Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozónk a Küzdj meg a bajnokkal programsorozat keretében a Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskolában tartott rendhagyó testnevelés órát november 25-én.




A Londonban ezüstérmes, Rióban pedig ötödik helyen végzett sportoló órája azért volt különleges, mert olimpikonunk ceglédi lévén maga is ebbe az iskolába járt.



A helyi tévének nyilatkozva többek között elmondta, hogy az egészségünk megóvásához, valamint az értelmes időtöltéséhez elengedhetetlen a sport. Hozzátette, hogy szívesen jött a gyerekek közé, mivel tudja, hogy mekkora élmény nekik egy ilyen esemény. Elárulta, hogy ezt saját tapasztalatból tudja, mert hasonló módon emlékezetes számára az, amikor annak idején Kovács Antal olimpiai bajnok judós látogatott el hozzájuk az iskolába.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Sztarklikk.hu)