Lehet tagadni, lehet mellébeszélni, de a közösségi oldalak (ezek közül is különösen a Facebook) mindennapi használata része lett az életünknek. A hétköznapi emberek mellett az élsportolók közül is sokan folyamatosan a világhálón lógnak.




A teljes cikk elolvasásához: KLIKK IDE!


Ez a hatalmas virtuális „Hyde Park Speaker’s Corner” pedig – akár tagadjuk, akár nem – befolyással lehet az életünkre, ahogyan a sportolók teljesítményére is. Akár egy jó olimpiai, világbajnoki szereplés is múlhat azon, hogy a versenyzők hogyan tudják feldolgozni azokat a megjegyzéseket, kommenteket, amelyek sokszor sértőek, bántóak, frusztrálóak. Utánajártunk, hogy a magyar sportvezetők, szövetségek miként tudják kezelni az alapjaiban megváltozott kommunikációs erőteret, miközben arra is választ kerestünk, hogy sportolóink kitől kaphatnak segítséget.

Már a riói nyári olimpián felkaptuk a fejünket, amikor a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes judós, Tóth Krisztián magyar sportolóktól eddig nagyon ritkán hallott nyilatkozatot tett. Azt mondta, hogy az olimpia agyonnyomja a magyar sportolókat, és szerinte „otthon senkinek nem felel meg semmi”.

Tóth gondolatai aztán idehaza és az olimpia helyszínén is óriási vihart kavartak. Mondandója természetesen a legnagyobb közösségi oldalon, a Facebookon is újabb és újabb kommenteket generált.

Ebből a spirálból még egy olyan sportolónak is nagyon nehéz kijönnie, aki otthonosan mozog az utóbbi években alaposan megváltozott kommunikációs térben. Három hónappal később a történet főszereplője, Tóth Krisztián már sokkal nyugodtabban tudta megfogalmazni a gondolatait – ezt olvashatták az Origón néhány nappal ezelőtt.

Élsportolóink közül jó néhány teljesen tudatosan és profin használja a legnagyobb közösségi oldalt. Közülük is kiemelkedik Hosszú Katinka. Hosszú és a körülötte dolgozó csapat idejekorán felismerte a közösségi média jelentőségét. A kiváló magyar úszó életének szinte minden rezdüléséről értesülhetünk, ha felkeressük a sportoló Facebook-oldalát. Az első pillanatban látszik, hogy a versenyző nagy figyelmet fordít az itt zajló kommunikációra.

Jelölték is a „Legjobb social media szereplő” kategóriában a Comet-díjra, ezt ő stílszerűen egy Facebook-bejegyzésben így kommentálta: „Emlékszem, amikor 2012-ben elkezdtem kezelni a közösségi oldalamat, és mennyire izgultam minden egyes posztnál. Ma már örömmel posztolok Nektek és nagyon sok erőt merítek a hozzászólásaitokból!” Hosszú Katinka követőinek száma – a cikk megírásának pillanatában 454 840, ezzel a hazai sportolók körében listavezető.

Nemzetközi viszonylatban ez a szám már nem annyira kiemelkedő. Erre csak két példa: Cristiano Ronaldo követőinek száma 117 millió – ez egészen elképesztő adat. A Forma-1 világbajnoki címvédőjét, a brit Lewis Hamiltont „csak” 3,9 millió felhasználó követi. De még ez is közel kilencszerese a Hosszú Katinkát kedvelők számának.


A LEGNÉPSZERŰBB MAGYAR SPORTOLÓK A FACEBOOKON
1. Hosszú Katinka, úszás, 454 ezer like
2. Szalai Ádám, labdarúgás, 219 ezer like
3. Michelisz Norbert, motorsport, 131 ezer like
4. Jakabos Zsuzsanna, úszás, 129 ezer like
5. Dzsudzsák Balázs, labdarúgás, 111 ezer like
6. Berki Krisztián, torna, 108 ezer like
7. Kovács Ágnes, úszás, 95 ezer like
8. Keszthelyi Viven, motorsport, 93 ezer like
9. Kapás Boglárka, úszás, 82 ezer like
10. Király Gábor, labdarúgás, 70 ezer like
...
Ungvári Miklós, judo, 6938 like
Tóth Krisztián, judo, 6861 like
Karakas Hedvig, judo, 6542 like
Csernoviczki Éva, judo, 3251 like


Hosszúra visszatérve, lenyűgöző, hogy arra is van ideje és energiája, hogy a saját Facebook-oldalát kezelje. Mindezt a háromszoros olimpiai bajnok sajtóügyeit kezelő Tóth Fannitól tudtuk meg, aki elmondta, hogy Katinka a saját közösségi oldalát szinte teljes mértékben maga írja. Tóth Fanni csak kisebb részben nyújt segítséget a bajnoknőnek, különösen akkor, ha üzenetekre, egyéb megkeresésekre kell válaszolnia.

De mi van azokkal, akik mögött nem áll sajtómunkatárs?

Ám a riói olimpián fellépő magyar sportolók többségének nem lehettek komoly tapasztalatai a közösségi média működésében. Anélkül, hogy bárkit is meg akarnánk bántani, egy sportlövészetben vagy birkózásban induló magyar versenyző sosem lesz annyira népszerű, mint Hosszú Katinka.

Ez nem csak az adott versenyző személyiségéből, hanem a sportágak közötti különbségből is adódik. A mindössze 22 éves Tóth Krisztián is csak Rióban élhette át, milyen az, amikor a magyar szurkolók a teljesítményével kapcsolatban véleményt nyilvánítanak. Ezek a reakciók természetesen nemcsak a közösségi oldalakon jelentek meg, hanem a különféle hazai médiumok kommentfelületén – így az Origón is.

„Aki sportpszichológusra tartott igényt, annak segítettünk” – jelentette ki az Origo kérdésére Nagy András, a Magyar Judo Szövetség sportigazgatója. Az igaz, hogy csoportosan nem foglalkozott pszichológus a csapattal.
Szerintem minden versenyzőnek egyénileg kell eldöntenie, hogy szüksége van-e szakemberre. Ha igen, akkor a szövetség örömmel segít ebben.”

Tóth Krisztián nyilatkozata felnyitotta a szemeket. Nagy András szerint Tóth Krisztián esete nem visszatérő probléma. Az elmúlt nyolc évben ő volt a második judós, akinél olimpián előfordult hasonló lelki probléma. A sportigazgató úgy vélte, összességében nem tett rosszat a magyar sportolók megítélésének Tóth Krisztián nyilatkozata, hiszen a mondatok mindenki számára világossá tették, ebben az ügyben valamit tenni kell. Nagy András úgy vélte, a megoldás nem csak a szövetség kezében van.

„Megfontolandó lenne a súlycsoportos sportágak esetében egy központilag irányított sporttudományos támogatás, amely segítené a szövetségek munkáját. A legsikeresebb nemzetek esetében ez bevett gyakorlat”
– mondta a sportvezető, és hozzátette, hogy a Magyar Judo Szövetség egyetlen versenyzőjére sem tett felesleges terhet, hiszen egy-egy nagy viadal (olimpia, vb, Eb) előtt mindig a csapattól elvárt eredményekről beszéltek, és nem fogalmaztak meg egyéni elvárásokat.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Origo.huKerényi Ervin és
Lantos Gábor írása
Fotó: Origo, Adrián Zoltán)