Ilie Nastase még ma is jelenség a teniszsportban. Ki ne emlékezne a számítógépes ATP-világranglista első éllovasára, aki legalább annyira híres volt a vicceiről, mint a győzni akarásáról. Az egykori kétszeres Grand Slam-tornagyőztes csillag jelenleg a román szövetség elnöke, de a judo népszerűsítésében is aktív szerepet vállal.



– Nagyon szeretek itt lenni, szép emlékeim vannak – kezdte, szinte kérdezés nélkül Ilie Nastase, akivel a Budapest Judo Grand Prix első versenynapján készíthettünk interjút. – Játékosként is szerettem Budapestet. Emlékszem, megfordultam Pécsett is, de a fővárosban is többször, az egyik verseny alatt épült a Hilton Hotel, talán negyven éve lehetett.

Azért szerencsére később is láttuk itt mókázni...
– Értem, hogy mire céloz. Az egyik teniszgálán, ami még a régi sportcsarnokban volt, Temesvári Andreával párost játszottunk és én voltam szoknyában.

Most egy másik verseny miatt is Budapestre jön majd két évig...
– Igen, mint azt tudják, a bukaresti pálya nem megfelelő körülményei miatt a magyar fővárosban tervezzük megrendezni a kétszázötvenezres ATP-salakversenyt. A női torna viszont marad nálunk.

Nagyon érdekes, hogy a fiatal generáció is felismeri.
– Talán a bohóckodásaim hagynak mély nyomokat, vagy talán az, hogy igazából sosem vonultam vissza.




Illusztris vendégek a megnyitón: Jamasita Jaszuhiro (balról), Uemura Haruki,
Dr. Tóth László, Marius L. Vizer, Nadia Comaneci, Ilie Nastase


Hogy lesz az egykori teniszcsillag judo nagykövet?
– Szeretem ezt a sportágat, de az igazi ok az IJF elnöke, Marius Vizer, akivel nagyon jó barátok vagyunk. Ráadásul tőle azt a tiszteletet, elismerést is megkaptam, amit a nemzetközi teniszszövetségtől nem, szóval, boldogan járok versenyekre és veszek részt ennek a remek vezetőnek a munkájában.

Mi a dolga egy nagykövetnek?
– Természetesen a sportág népszerűsítése, amit örömmel teszek.

Kérem, ajánlja nekünk a judót...
– A judo az egészséges emberek sportja! Ha mentálisan és fizikálisan felkészült vagy, akkor nyersz, itt nincs nagy megtévesztés, taktikázás, ha tudsz, győzni fogsz.

Gondolom, akkor jövőre a budapesti világbajnokságon is találkozunk, nagykövet úr!
– Igen, hogyne! De előtte még jövök az ATP-tornára.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Kolozsi Ildikó interjúja
Fotó: Róth Tamás)