Olimpiai értékelő sajtótájékoztatót tartott a Magyar Olimpiai Bizottság a riói Magyar Házban. Borkai Zsolt, a MOB elnöke elmondta: sikeres szereplést tudhatunk magunk mögött.





„Sikeres olimpia volt, a százhatvan fős magyar csapat büszkén, emelt fővel térhet haza – értékelt a riói játékok utolsó előtti napján Borkai Zsolt, a MOB elnöke. – Elsők között kollégáimnak szeretnék köszönetet mondani, hiszen talán kevesen látják, de az olimpia előtt és alatt minden ügyes bajos dolgot nekik kellett megoldaniuk, nem kevés munkával. A versenyzőknek is jár a gratuláció, akik a maximumot hozták ki magukból, szerencsére jó páran vannak így. Csendes, sikeres magyar csapatot vártam Rio előtt, hogy ne legyen olyan tényező, ami rossz megítélést adhat a magyar csapatnak, mindenki büszkén térhessen haza.”

Borkai Zsolt megköszönte a sajtó Rióban tartózkodó munkatársainak áldozatos munkáját. „Tudom, hogy egyik helyről szaladtak a másikra, szívből köszönöm a nagyon kemény munkájukat, hogy minél gyorsabban tudták tájékoztatni az otthon maradó szurkolókat. Nem utolsó sorban szeretném megköszönni azoknak, akik felkészítették a sportolókat, a szövetségektől a kis családokig, klubokig, ahol a százhatvan ember edződik nap mint nap.”

A MOB elnöke hozzátette: „bármerre megy az ember, jó magyarnak lenni, hiszen megveretik a vállunkat, gratulálnak. A nagy országok után Magyarország a legsikeresebb ezen az olimpián is, előkelő helyen állunk az éremtáblázaton. Jó versenyzést kívánok az előttünk álló napokra sportolóinknak.”

A szót Szabó Bence, a MOB főtitkára vette át. „Úgy fogalmaznék, hogy három fő eleme volt a feladatomnak: egyrészt sportdiplomáciai, Áder János államelnök és Orbán Viktor miniszterelnök is ellátogatott ide, nem sok ország büszkélkedhet vele, hogy az államelnök és a miniszterelnök is meglátogatta az olimpián. Ez egy üzenet, hogy Magyarország mennyire komolyan gondolja az élsportot. Fürjes Balázs és csapata is sokat dolgozott a sportdiplomáciában.”

Borkai Zsolthoz hasonlóan Szabó Bence is hangsúlyozta, milyen jó Rióban magyarnak lenni, majd kifejtette küldetésének második kulcspontját „A magyar csapat nagyon szépen helyt állt, magatartásban és szereplésben is. A Budapest 2024-es pályázatnak fontos eleme, hogy kis ország vagyunk, de nagy sportnemzet. A harmadik a Magyar Ház, ami először van az olimpiák történetében. Thomas Bach (a NOB elnöke – a szerk.) is meglepődött, hogy mennyire szép, büszkék lehetünk a sportnemzetünkre. Ezek mind hozzájárulnak, hogy sikeres legyen a 2024-es pályázatunk.”

Siklós Erik, a MOB marketing- és kommunikációs igazgatója kiemelte, hogy Gyurta Dániel sikeres kandidálása a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságába hatalmas sportdiplomáciai siker, majd átadta a szót Fábián Lászlónak, a MOB sportigazgatójának.

„A magyar delegáció több mint háromszáz fős, rengeteg szakember van jelen az olimpián, akiknek jelentős része a faluban lakik. Többen a falun kívül, a MOB által biztosított helyen – kezdte a riói Magyar Csapat vezetője. – Maximálisan kihasználtuk az akkreditációk cseréjének lehetőségét. A megérkezésünk pillanatában sok apró problémával találkoztunk, főként a szálláshellyel és a közlekedéssel kapcsolatban. A magyar csapat megérkezésére ezeket a hibákat próbáltuk megoldani.”

„A magyar csapat fegyelmezetten vette tudomásul a körülményeket, amelyek korántsem voltak olyan rosszak, mint ahogyan a híradások szóltak. Napról napra nyomon tudtuk követni az eseményeket, nemcsak szakmailag, hanem egészségügyileg is próbáltuk kiszolgálni a delegáció tagjait – folytatta a MOB feladataival kapcsolatban Fábián László, majd beszélt a doppingellenes küzdelemről is. – Több mint negyven doppingvizsgálaton vettünk részt a versenyeken kívül, nincs tudomásunk doppingesetről, ezt hangsúlyoznunk kell. A MOB több mint két évtizede a legmagasabb szinten kezeli ezt a témakört, a tiszta felkészülésben bízunk. Elfogadtattuk mindenkivel, hogy akire csak árnyék is vetül, annak nincs helye az olimpián. Versenyzőink mindent megtettek a tisztes helytállásért, mindenki mögött maximális küzdelem áll, ami megsüvegelendő.”

„A következő időszaknak az a feladata, hogy az itt született nagyszerű eredményeket szakmai górcső alá kell vetni, a következő játékokra való felkészülésben ezeket maximálisan figyelembe kell venni – vázolta a Rio utáni feladatokat a MOB sportigazgatója. – A Magyar Csapat jól vette a felkészülést, köszönhetően a támogatásnak. A következő olimpiáknak is megvan a szakmai forrása. Jól sáfárkodtunk a lehetőségekkel, bízom benne, hogy a jövőben is így lesz ez. Szeretném megköszönni a szövetségeknek a szakmai munkáját, szeretnék gratulálni hozzá, és azt kérem, hogy az előttünk álló időszakban is ezt a jó kapcsolatot tartsuk fönn.”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság
Fotó: MOB, Szalmás Péter)