenyezhet.




Sipőcz Richárd tavaly valósággal berobbant a nemzetközi cselgáncséletbe, amikor élete első világversenyén, a finnországi Vantaaban megrendezett ifjúsági Európa-bajnokságon egyéniben arany-, a csapattal pedig ezüstérmet nyert. A Győri AC +90 kilós kiválósága az idén is őrzi jó formáját, és már az év elején összeszedett térdsérülése sem hátráltatja. Kell is a megfelelő fizikai állapot, hiszen a nyáron három világverseny vár rá. A sor a két hét múlva esedékes ifjúsági Eb-vel kezdődik a litvániai Kaunasban, július végén a győri EYOF-fal folytatódik, majd augusztus közepén Santiago de Chilében, az ifjúsági világbajnoksággal zárul.

„A legfontosabb versenynek a hazai rendezésű EYOF-ot és a világbajnokságot tekintem, de az Eb-t sem veszem félvállról. Mindegyiken szeretnék érmet nyerni; úgy érzem, az aranyra is van esélyem. Az EYOF már csak a hazai pálya miatt is különleges lesz, ott mindenképpen az első hely a célom. Azzal tisztában vagyok, hogy mindenki engem akar legyőzni, vannak is kemény ellenfeleim, de bízom benne, hogy elérem a céljaimat” – mondja a 16 éves versenyző, aki válogatottbeli csapattársaival együtt a mátraházi edzőtáborban készült a kontinensviadalra.

Ricsi győri versenyzőként és Európa-bajnokként az EYOF egyik nagykövete lett, így a rendezvény népszerűsítése is a feladatai közé tartozik.

„Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, kifejezetten élvezem a felhajtást. A programot sikerült úgy alakítani, hogy a feladataim sem a tanulásban, sem az edzésmunkában nem hátráltatnak. Egészen biztosan különleges lesz az EYOF, a hazai pálya pedig rengeteget számíthat. Biztosan a lelátón lesznek a családtagjaim és a barátaim, a biztatásuk pedig még jobb szereplésre ösztönöz. Jártam már a cselgáncsverseny helyszínén, elég modern létesítmény épült, tetszett, amit láttam.”

A tervek szerint a csarnokot az EYOF után a Győri AC judósai veszik birtokba, akik így a legmodernebb körülmények között készülhetnek. Sipőcz két klubtársa is indul: az 55 kilogrammosok között Vida András, míg a 44 kilogrammosok mezőnyében Kardos Tímea versenyezhet.

A minél jobb szereplésben a Mol Új Európa Alapítvány támogatása is segíti Ricsit, aki sportfelszerelésre fordítja az összeget. Ennek köszönhetően a judoruha, az aláöltözet, a futócipő és több egyéb sportszer is a legújabbak közül való a szertárban.

Sipőcz Richárdnak ez a második éve az ifjúsági korosztályban, de a világversenyek után vélhetően már a juniorok mezőnyében is megméreti magát.

„Az a terv, hogy már az idén belekóstolok az idősebb korosztály versenyeibe, és jövőre, utolsó éves ifjúságiként már inkább a juniorok között küzdök. Mindinkább az kerül előtérbe, hogy eggyel feljebb is nevet szerezzek magamnak. De addig még fontos dolgom van, az évet szeretném EYOF-aranyéremmel és világbajnoki medállal a birtokomban, valamint világranglista-vezetőként zárni.”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Utanpotlassport.hu
Lakner Gábor írása
Fotó: EJU)