A ezerkétszáz férőhelyes ceglédi csarnok nemzetközi versenyekre is alkalmas, kiszolgálja a régió judósait és a helyi iskolákat is. Befejeződtek az új judoközpont építési munkái Cegléden.





A cegledipanorama.hu. azt írja, a kivitelező Aktív Kft. már a területrendezésnél és a bevezető út építésénél tart, a belső térben már a sporteszközöket szerelik. A Malomtó széli sporttelepen egy 378 millió forintos beruházásban ezerhatszázötven négyzetméteren jött létre az ország legmodernebb judoközpontja.

Az új épület négy küzdőteret, ehhez csatlakozó nézőteret, konditermet, wellness részleget, öltözőket, valamint egy három használati módban működtethető előcsarnokot foglal magában.

A város judosportja méltán megérdemelte a létesítményt, miután aranybetűs fejezetekkel járultak hozzá Cegléd sportjának országos és nemzetközi hírnevéhez. E sikereknek csodálatos zászlóvivője Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes, világbajnoki bronzérmes és háromszoros Európa-bajnok, a magyar sport nemzetközi „nagykövete”. Kívüle még számtalan klubtársa volt részese a több mint száz országos bajnoki címnek és nemzetközi sikernek. Kellett ehhez a „mesébe” illő negyven éves történethez a Bíró család fanatizmusa, kitartó lelkes és odaadó munkája. Bíró Sándor alapítása óta elnöke a szakosztálynak, fia Bíró Tamás mesteredző, vezetőedző, a sikerkovács team vezetője és Bíró Norbert paralimpiai bronzérmes versenyző és szakvezető.



Szolnokról és Kecskemétről is idejárnak majd
A létesítmény a Magyar Judo Szövetség egyik központi bázisa lesz, emellett az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklóst is foglalkoztató helyi judo klubot, illetve a régió versenyzőit is kiszolgálja, még Szolnokról, Kecskemétről is átjárnak majd. A csarnok versenyek, edzőtáborok megtartására is alkalmas, lelátóin akár ezerkétszáz szurkoló is ott lehet.

A központ ugyanakkor helyet biztosít majd a mindennapos testnevelésóráknak is. A kivitelező Aktív Kft. fő profilja az építőipari kivitelezés, valamint a kohászati és épületgépészeti anyagok, szerszámok kereskedelme. A cég székhelye a Bács megyei Hajós, a mintegy száz főt foglalkoztató társaság legutóbbi árbevétele 3,6 milliárd forint volt a világhálón elérhető céginformációs adatok szerint.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Magyarepitok.hu)